Túrabeszámoló

A CsEKE négy tagja 2019. június 27-én du. elindult az Észak-Hargitán át az Észak-Görgény irányába, hogy a már rég eltervezett eszenyői expedícióját megvalósítsa. A Görgényi-havasok a Keleti-Kárpátok belső vulkáni vonulatának része. A Maros-völgyétől a Libán-hágóig terjed. Északon a Kelemen-havasok, keleten a Gyergyói- és Maroshévízi-medence határolja. Délen a Hargita-hegységben folytatódik és nyugaton a Küküllő-dombvidékhez kapcsolódik. Észak-Görgény a Maros-völgye és a Bucsin-tető között fekszik, két nagy vulkáni építménye a Fancsal- (1681 m) és a Nagy-Mező-havas (1777 m). Ezeket a Bakta-nyereg választja el. Dél-Görgény a Bucsin- és a Libán-hágó között terül el és a vulkáni építményei a Somlyó (1575 m) és a Délhegy (1695 m). A Kelemen–Görgényi–Hargita hegyek az „andezit boltívek’’ néven is ismertek.
Mivel mindenkinek nem volt négy szabadnapja, a terv annyiban változott, hogy nem a Hargitáról, hanem az Ördög-tó közelében, a Hidlás-tetőről indultunk. Az expedíció egy szép tábortűzzel kezdődött, ahol megbeszéltük az elkövetkező napok tervét és lehetőségünk volt megcsodálni egy gyönyörű naplementét. Majd a vacsora után nyugovóra tértünk a hegyimentők által épített komfortos kis házban. Reggel korán indultunk, mivel még hosszú út állt előttünk. Első rövid megállónk az Ördög-tónál volt, ahol megszívtuk magunkat a finom borvízzel, megtöltöttük kulacsainkat és indultunk tovább a bokáig erő sárban, vízben és a térdig erő vizes fűben. Hamarosan mindenki bakancsa teljesen beázott, mert nem volt ahol kerülgetni az előző napi esős viharok eredményeként átázott földet. Na de nem törődtünk ezzel, mert aznap miután felszállt a köd, a gyönyörűen sütő nap meg is szárított. Gyaloglásunk üteme gyors volt, mivel kellett haladjunk, de a csapat minden tagja bírta a ritmust. Elég hamar el is értünk a Libán-tetőig, ahol egy kis nyaraló udvarán tízóraiztunk, kis időre végignyújtóztunk a már felszáradt földön, kilazítva izmainkat. Innen kezdődött az igazi emelkedő a közelnek látszó Dél-hegyre. Nagyon sokat mentünk a véget nem érő erdő között. Kilátás kevés helyen volt. Miután már eléggé elfáradtunk, megálltunk ebédelni, majd továbbindultunk. Késő délután ismét megálltunk a gyergyói hegyimnetők által épített kis menedékháznál, ahol úgy döntöttünk, nem megyünk tovább, mivel nagyon el voltunk fáradva is, meg sötétedésig nem értünk volna el a Bucsin-tetőig. Ez a kis ház egy szép tisztáson, egy üres esztena mellett volt, ahol lemoshattuk az út porát és a még mindig ragyogó nap részben megszáríthatta ruháinkat. Elkészítettük finom közös vacsoránkat és pihentünk. Itt már nem volt erőnk rőzsét gyűjteni, hogy tüzet gyújtsunk. Éjszaka mindenki kevesebbet aludt, mert a kemény deszka eléggé nyomta elfáradt izmainkat. Reggel, a Gál Isti által főzött tea meg kávé után újra elindultunk célunk felé. Délre elértük a Bucsin-tetőt, ahol egy frissen csapolt sör után folytattuk utunkat, most már a teljes vadonban, mert sem jelzés, sem út nem volt. Már kezdetben legalább három úton indulhattunk volna. Az eddig nagy hasznunkra lévő Isti GPS-e itt nem sokat tudott segíteni, mert egyáltalán nem létezett feltöltött trech erre a szakaszra. Így hát maradt a térkép, az iránytű, na meg a kíváncsiság és a cél. Haladtunk, másztunk árkon-bokron, széldöntésen át. Nemegyszer visszafordultunk, rájőve, hogy nem jó az irány. Kilátás sehol, csak a szünni nem akaró dzsungel. Kiabáltunk is elég sokat, nekem sípom is volt, mert figyelmeztettek a gyergyói hegyimentők, amit már mi is tudtunk, hogy a Görgényi-havasokban nagyon sok a medve, ezért ne járjunk csendben. Haladtunk is hol erre, hol arra, sok helyen kellett átverekedjük magunkat óriás fákon, egyensúlyozva, amit még nagyon nehezített a nagy hátizsák. A sátraink is velünk voltak, csak mivelhogy a kis házak eddig útunkba estek, kihasználtuk őket. Így legalább reggel nem kellett a vizes sátrat összeszedni, hogy még az is nehezítse a csomagot. Ha találtunk útnak látszó valamit, hamarosan kiderült, hogy véget is ért. Ahol a térkép szerint út kellett volna legyen, nyoma sem volt. Utólag kiderült, az irány jó volt, csak mivel járatlan helyek voltak, elbizonytalanodtunk, mivel már közeledett az este is, és mi még mindig a dzsungelben voltunk. Egy helyen, ahol jel volt, hívtam öcsémet, hogy egyáltalán nem biztos, hogy estére odaérünk és készüljön, mert ahogy megtudjuk, merre járunk, értünk kell jöjjön. Tudtuk, hogy éjszaka ebben a sűrű bozótos erdőben nem maradhatunk. Csak az volt a baj, hogy sehol egy kilátás, egy jel nem volt. Ugyanis öcsém, B. B. Tóni a feleségével pityókás tokánnyal, szállással és nagy szeretettel várta a csapatot. Mikor mondta a feleségének a híreket, Magdolna azt mondta, szerinte csak viccelek, s hogy mindjárt ott leszünk. Erre Tóni, Rozinak egyáltalán nem volt vicces hangja. Ez így is volt. Ekkor egy tanácskozás után eldöntöttük, mindegy, hogy hová csak sürgősen lefelé kell induljunk, mert hamarosan esteledik. El is indultunk. Egy idő után beleértünk egy köves útba, mely hosszasan kanyargott lefelé, ahol részesültünk abban az élményben, hogy a bal felünkön lévő patak mellől hihetetlen gyorsasággal kiugrott egy medve, tölünk kb. 15 méterre, átszelte az utat és befutott a jobb oldali erdőbe. Még megijedni sem volt időnk. No így meneteltünk étlen több mint 10 km-t, és még mindig semmit sem láttunk. Sem egy falut, sem esztenát, sem embert. Egyszer csak egy forráshoz értünk, ahol megtudtuk az ott lévő tábláról, hogy Köves-pataknál vagyunk, de nem volt jelünk. Továbbmenve egyszer csak egy autó jelent meg a patak partján, mellette egy palló. Ebből következtettünk, hogy az autó gazdái ezen a pallón kellett átmenjenek és itt vannak a közelben. Balogh János át is ment ezen és addig ment, míg egy házat nem talált. Itt elkezdett kiabálni, hogy ha-hó, amire semmi válasz. Erre be is ment tovább kiabálva. Ugató kutyákat meg egy szakállas, csendben lévő embert talált. Erre a másik szobából egy férfi lépett ki és csendességre intette Jánost. Kiderült, hogy éppen egy medveles volt, ahol már közeledtek a medvék, melyeket egy magyarországi csapatnak szerettek volna megmutatni, csakhogy János elriasztotta őket. Miután megkérdezték Jánost, hogy mit akar, elcsodálkoztak azon a kérdésén, hogy hol van? Miután meggyőződtek, hogy nincs baj Jánossal, csak messziről, a Hargitáról jön és Eszenyőbe szeretne menni, miközben eltévedt, mindketten kijöttek hozzánk és felismertük egymást. Dezső Laci a volt országos EKE elnöke volt. Készségesen elmagyarázta, hol vagyunk. János humorosan meg-megkérdezte, hogy visszahajtsuk-e a medvéket? Mondta, nem, de legyünk figyelmesek, mert tényleg sok a medve. Elbúcsúztunk, megköszöntük az útbaigazítást, még gyalogoltunk vagy 3 km-t, ahol egy kis tisztáson leheveredtünk és megvártuk Tónit, mert időközben neki is megmagyaráztuk, hol vagyunk, egy erdésztől ő is megkapta az infót. Így érkezett, mentésre készen, hideg sörrel felvértezve, amit addig a patakban hűtött. 20 km-t autóztunk kényelmesen az erdei úton, most már csodálva a tájat, mert kilátás, az volt. Megérkezve, Magdolna kitette a finom, üstben készült pityókás tokányt, amit egész du. készítgettek, melengettek várva minket. Nagyon köszönjük nekik. Egy kis esti beszélgetés és egy pohár sör után lefeküdtünk, mert már nem bírtuk. Másnap reggel térképen nézegettük, hol jártunk, meddig jutottunk, hol kellett volna továbbmenjünk. Kiderült, az irány jó volt, csak már esteledett, és nem mertük tovább vállalni a kísérletezést. Jó volt így minden. Majd a következőben talán teljes célt érünk. De hát ez expedíció. Az eszenyői ház nagyon szép tisztáson, az Eszenyő-patak partján van. Gyönyörű reggel volt. Reggeli meg kávé után elmentünk Remete és környéke megismerésére, persze autóval, mert gyalog nem fértünk volna bele az időbe. No meg messze is volt. Elsőként az eszenyői vízimalomhoz mentünk, ahol a Duna TV által is bemutatott vízimalmot néztük meg. A tulajdonos, Rózsika néni készséggel elmagyarázta a történetet, szerkezetét, amit még ma is használnak gyapjú- meg szőnyegmosásra. Búzát is őrölnek, csak már nem túl gyakran. Majd meglátogattuk Kicsibükkben a templomot és az iskolát. Jelenleg egy lakosa van. Ezután a Szent Rita és Szent Lénárd templomot, melyek már bent vannak a faluban. Tudni kell, hogy Remete az egyetlen falu, ahol 4 katolikus templom van. Észak-Görgény Remete felől látható csúcsai a Kereszthegy (1517 m), Kecskekő (1483), Öreghegy (1634), melyek a Fancsal kialudt vulkán kráterperemének legmagasabb részei. Remetén átfolyik Erdély leghoszabb folyója a Maros, mely a Fekete-Rez aljából ered, egyesülve a marosfői forrással, végighalad a Gyergyói-medencén érintve Maroshévízt, Dédát, Régent, Marosvásárhelyt, majd Szegednél a Tiszába ömlik. Összeszedi a Remetén átfolyó patakokat, Köves-patak, Veszes-patak, Kecske­kő-patak, Eszenyő-patak. Utolsóként kimentünk a Szent Lénárd-templom melletti dombtetőre, a Maros fölé, ahonnan beláttuk a Gyergyói-medencét. Jó volt ott lenni. Innen Tóni elvitt magához, ahonnan egy finom ebéd után a vonatállomásra mentünk. Még ha nem is a terv szerint értük el célunkat, sok tapasztalatot nyertünk és megtapasztaltuk azt is, hogy nehéz helyzetekben is egy csapat hogyan kell megőrizze nyugalmát.
Jó kis csapattal, jó nagy kaland! Jó volt a fogadtatás. Köszönjük!

Lejegyezte,

Balázs-Bécsi Rozália