Túrabeszámoló

A túrázás szerelmesei Csíkból is rendszeresen el szoktak zarándokolni a Kelemeni-havasok ezen irodalmi szempontból is jelentős emlékhelyére. Én most voltam először. Az elmondásokból tudtam, hogy „Isten széke” nem egy könnyűszerrel meghódítható ülőhely, úgyhogy a zsebembe homloktörlésre is készítettem be pézsét.

A csapat a legnagyobb csíki túramozgalom felhívása nyomán jött össze, a közel 40-es résztvevőszám pedig talán Zsigmond Éva túravezetői tapasztalatának is köszönhető.

Már a Dédabisztráig vezető műút utolsó harmada, a színes Maros-mente is megadta a csodavárás hangulatát, így hát nagy lelkesedéssel és lendülettel indultunk neki a Kis-Galonya patak mentén vezető enyhén emelkedő ösvénynek. Talán fél órát sem követtük a kék sávjelzést, amikor a vicces kedvében levő túravezetőnk vetkőzést rendelt el. Érdekes módon senki sem fogadta meglepődve az „utasítást”, ugyanis addigra igencsak „füstölögtünk” már. Valami miatt én a levegőt is gyakrabban szedtem (nem tudtam, hogy már ezer méteren is ilyen ritka). Nemsokára lankásabb lett a táj, felértünk a a Medvés-tető déli hegylábára. A név a viszonylag sok medvére utaló „jelzésből” maradt meg az emlékezetemben. Egy kis aranyos hangyászó mancsocska nyomait is megcsodáltuk. Egyik túratársunk a vadásztársaságok környékbeli találkozóhelyéről mondott valami vadászmesét. Volt, aki elhitte. Közben pedig nem győztünk betelni az őszi színkavalkáddal, amit a felhők mögül ki-kikandikáló napsugár tett élénkebbé. Hamarosan megpillantottuk túránk célpontját, az Istenszéke fennséges szikláit. Ez újabb lendületet adott a szedvicsmajszoló, kissé ellustult csapatnak. Persze, itt nem a kékpólós profikról beszélek, akik számára az volt a kihívás, hogy a hozzám hasonló lihegők ritmusához igazítsák a tempójukat. Szerencse, hogy a libasorban haladókat egy-egy fotó elkészítése okán mindegyre megállította valamelyik társunk. Aki egyetért velem abban, hogy A láb mindig kéznél van (Facebook), az eldöntheti, jól tették-e.

Köztudomású, hogy a jó túrázó számára nincs rossz idő, de szerintem az igenis fontos, hogy jó időben kell elindulni. Nos, annak köszönhetően, hogy mi jó időben elindultunk, már délután egykor meg is érkeztünk a sziklás kilátókkal szegélyezett platóra. Miközben egy árnyékos helyre behúzódva az elemózsiámat pakoltam elő, innen is, onnan is ámuldozó, meglepetést sugalló felkiáltásokat hallottam. Miután kalóriákkal csitítottam a test igényeit, én is megcsodáltam a látványt. A függőlegesen tornyosuló andezit kőtömbökről lenézve nosztalgiával idézhetjük Wass Albert sorait A funtineli boszorkányból: „Ott áll az Istenszéke magosan a Maros fölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé.” Túravezetőnk azonban ezúttal Áprily Lajos Őszi muzsika című versével kedveskedett nekünk, amelyből ide csak három szakaszt emelek be, hangulatidézőnek:

Ha vendég jön, vendégeim

pásztorgyerek s esztena-lánya.

Rétemnek sok virága lesz,

nekem csak egy: a genciána.

 

Ritkul a csokra s elmarad,

síró madár a házra röppen.

Kék-szajkótollas kalapom

megvizesül az őszi ködben.

 

Hűlő ködökből hó ered,

kék hóteteje lesz a háznak.

Csereklye-tűz. A farkasok

az Istenszéken orgonáznak.

A lefele-út könnyebb volt – az elején. Később viszont sok helyen kellett aprócska kanyarokat mímelni, oldalazva, az ösvény meredeksége okán. Amikor aztán lankásabb lett az ereszkedés, Éva egyszer csak barlangásszá vedlett át, legalábbis a nóta szövege szerint. És mit ad Isten (széke), sokan kapcsolódtunk be, ha mással nem, az áj-jjáj-jájájá-val. Isten bizony jobban hangzott, mint így, lepötyögve!

Na, és láttunk még – szerintem bogra futó fajú – több száz éves fákat, amelyekre valami vénséges vén anyóka makramét kötött unalmában. Volt köztük olyan is, amihez öten kellettünk, hogy becsületesen a keblünkre ölelhessük.

Végezetül ismét adóztunk a kultúrának: megkerestük a könyvtárt.

Emlékező és emlékezetes túra volt, jó helyen, jó időben. Tessék megnézni a képeket!

 

Kovács Csaba Pityóka