Túrabeszámoló

BÁNSÁG 2024. április 28 – május 4.

„Ha igazán szereted a természetet, mindenhol megtalálod a szépséget.” – Vincent Van Gogh

Kis csapatunk 2024. április 28-án hajnalban 3:30 órakor indult el a CsEKE által szervezett honismereti túrára, ahol felkeressük az egykori Bánság főbb nevezetességeit. A csapatunk 48 fővel nem csak csíkiakból, hanem egy brassói, kettő sepsiszentgyörgyi, és nem utolsó sorban hat székelyudvarhelyi kirándulni vágyó emberkéből állt.

 

Első nap: Útvonal: Csíkszereda – Medgyes – Szeben – Piski – Hátszeg – Káránszebes – Resicabánya - Anina – Oravicabánya – Szászka.

A demsusi Szent Miklós templom (románul Biserica Sfântul Nicolae)

A dél-erdélyi Hunyad megyében, a Hátszegtől 13 km-re fekvő Demsuson található az egyik leghíresebb és legérdekesebb ortodox templom. A frissen felújított XIII. századi épület a legrégebbi romániai ortodox templom, így méltán kedvelt nemcsak a hívek, de a kuriózumra éhes turisták körében is.

Mi is körbejártuk a dombra épült templomot, próbáltunk bemenni a templomba, de mise miatt ez nekünk nem sikerült, de a környező táj és a Retyezát havas hegycsúcsai kárpótoltak bennünket. Itt a templomkertben összegyűlt a társaság egy csoportképre.

Miután mindenki felszállt a buszra, indultunk is tovább a következő uticélunk felé.

Kis csapatunk most már a hajnali fáradságot kipihenve, újult lendülettel és kíváncsisággal várta a következő programot, ami Resicabányán várt bennünket. Kun László mesélt nekünk az ottani szórványmagyarságról, valamint a 250 évnyi kohászatról. A települést először a török időkben említették. 1872- ben itt gyártottak hazánkban először gőzmozdonyt, ez volt a híres Resica 2, amit a Bogsán, majd a Hungária követett. A Resicán gyártott mozdonyok néhány példánya ma már szabadtéri mozdonymúzeumban látható.

 

Megköszöntünk Kun Lászlónak az idegenvezetést és folytattuk tovább utunkat egy nosztalgia vonatozással Stájerlakanina – Oravicabánya útvonalon (Bánsági Semmering). A 33 km vasútvonalat az átvágások, védőfalak, kanyarok sokasága teszi különlegessé. Itt a társaság jó kedvvel és vidámsággal figyelte a táj szépségeit 2 órán keresztül, szintemelkedés 340 m (218m Oravicabánya, 558m Anina).

 

Utunkat folytattuk Szászkabánya – Malomvölgyi -vízesés felé. A szoros bejáratánál meglátaláltuk a kék kereszt jelzésű turistaösvényt, amely mutatja az utat a vízesés felé. A csodálatos erdei ösvény mellett még ott csörgedezett a Malomvölgyi-patak kristálytiszta vize. A túraösvény könnyedén járható, a legszebb része pedig a sziklafalba erősített sodronyos szakasz, ezen áthaladva csodálhattuk meg a 15 m magas, kétszintes Malomvölgyi vízesést.

A nap végére megérkeztünk a Néra-völgye panzióba, ahol mindenki elfoglalta szállását 2 napra.

Második nap: Vadvízi evezés (Rafting) – Néra-völgye

A reggeli után, a társaság vidáman és várakozással telve várta a rafting túrát, hiszen a csapatból sokan most próbáltuk ki először a vadvízi evezést. Volt, aki kért neoprén öltözetet, volt, aki csak úszócipőt és volt, aki hozott magával felszerelést. A beöltözés után megtartották a szükséges útmutatásokat a balesetek elkerülése végett. Ezekkel az információkkal a vidám csapatunk útnak is indult.

A raftingos kalandunk Újsopot helységben kezdődött, ahol a csónakokban helyünket elfoglalva evezni kezdtünk a Néra folyón. Az evezés mellett még csodálni tudtuk a szurdok szépségét, a rómaiak által, a sziklákba vésett utat is jól megfigyelhettük, hiszen a másnapi túra ott volt. Az út közben kikötöttük a csónakokat és megnéztük az Ördög-tavat, amely az ország legnagyobb kaszttava. Itt elfogyasztottuk a magunkkal hozott szendvicset és nasit, hogy legyen energiánk a kalandunk folytatására. A raftingos kalandunk élményekkel tele zajlott, volt ott piruett, ütközés, előzés és néhol az alacsony vízállás miatt a köveken való fennakadás. Ezeket átélve a csapatunk a nevetéstől és vidámságtól volt hangos, de megtanultuk hogyan tudunk együttműködni egymással és igazi csapattá kovácsolódtunk a nap végére.

 

Harmadik nap: Bég-völgye és a Beusnyica-vízesés – Al Duna – Tiszafa (Eibenthal)

A reggeli elfogyasztása után, bérelt mikrobuszokra várva, elbeszéltük, kinek van izomláza a tegnapi evezéstől és kinek nincs, egymást viccelve indultunk neki a mai kalandunknak. A mikrobuszokkal megérkeztünk az aznapi túránk kiinduló pontjához: a rezervátum bejáratához.

A rezervátum bejáratától – Bég-patak hídja – a Bég-pataka mentén indultunk felfelé talajúton, mindvégig erdőben. A szinte őserdei környezet első látványossága egy vízesés, aztán a Bégszeme-forrástóhoz, (kasztkitöréshez) értünk, amely egy saragdzöld színű vízkitörés mely sosem fagy be, mivel vizét a Bég-patakának is életet adó állandó hőmérsékletű forrás táplálja.

A környék számos vízesése közül a legszebb a Beusnica-vízesés, mely hatalmas mésztufalépcsőket épített ki magának.

A Bég-szemének zöldeskék tükre, a fehéren lezúduló habok, a mohás kövek, a dús növényzet élénkzöld színei, a csodálatos természet látványa mindannyiunkat lenyűgözött. Szállásunkhoz gyalog tettük meg a mintegy 10 kilométeres visszautat, amelynek legszebb részeként az alagutas szakaszon ösvényünk több száz méteren keresztül a sziklába volt vésve és alagutakkal volt tarkítva.. Voltak kis csapatunkban olyanok is, akik tériszonnyal küzdöttek, de ők is fantasztikusan és társaik figyelme alatt végig tudtak menni a túraösvényen, minden elismerésünk nekik. Az ebéd elfogyasztása után, kis pihenővel elbúcsúztunk szállásadóinktól és buszra szálltunk, hogy folytassuk utunkat tovább az Al-Duna mentén.

 

Újmoldova – Ostrov („Lovak szigete”) – Lászlóvára (Coronini)- Galabóc vára felé tartva:

Újmodova, románul Moldova Nouă, (korábban Boșneag), város Romániában, Krassó-Szörény megyében, a Duna bal partján helyezkedik el. A megye déli részén fekszik a szerb határon, a mai nevét 1723-ban jegyezték fel először, Pesneak néven.

Lászlóvára, az Al-Duna várrendszer része volt, a várat Zsigmond király építette 1427-1428-ban, mivel innen ostromolta a túlparti Galambóc (szerbről fordítva Galamb/Porumbel vár) várat, amelyet a Brankovics György fejedelemmel kötött egyezség ellenére az áruló szerb kapitány 12000 aranyért a töröknek adta át 1427-ben.

Galambóc vára helyén egykor Columbarán római erőd állott. A várat rácok (szerbek) építették, majd 1334-ben, Károly Róbert hódította meg hadjáratai során.

Kis csapatunk kíváncsian és vidáman megérkezett a galambóci öbölben lévő parkolóba, leszállva a buszról elénk tárult a Lászlóvára és a szerb oldalon a Galambóc vár, ami szemben helyezkedik el az itteni Lászlóvárral, amelyet épp Eu-s alapokból jelenleg restaurálnak. Amíg vártunk a vezetőnkre, addig csodáltuk a kilátást a galambóci öbölben. Az itteni kalandunk motorcsónakokkal folytatódott tovább, itt is mindenkinek adtak mentőmellényt: kinek nagyobb, kinek kisebb mellény jutott, ezáltal is csapatunk jókedvét fokozva ki hablegény vagy hableány. A motorcsónakokban elfoglaltuk helyeinket, ki elöl ülve, nem félve a víztől, mások bent. A csónakok elindulása után más szögből is megnéztük a két várat, ami igazán impozáns látvány, nem beszélve a vízből kiemelkedő kb. 7-8 m magas Babakaj-szikla, amely még Jókait is megihlette. A csónakokba ülve a kis társaság hangulata nevetésektől volt hangos, egymást fogva a három csónak végében, nehogy kiessünk.

Akik kint ültek a csónakok órrában jó fotókra lesve, azoknak volt szerencséjük közelebbről is ismerkedni a Duna vizével, hisz a szeles időben a hullámlovaglás biza jó tömény spriccelésekkel megspélkelve zajlott odakint. A kapitányunk vette is a lapot, ha jó a társaság , jó a kedv, még  a halakat is „megtanította repülni” a mi kedvünkért J Szerencsénk volt látni továbbá kormoránokat és hattyúkat. Kikötöttünk csónakjainkkal a moldovai medertágulatban található Ostrovó szigetén. Itt két nagyobb kazetta található a szigeten, ezeket víz tölti ki, amelyek csak a felszín (töltések) alatt vannak kapcsolatban a Dunával. Ezeket tekinthetjük a sziget tavainak. A töltések összekötik az Osztrovó két szigetmagját, az északi csúcson található összefüggő futóhomokos dűnékkel borított területet a nyugati oldalon, elszigetelten álló, hasonló eredetű Hunka-dombbal. Ez a kifejezés sem túl szerencsés, ugyanis a "hunka" szerbül ugyancsak dombot, halmot jelent. A Kurgán – szerű Hunka megmozgatta a környékbeli népek fantáziáját, különösen azokét, akik hallottak arról miszerint a nagy hunkirályt egy folyó kellős közepére temették 3 fémkoporsóban. Attila király legendáját idézik a szigeten élő vadlovak. A mi kis társaságunk is csodálta a dűnék között szabadon legelésző lovakat. Mivel lassan idő szűkében voltunk, kis csapatunk összegyűlt egy csoportkép erejéig, hogy megörökítsük Attila hun király sírját és legendáját, és nem utolsó sorban a vadlovakat, amelyek fenséges látványt mutattak. Visszaszállva motorcsónakjainkba, már vártuk azt az élményt, amit a motorcsónak nyújtotta sebesség, erő, hullámok és az elképesztő látvány adni tudott, hiszen még abban a szerencsében is részünk volt, amikor a természet megad minden csodát, amit lehet, szivárvány, hattyúk fehér fejű réti sas a domb tetején. - ha jól emlékszem, 3.5 m szárnyfesztávolsággal repült a csónakok előtt. Ezt fokozta a két vár meg a Babakáj-szikla fantasztikus látványa, amitől szavunk is elállt. Egymás arcát nézve látszott, hogy nem mindennapi élményeket éltünk át és örültünk a közös élménynek.

Következő állomásunk, egyben szálláshelyünk Eibenthal (Tiszafa) település Mehedinți megyében. A település az Almás-hegységben fekszik, a falut a tiszafáról nevezték el, 1826 és 1830 között telepítették Plzeň, Příbram és Kladno környékéről toborzott cseh telepesekkel, a valamikori színesfém (króm) bányákhoz képzett munkaerőnek, amelyek leszármazottjai ma is hűen őrzik nyelvüket és kultúrájukat. Megérkeztünk szálláshelyünkre és azt hittük nem is Románia területén vagyunk, nagyon rendezett, gyönyörű környezet vett körül bennünket, igaz már be volt sötétedve, de elég volt érezni a településből áradó hihetetlen nyugalmat és szépséget. A buszról leszállva mindenki a kis fogadóba ment a finom vacsora elfogyasztására és a fogadós vendégszeretete jeléül meghívott mindenkit egy korsó cseh sörre, vagy egy korsó kofolára. A kis csapatunk jóllakottan és jókedvvel foglalta el a szálláshelyét, a faluturizmussal foglalkozó kis településen. Közben megbeszéltük, hogy reggeli előtt, aki szeretne, felfedező túrát tehet a településen, hiszen ezt az élményt nem hagyhatjuk ki. Így harmadik nap mindenki jókedvvel tért nyugovóra.

Negyedik nap: Tiszafa (Eibenthal) - Dunatölgyes – Orsova – Herkulesfürdő – Dumbrava

 

A kis csapatunknak nem kellett a reggeli korai ébresztés, mivel mindenki fel volt kelve, mert kíváncsiak voltunk a reggeli napfelkeltére és a falut körbevevő dombokra, lombhullató erdőkre. A kis csapatunkból volt, aki terepfutással kezdte a reggelt és voltak, akik a település felfedezésére indultak. Gyönyörű kis házakkal, hangulatos kertekkel és csodálatos kilátással találkozhattunk. A kis sétánk alkalmával, gyorsan telt az idő, már kellet is menni reggelizni. Elfogyasztottuk a finom reggelit, elbúcsúztunk a kedves fogadós házaspártól és már indultunk is tovább. A következő megálló a Dunatölgyesi hágónál volt, mert ott találkoztunk a Pestkörnyéki Kárpát Egyesület-i barátainkkal.

A buszunk megérkezett a megbeszélt találkozó helyére, kis csapatunk jókedvvel és széles mosollyal várta a találkozást és a közös programot. Leszállva a buszról, mosolygós arcok köszöntek vissza ránk. A megbeszélést követve, most már kibővült csapatunk jókedvvel indult a gyalogtúrára, a Nagy Csukár körtúrára, a Nagy–Kazán tetejére. Itt számunkra megelevenedett a múlt és a jelen is, Mályi József jóvoltából, hiszen olyan odaadással és tudással vezetett be a Kazán-szoros kialakulásának történetébe, hogy azt öröm volt hallgatni. A Duna ezen szakasza a Balkáni-hegységet (a Szerb érchegységet) és a Kárpátokat (a Déli-Kárpátokat) választja el egymástól. Gróf Széchenyi István 1830-ban látogatott el először az Al-Dunára, az akkor az Akadémia első mérnök tagjával, Beszédes Józseffel. A folyószabályozási terveket pedig a kézdivásárhelyi nemesi családból származó Vásárhelyi Páll mérnökkel készítette el. Ő volt az a mérnök, aki a Duna vízrajzi felmérése során az Al-Dunát feltérképezte és így tudta mi a teendő a továbbiakban. Széchenyi gróf feladatul kapta 1833-ban, hogy hajózóutat építsen ki a gőzhajózás számára a galambóci-szorostól a Vaskapuig. A Kazán-szorosok nem igényeltek mederrobbantási munkákat, a balparti vontatóút építése viszont a Kazánokban okozta a legnagyobb nehézségeket. Meredek sziklába kellett hajókra szerelt állványzatról kivésni az utat, melyen két szekérnek kellett elférnie egymás mellett. A Kazánok nagyon látványosak voltak, a világ minden tájáról érkeztek ide nagy nevű festők.

Amikor a Vaskapuról beszélünk, akkor sokszor az Al-Duna teljes 134 kilométeres szakaszára gondolunk. Az Al-Duna 134 km hosszú, Báziástól (közel a Néra torkolatától) indul és a Kis-Vaskapuig (Turnu Severin-ig) tart. A tényleges – hírhedt – Vaskapu „csak” 8 km hosszú volt.

A mi kis csapatunk ezt fentről tekintette meg, ahol csodálatos kilátás nyílt a szorosra. Mindannyian néztük a tájat és nem tudtunk betelni a csodás látvánnyal, valósággal megelevenedett a múlt és a jelen. A szűkre szabott folyóvölgyet robbantással mélyítették, a Kazán-szorosokban a vontatóút 1833 és 1837 között épült, a teljes 120km-es utat még 1844-ben is építették, a vontatóútat csak 1885-ben nevezték el Széchenyiről. A Vaskapu erőmű megépítésekor az első Széchenyi tábla víz alá került, mert a román fél nem emeltette fel a táblát, mint azt a Tabula Traiana esetében tették a jugoszlávok. A magyar mérnökök munkásságát emléktábla őrzi.

Meg kell említenünk Baross Gábor minisztert, aki Széchenyi István grófhoz hasonlóan szívügyének tekintette az Al-Duna hajózhatóságát.

Három időpontot érdemes megjegyezni: a Duna hajózhatósága eleinte 70 nap volt, majd ez 150 napra bővült a Szécsenyiék robbantásainak köszönhetően, míg Baross Gábor idejében egy újabb munkálattal 270 napra nőtt ezt avatta fel 1896-ban a három vezetője, majd a kommunizmust követően a vízlépcső és duzzasztógát megépítésével 365 napra.

A kis társaságunknak nem csak a történelem, de a táj szépsége, a sziklák hatalmassága is lebilincselte, ám ugynakkor azt is eszébe juttatta, hogy milyen aprók is vagyunk, mi emberek, de milyen csodákat vagyunk képesek alkotni, ha összefogunk. A körtúránk végével boldogan, újabb ismeretek birtokában a szoros történelméről Mályi József jóvoltából, elköszöntünk barátainktól, de nem végleg.

Folytatódott közös programunk, lent  a vízen is, egy hajókirándulás keretében a két Kazán szorosban, beiktatva a Ponicova és Veterani-barlangok meglátogatásával és a Széchenyi tábla megtekintésével. A csoportunk motorcsónakokba szállva vidáman teljesítette az újabb kalandot: a szoroson hajózni fantasztikus élmény és átélni azt, amit pár órával ezelőtt fentről a sziklák tetejéről láttunk. A következő programunk: Orsován megemlékeztünk a 20 évvel ezelőtti II. Kárpát Koszorú Expedíció itteni kiindulópontjáról, a tábla felhelyezésével, azt az utat jelöli, amely a Kárpátok ívén halad Orsovától a Pozsony melletti Dévényig. A Kárpátok íve megközelítőleg 1600 km. Az íven végig vezető út hossza minimum 2600 km, amely szorosabbra fűzte a Magyarországi és Erdélyi Kárpát Egyesület tagjait határon innen és túl. Az expedíció atyja Mályi József és Vámos László voltak. Meghatódva és hálát adva búcsúztunk el magyarországi barátainktól.

 

A buszunkra felszállva indultunk is tovább szálláshelyünkre, a Cserna völgyében található a Dumbrava panzió felé, közben érintve Herkulesfürdőt. Eleinte azt hittük, a mai csodás napot már nem lehet fokozni. Ám nem így volt: gyalogtúránk következő kihagyhatatlan állomása a Fehér kereszt - kilátó volt, amelyhez a sárga sáv turistajelzés vezetett el, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a törtélnemi belvárosra. Itt külön ki kell emelnem, le a kalappal azon túratársak előtt, akik írtóznak a magasságtól, a kitett helyektől, ám mégis ott voltak velünk, feljöttek a kereszthez, sőt a függőhídon is átjöttek: minden elismerésem az övék. Egymással viccelődve, de egymást támogatva az ilyen szakaszokon, nevetve értünk vissza a buszunkhoz.

 

Volt annyi időnk, hogy kis városnézést is beütemeztünk: az első, amit megnéztünk az a szemet gyönyörködtető kupolás neoreneszánsz vasútállomás váróterme - Császárváró – itt többször is vendégeskedett a császári pár. 1896-ban hármas királytalálkozó volt Herkulesfürdőn, amely csak árnyéka a régi eleganciájának, de még így elhanyagoltan is impozáns épület kívül - belül. Majd megtekintettük a szebb időket is megért Szapáry-fürdőt, a Kurszalont meg a Kaszinót, amelynek hangulatos szomszédságában potoltuk a napi veszített folyadék mennyiséget. A kis csapatunk összegyűlt itt még egy újabb csoportkép erejéig. Folytattuk utunkat a szálláshely, Dumbrava panzió felé, ahol elfoglaltuk szobáinkat három napra és megvacsoráztunk, majd a kis társaságunk nyugovóra tért, mivel másnap reggel 6 órára volt tervezve az első túra.

 

Ötödik nap: Eldugott tanyavilág – Szeles-vízesés – Cseszna-szurdok

 

Reggel 6-órakor találkozott a pihent és vidám kis csapatunk a panzió előtt, és indultunk a busszal az aznapi első célállomásunk felé. A korai kelés senkit nem riasztott vissza attól, hogy túrázni jöjjön. 20 perces buszozás után a kis társaság vidáman elindult Ineleț és Scărcișoara elzárt katlan falvak felé. A hídon áthaladva csak a hegyetetőre vezető kanyargós ösvényeken lehet eljutni a négy fából készült lépcsőszakaszból álló és körülbelül 100 méter hosszú „almaszedő” létrákhoz. A legnehezebben megmászható létraszegmens az utolsó, mivel körülbelül 90°-os szögben emelkedik. Itt bevártunk mindenkit, aki félt a magasságtól, annak segítettünk, így mindenki mosolyogva vette a kihívást. Tovább haladva, gyönyörű tájat pillantottunk meg, itt leülve egy nagyobb pihenőt tartottunk, ahol a helyiek is kiszokták fújni magukat hazafele, egy kis pihenőhelynél asztallal, padokkal és egy óriási faragott keresztel, csodálatos kilátással.

 

 Itt mindenki elővette a kis nassolni valóját és egymást megkínálva vidáman csevegtünk. Indultunk is tovább, mert időre le kellett érnünk a panzióba, ugyanis a reggeli várt bennünket. Utunkat folytattuk Scarișoara és Ineleț falvak felé, amelyek több mint 1000 m magasságban vannak. Itt is megpihentünk és csodáltuk a kilátást, a kora reggeli nap lágy fénysugaraiban fürdőzve, a helyiek és a csend nyugalmát, távol a zajos civilizációtól. A szembejövő emberekkel beszélgetve kitűnt, hogy csendesek, melegszívűek, türelmesek és talán boldogabbak hisz közelebb vannak az éghez, elevenebb a kapcsolatuk a Teremtővel, itt, ahol magukra vannak utalva itt a Világ tetején. Úgy tűnt, az aggodalom vagy a stressz számukra  nem létező szavak. Ezzel az új tapasztalattal indultunk tovább, hogy igen is lehet egyszerűen is boldog lenni, lehet ők boldogabbak, mint mi.

Visszaérve buszunkhoz, indultunk is, mert 9 órakor várt a megcsúszott reggeli és még előttünk volt két túra. Reggeli után 10 órakor indultunk tovább a Szeles (Vânturătoarea) -vízesés felé, amely az ország egyik leglátványosabb, 2 lépcsőből álló vízesése és 40 méter szabad vízeséssel rendelkezik.

Kis csapatunk a kanyargós, köves túraösvényen kapaszkodott fel, akinek kellett segítség annak segítettünk és bevártunk mindenkit, hogy ne maradjon le senki. Csodálva a kilátást, közben fényképeztünk, hogy örökítsük meg élményünk és jó érzéssel töltött el bennünket a látvány, mikor szemünk előtt végre feltárult a háttérben a vízesés. Hihetetlen energiát árasztott magából, fenséges volt és egyben lenyűgöző. Kis csapatunk boldogan haladt, hiszen látnunk kellett ezt a csodát közelebbről is. Odaérve egyesek lementek a vízesés aljához, ahol érezni lehetett a víz permetét, ahogy a légáramlat hordozza a víz permetet, csodás érzés volt; mások meg a fentről nézték a kilátást. Megvárva a lentről feljövőket a kis csapatunk az ösvényen tovább haladt, ami a sziklafalból van kialakítva, elértünk a vízesés hátához, így előttünk permetezett a víz. Csodás érzés onnan kinézni és csodálni a kilátást. Mintha az Ezüst tó kincsében lettünk volna és Winnetou és Old Shutterhand elevenedtek volna meg a szemünk előtt Megérkezünk dél előtt pár perccel, hiszen pontban 12 órakor a vízesésnél szivárványt is tudtunk lencsevégre kapni, a permetbe besütő napállásnak köszönhetően. A mi kis csapatunknak ez az újabb csoda is megadatott, persze a túravezetőnknek köszönhetően, hiszen ő pontosan tudta mikorra kell ott lennünk. Csodáltuk és vidáman fényképeztünk, és abban a szerencsében is volt részünk, hogy megcsodálhattuk a modern mohikánokat, a sziklamászókat: lenyűgöző és egyben félelmetes volt őket figyelni , mint pókokat a függőleges, néhol áthajlásokkal tarkított falon. Innen visszafordulva, lassan és óvatosan egymást segítve a meredek lejtőn haladtunk vissza lefelé. Megérkezve a buszhoz, indultunk is a panzióhoz, mert várt bennünket a megérdemelt ebéd.

Ebéd és kis pihenés után, aki akart csatlakozhatott ahhoz a kis csoporthoz, akik bevállalták az aznapi harmadik túrát is. A Cseszna (Țășnei) -szurdokba indultak túrázni, a volt határőrök nyomában. Volt aki elment a környékre barangolni,  újabb (ezúttal SzűzMária) vízesést fotózni, illetve csak pihenni akartak a panzióban. A kis társaságunk elindult a kék kereszt turista jelzésen felfelé. Az első szakasz nagyon meredek erdőn keresztül vezet felefelé az ösvényen, de rajtunk nem fogott ki. Jókedvvel és lendülettel mentünk, haladtunk a sziklafal tövében, majd a sziklába vágott párkányon, ösvényt követve egy kiszögelésnél elértük a völgyre néző kilátópontot. Csodálatos kilátás tárult szemünk elé, a sziklából kinőtt magyar fekete fenyő (Pinus neagra de Hungarica), ami egyszerűen fenséges látványt mutatott a hely egyedi „márkajeleként”. Folytattuk tovább utunkat a kék kereszt turistajelzésen, hogy elérjük a Cseszna--szurdok bejáratát. Valamikor a 19. század derekán megelégelték a határőrök, hogy ezen a szakaszon a szurdokban javában zajlott a csempészés és lehetetlen volt a nyomukba eredniük, igy robbantással kialakították, immár az utókor számára is ezt a csodás szikla párkány ösvényt, hogy kontroll alatt tarthassák ezen szakaszát is az „Ezer éves határnak”. Magasan voltunk, de lassan leereszkedtünk a falon egy jól kijelölt ösvényen. Elértük a vízvonalat is, ami a csapadéktól függően hol van, hol nincs, hisz mészkő vidéken járunk.  Száraz időszakokban a Cseszna -folyó vize elveszik a mészkő aljzatban. Végig sétáltunk a szurdok mentén, majd ismét nekivágtunk néhány lejtőnek, ahol a bakancsok tapadása próbára volt téve. Elértünk egy régi vízimalmot, amelyet jobbra elhagyva kiléptünk a szurdokból. Innen folytattuk a túrát, ugyanazon a jelzésen, és körülbelül 10 perc múlva elértük az Oprescu kunyhót és a Cseszna -tisztást, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező hegyvonulatokra. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, hogy feltöltődjünk a visszaútra. A kis csapatunk feltöltődve és boldogan indult visszafelé, útba ejtve vízimalmot, az-az Ördögmalmot, amelyet körbejárunk és lefotózzuk, manuálisan mükődésbe hozzuk és fotózkodunk a mellett lezuduló vízeséssel egyetemben. Tovább indulva gyorsan haladtunk, nevetve társalogtunk és csodáltuk a körölötünk levő tájat. Visszaérve a kilátóponthoz, honnan beláthattunk már a hajdani ezeréves magyar határon fekvő festői szépségű völgybe, leültünk és csodáltuk a fantasztikus kilátást, megpihenve, majd töltekezve a hely energiájából búcsút intünk a Hegynek indultunk lefelé a szállásunk felé. Visszaérve a csapatunk többi tagjai már kipihenten, vidáman beszélgettek. A vacsoránk elfogyasztása után a kis csapatunk összeült és megosztotta az aznapi élményeket. Nevetéstől hangos volt a panzió, másnap nem tudni, hogy a nevetéstől vagy a túráktól lett izomlázunk, vagy az esti tánctól?. Mivel a holnapi napra az időjárás jelentés esőt mutatott, így csak egy levezetőtúra lett betervezve és a kis csapatunk reggel tovább aludhatott.

 

Hatodik nap: Herkulesfürdő – Sisi körútja a Gőzbarlang-ig és az Erzsébet-kilátó

 

A reggelink elfogyasztása után kis csapatunk buszra ült és bement Herkulesfürdő központjába, ahol a társaság egy része ott maradt felfedezni a város nevezetességeit , a jó fotósok megtalálták a szépet a romok között, amit más nem is vett észre – köszönet hogy megosztották velünk is utólag.  Ezalatt a csoport másik tagjai elmentünk túrázni.  Időközben az égi áldás is megeredt, így kénytelenek voltunk elővenni az esőköpenyeket,, de így is hálásak lehettünk, mert a napokban gyönyörű idővel örvendeztetett meg a Jóisten. Igy kaptattunk felfelé, elértük a kereszteződést, ahol kis csapatunk kettévált: többsége a gőzbarlanghoz tartott, míg mi fennebb merészkedtünk az Erzsébet (Sisi)-kilátó felé. 10 perces gyaloglás után meg is érkeztünk a kilátóhoz, melyet dús növényzet vesz körbe. Hajdanán Erzsébet királyné idejében impozánsan mutathatott, viszont mi sem panaszkodhattunk a kilátásra, a szemben levő hegyormokra. Csodás volt. Megértettük miért is szeretett ide járni Erzsébet királyné. Elfogyasztva nasinkat csomagoltunk és indultunk lefelé óvatosan, hiszen a csúszós talaj eléggé megterhelte bokáinkat és térdeinket. Szerencsésen visszaértünk a központba, igyekeztünk körbe nézni és búcsút venni ettől a várostól, ami hajdanán virágkorát élte, mely még így is impozáns tud lenni. Visszamentünk buszunkhoz, ahol a többiek már vártak és indultunk vissza szállásunkra.

 

 

Hetedik nap: Isten hídja – Zsilvásárhely – Petrozsény – Boli-barlag – Véka-szurdok – Székelyudvarhely – Csíkszereda

A reggeli bepakolás a buszba és a reggeli elfogyasztása után kis csaptunk útnak is indult hazafelé, megnézve Isten hídját, mely hihetetlen látványt mutatott.

 

Az egyetlen, országos szinten működő természetes közúti átjáró, a híd mennyezetének összeomlásából származó barlang maradványa. Ez az ország legnagyobb természetes hídja és a második legnagyobb Európában (30 m hosszú, 13 m széles, 22 m magas és 9 m vastag), de a világon az egyetlen közúti forgalom (beleértve a nehézforgalmat is) számára nyitott híd. Megcsodálva és ámulva indultunk tovább Zsilvásárhelyre, ahol egy kis városnézéssel folytattunk utunkat, felkeresve Brâncuși mester alkotását. Innen továbbmenve megcsodáltuk a Zsil szurdokát mintegy órán keresztül, amin tajtékozva utat tört magának a Déli-Kárpátok eme sziklakapuján, majd meglátogattuk, a Boli-barlangot, ahol fogadott bennünket a 82 életévében egykori hegyimentőként még mindig példamutatóan aktív Szuhanek Imre, aki szintén Székelyföldről származik és a Petro Aqua egyesület vezetőjeként a Boli barlang felvigyázója. Ő mesélt nekünk a barlang történetéről. A barlang a nevét a Bólia nevű kisnemesi családról kapta, 1404-ben Zsigmond király nekik adományozta a barlangot.

A barlang egyike azon kevés barlangoknak, amelyet teljesen átszeli a folyóvíz. Józsika Miklós is megemlíti az Abafi című történelmi regényében, mint Erdély egyik legszebb barlangja. A barlangban patakokat átívelő hídak vannak hangulatos megvilágítással, olyan légkört teremtve, amit az ember nem szívesen hagy ott: a nyugalom, a csend, a szépség és a folyóvíz csorgadozása. Kis csapatunk körbejárta a barlangot csodálva az ősrégi barlangrajzokat, annak méretét és atmoszféráját, majd elbúcsúztunk vezetőnktől és indultunk a buszhoz.

 

Öt percnyi buszozás után utolsó kalandunk következett, a Bănița-i vagy Vékaszurdok. Ez a rövid, alig háromszáz méter hosszú szurdok a maga meanderezett, simára csiszolt sziklafalaival csak úgy tárja fel a legszebb részeit a látogatóinak, ha bele kell gázolnunk az alacsony vízállásnál is legalább térdig érő patakba. Ki szandálban vagy mezítláb gázolt a patakban. Van ahol drótkötél fut, elősegítve a közlekedést.. A szurdok bejárata előtti gondozatlan tanyát látva nem is gondolná az ember, milyen csoda rejtőzik mögötte. Ki cipőben, ki szandálban, ki mezítláb csúszkálva gázolt bele a patakba. Nevetésünktől hangos volt a szurdok, hiszen nem is olyan könnyű menni a patakban, de a fantasztikus látvány megérte minden fáradozásunkat. Innen már a „lóerők is tudták az utat hazafele”. Még megálltunk Székelyudvarhelyen, ahol elbúcsúztunk „hallámfalvi” barátainktól, hiszen egy héten keresztül össze kovácsolódott kis csapatunk. Egy órával később mi, a csíki góbék  is megérkeztünk Csíkba, ahol boldogan és nevetve búcsúztunk egymástól: igazi barátság és családias légkör uralkodott el rajtunk.

Szeretnék hálát adni a Jóistennek, hogy vigyázott csapatunkra, hála és köszönet Bölöni Sándornak a kirándulás szervezőjének, Veress Lászlónak a buszvezetőnek, a budapesti barátainknak, és nem utolsó sorban a kis csapatunknak, melynek részese lehettem.

 

 

 

„A természet varázsát ontja bőven,

A fűben, a virágban és a kőben...” – W. Shakespeare

 

Köszönet és hála mindnyájatoknak, öröm volt veletek lenni.

• lejegyezte Szőcs Katalin -

 

korektúra: Magyarósi Botond, Mályi József, Bölöni Sándor