Fénylánc

A mi Fényláncunk!

 

December 21-én  Kárpát-medence szerte tüzeket gyújtanak, ünnepelik a fény eljövetelét. Ekkor van az év legrövidebb napja, így az év leghosszabb éjszakája, a téli napforduló.

Egyfajta fordulópont az évben, ezért mindig fontos volt. Számos népszokás és hagyomány kapcsolódik ehhez a naphoz.

Immár második alkalommal az Erdélyi Kárpát Egyesület Csíkszéki Szakosztályának két lelkes túravezetője, Solti Imre és Kocsis György felhívására gyűlekeztünk Fügés-tetőn, december 21-én . Már alkonyodott, mikor húsznál is többen indultunk Pogány-havasra.  Arra a hegycsúcsra, amit legtöbb ember lát, hogy tüzet gyújtsunk, imátkozzunk, énekeljünk, beszélgessünk, együnk-igyunk.

A közös vágyak, a közös akarat, a közös ima, a Fénylánc végig folyik a hegyeken, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket.

  A történelem során szinte minden nép és minden vallás ünnepelte a fény diadalát a sötétség felett, illetve az új év kezdetét több kultúrában innentől számolták. A téli napfordulót követően egyre hosszabbodnak a nappalok és mind több világosságban lesz részünk.

  Ennek reményében, a Pogány-havas menedékkunyhóban forralt bor és jó pálinka mellett megveregettük két bátor túratársunk vállát, akik a leghosszabb éjszakát, dupla hálózsákban ott töltötték.

  Lehet, hogy csodás napfelkeltében lesz részük, de mi inkább vissza ballagtunk a Fügés-tetőn parkoló autóinkhoz, megköszönve egymásnak a vidám együttlétet és megígértük, hogy jövőben is jövünk, imátkozni egy békésebb és szebb jövőért!

 

Márton Adél, Csíkszereda