Túrabeszámoló

Már jónéhány éve, hogy a Csíki ember is fel kell menjen a magasabb helyekre, hogy télen havat lásson és főként benne járjon. Szerencsére vannak bennünket körülvevő hegyek, melyek már nyújtják a téli élményeket, a havat, jeget szerető embereknek. Így volt ez 2025 január 18-án is, amikor a sokadik évben megszervezett hótalpas túrára sor került a Csíkszéki Eke szervezésében, Tőke Dénes vezetésével. A 22 tagú csapat, a Hargita fürdői Úz Bence menedékház elől indult gyalogosan, miután túravezetőnk alapos földrajzi tájékoztatót tartott a Hargita hegységről, mely 60 km hosszan nyúlik a Keleti-Kápátok belső vulkáni hegyvonulataként. Északon a Libán-tetőnél kapcsolódik a Görgényi-havasokhoz és délen a Hatod-hágó határolja. Mi ez alkalommal a Hargita középvonalának egyrészét jártuk be. Elindultunk a relék felé, majd jobbratérve a Csicsói-Hargita (1755 m) irányába. Az első szakasz volt a legmeredekebb. Ezt megmászva kiértünk egy tisztásra, ahol a napsugártól átitatott hó csillámokat szórva fogadott minket. Még annál is inkább örülhettünk neki, mert ha benéztünk a Csíki medencére, láthattuk, hogy az egész medencét tejtengerhez hasonló köd borítja. Itt már szükségét éreztük, hogy felkössük a hótalpakat, mert nélkülük nehéz lett volna a haladás. Ez még azoknak is élményt nyújtott, akik először próbálták ki ezt az eszközt. El is indultunk, mert még hosszú út állt előttünk és tudtuk, hogy elég rövid a nap. Kígyózó sorban meneteltünk keskeny ösvényen a fák között, míg elértünk a kedves kis Csompoly sziklácska letérőhöz, ahol egy kis energiabombát elfogyasztva balrakanyarodtunk, mostmár a Madarasi-Hargita (1801m) irányába. A félkör alakú kráterperem szélén gyalogoltunk. Ez a legnagyobb vulkáni hegycsoport a környéken, mely magába foglalja a Mihály-havast(1685m), a Madarasi-Hargitát (1801m), a Rákosi-Hargitát (1758m), a Madéfalvi-Hargitát (1710m) és a Csicsói-Hargitát (1755m). Keményen gyalogolva hallgattuk lábunk alatt a hó ropogását és csak a hótalan fákat figyelhettük, mert teljesen csupaszak voltak, az általában rájuk jellemző hózuzmó nélkül . Helyenként meg-meg álltunk, kifújtuk magunkat, jobboldalunkon követve a Galusa-gerincét, majd kiérve a Heveder-pusztára, ahonnan láttuk a Madarasi-Hargita csúcsát, az azon büszkén álló kopjafákat, és az egész kalderát. Itt rövid ebédszünet után el is indultunk Rákos irányába, ahol nagyon okosan megtervezve, előző este a túravezető, Kocsis György és Olti Elemér közremüködésével egy kis buszt hagytak a helzszínen, hogy másnap leérve az aljba lerövidítsük útunkat. Még így is sötétségbe értünk be a Vándor Székely vendégfogadóig, ahol meleg búcsút vettünk egymástól és ki a kisbusszal, ki kisautóval hazamentünk, hogy kipihenhessük ezt a csodálatos élményben gazdag, egyáltalán nem könnyű napot!

Köszönjük a túravezetőnek, hogy megszervezte ezt a túrát és a csapatnak, hogy újra együtt lehettünk !