Túrabeszámoló

Hosszú kihagyás után, de a már megszokott koránkelés, még egy szendvics, esőköpeny ellenőrzés, huhh már késésben vagyok és a rohanás forgatókönyvvel indult a reggel.

A csíkszentmihályi állomáson a semmivel sem összetéveszthető CSEKE hangulat fogad: a színes ruhák, kisebb nagyobb táskákról logó botok, hangos nevetés. Hopp még egy jegy, hopp ott jön a vonat, vajon felférünk-nem férünk, mindenki itt van?? után már robogunk is Lóvész felé.

Már az alig 30 perces vonatút alatt hálát adok, hogy felkeltem: a táj gyönyörű, a mezőben álldogáló őzek, mintha direkt pózolnának nekünk. Gyorsan meg is fogadom, gyakrabban fogok erre vonatozni, sőt, úgy általában vonatozni, annyira jó érzéssel tölt el.

Lóvészen túravezetőink Márton Gyula és Adél röviden ismertetik az útvonalat, az útvonalon fellelhető érdekességeket. Megtudjuk, hogy a nap folyamán a Lóvész-tető-Csorgó-kútja-Kőd-vonulat-Csíkszentmihály távot fogjuk bejárni. Azt külön szerettük, hogy az eligazítást személyes történetekkel tarkították: így tudtuk meg, hogyan lehet hosszú házasság egy egyszeri cserevirág mustrából.

Az eligazító után nekiláttunk a domboldalnak. Borongós volt az idő, de ez olyannyira nem zavart, hogy már az első megállónál lekerültek a kabátok. Mivel  nemcsak a munkát, hanem az édesanyákat is ünnepeltük ezen a vasárnapon, ezért túratársunk kis verssel köszöntötte az anyukákat. Pár pillanatra könnycseppekkel teltek meg a szemek, aztán meghatódottságunkat hamar aktivitásra váltottuk

A Lóvész-tetőre érve kitárult a horizont, és túravezetőink bemutatták, melyek azok a hegyek, amelyeket láthatunk: a Pogány-havas, a Szellő-tető, a Hargita, sőt a távolban meg a Fogarasi-havasok bércei is feltárulkoztak.

A Csorgó-kútjáná lgyors csokoládé doppingot kapunk túravezetőinktől, mely az olyan felelőtlen reggeli mulasztóknak, mint amilyen én is vagyok, felért egy kisebb megváltással. Aztán csak faltuk és faltuk a kilométereket, rengeteg gyermekkori emlék színhelyét bejárva.

Miután az éhes társaság megebédelt, és kellően kiélvezte a reggeli borongást követő napsugarak áldásos hatását, ismét útnak eredtünk. Sokadjára konstatáltuk, hogy étel sehol máshol olyan jól nem tud esni, mint a friss levegőn.

Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy az útvonal legszebb szakaszához értünk: a Kőd-erdőbe. Gyönyörű volt, ahogy a hatalmas erdei- és lucfenyők között átszűrődtek a napsugarak, a menet teljes hosszából hangzottak fel az álmélkodó kiáltások: mennyire szép, mintha egy igazi varázserdőben járnánk. Talán az egyetlen különbség, hogy a tündérek lábnyomai helyett a medvékére bukkantunk.

Személyes kedvencem, hogy a CSEKE túrák alatt rengeteg tudással gazdagszom, legyen szó a tájról, túra-tippekről. Vasárnap külön mosolyogtam magamban, a következő hasonlatot hallva: a cirbolyafenyő magja akkora, mint egy svábbogár tojása. Egyáltalán mi az, hogy cirbolya? Mekkora egy svábbogár? Hát a tojása?Huuu, sokat kell még tanulnom....

A varázserdőt a túránk tulajdonképpeni célpontja: a cserevirágos követte. Hogy idén későn érkezik  a tavasz, azt itt is tapasztaltuk, hiszen éppen csak nekifogtak nyílni a virágok. De kicsit sem bántuk. A társaság fele hason fekve gyönyörködött a már kinyílt példányokban, a másik fele háton fekve élvezte a csodás napsütést.

Így ajándék az élet, még az sem tudott zavarni, hogy kullancs-eledellé válhatunk.

A napfürdőzés után elindultunk az állomás felé. Vacsárcsihoz közeledve az utolsó magaslatról még gyorsan körbekémleltük a határt. Milyen falvak látszanak, milyen útvonalat jártunk be, melyek azok a hegyek, amelyek ebből a szemszögből teljesen más oldalukat mutatják.

Aztán a közel 20 km-es túra végén visszaértünk a civilizációba. Nevetve vettük észre, hogy a bakterház egyre távolabb kerül, holott közelednünk kellene, majd egy sánc martján elfogyasztott utolsó csoki adta energiával visszaértünk Szentmihályra.

Hogy jól éreztem magam? Ez kétségtelen.

Hogy legugliztam a cirbolyát? Még nem.

És, hogy miért volt jó a CSEKE-vel tölteni a május egyet? Mert a bere, mici és manele helyett ma már biztosan megtalálom a Szellő-tetőt, bármerről is nézzem.

 

Lejegyezte: Ferencz Blanka

 Szépvíz