Túrabeszámoló

2019. július 20-án, szombaton, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CsEKE) szervezésében, Buzás Márton vezetésével Hargita megye legmagasabban fekvő térségében, a Kelemen-havasokban túráztunk, a Rekettyés-tetőn (2021 m) és a Jézer-tónál jártunk.

Csíkszeredából reggel 6 órakor indultunk, 16 kisautóval utaztunk gyalogtúránk kiindulási pontjára, ahová több mint két órás utazást követően érkeztünk meg.

A főutat Maroshévíz végében, ennek Borszék felőli kijáratánál hagytuk el, innen köves úton araszoltunk felfelé még közel 20 km-t, először piros kereszt turistajelzés mentén a kolostorig, majd kék kereszt mentén a Lomás menedékházig, végül kék háromszög jelzést követve.

Az indulás előtti névsorolvasásnál 49-en voltunk jelen, mint később kiderült 12-en elszakadtak a csapattól, ők gépkocsijukat kímélve nem jöttek fel végig az erdőkitermelő úton, csak a Lomás menedékházig, ahonnan egy másik turistaúton járták be az útvonalat.

Háromszéki és szászrégeni túratársak is csatlakoztak a csíkiakhoz, s volt két kisgyermek is a csapatban, akik vidáman, zokszó nélkül járták végig a közel 30 km-es útszakaszt.

Július 20 - Illés napja, dologtiltó napnak számít, a megye északi részében, ahová tartottunk, ezt a napot különös tisztelet övezi, ugyanakkor úgy tartják, hogy ekkor gyakoriak a viharok. Mindez nem tántorított el minket, sokan voltunk kíváncsiak a Kelemen-havasok vadregényes világára.

Érkezéskor ragyogó napsütés fogadott, szép nap ígérkezett. Ahol kiszálltunk az autókból egy gyönyörű sisakvirág köszöntött, az árokparton szamócák piroslottak és áfonya cserje kínálta kövér bogyóit, aminek nem lehetett ellenállni.

A Lomás-patak folyását követve erdei úton indultunk, vulkanikus eredetű hatalmas köveket kerülgetve, melyeket puha zöld mohaszőnyeg borított.

A táj itt mesébe illő, érintetlen vidék, úgy érezhetjük magunkat ebben a vadonban, mint valami elvarázsolt világban. Az erdő friss, fanyar illata kényeztetni orrunkat, a patak vizének csobogása zene fülünknek, a termetes fenyőfák látványa szemeink gyönyörködtetője és a közöttük beszűrődő napsugár fénye lelkünk kényeztetője.

Az útnak ezen a kezdeti szakaszán patak mellett haladtunk, néhol harántolva, keskeny ösvényen, gyökerekből font lépcsőn és köveken lépkedve araszoltunk mind fennebb. Fenyőrönk pallón keltünk át a patakon és felfele kapaszkodtunk egy oldalon, ahol az esős időjárásnak köszönhetően jókora rókagomba telepek voltak.

A kapaszkodó során a mindig mókázó túravezetőnk időnként meg-megállt, megszemlélte mögötte sorakozó „katonáit”, aztán mondta, hogy szusszanhatunk egyet, de jobb, ha haladunk, mert akkor jobban szuszogunk.

Folyamatosan a kék háromszög turistajelzést követtük, így értük el egy órányi járást követően az erdő közötti, régi Lomás menedékházat, melynek már csak a romjai láthatók, de mellette egy új hegyi menedék van kialakítva.  Itt tartottuk az első hosszabb pihenőnket. 

Innen simább terepen folytathattuk utunkat, árnyas erdő között, majd kiértünk egy tisztásra, ahol egy hatalmas andezit tömb látványa fogadott az út jobb oldalán. Ettől nem messze az ösvény bal oldalán látható a jelzés, amely az ötpercnyi járásra található Kis-Lomás vízeséshez vezet.

A tisztás, ahonnan az elágazás indul, tele van áfonya cserjével és ezek telis-tele vannak ilyenkor zamatos gyümölccsel. Ezt nem lehetett kihagyni, mindenki csemegézett, aztán elindultunk a meredek lejtőn befelé, megnézni a többlépcsős zúgót, ami közel 10 m-es magasságú.

Visszafele sem lehetett csak úgy elmenni a fekete áfonyák mellet, így megint rövid pihenőt tartottunk, aztán, amikor mindenki visszaérkezett folytattuk utunkat.

Erdős szakaszok és tisztások váltogatták egymást, kezdtek megjelenni a magashegyi növények, a napsütötte platókon gyapjas sások tengere fogadott, s ahogy haladtunk felfelé már borókák és kúszófenyők uralták a terepet.

Fa oszlopok tetejére festett sárga sávjelzést követtünk, így vágtunk át a kúszófenyők közötti illatos sétányon és értünk el a sárga zuzmóval színezett, lapos szürke kövekkel borított Rekettyés oldalát. 10 percnyi járásra lehettünk a tetőtől, jól látszott a meteorológiai állomás és kitárult a környék, ezért újabb pihenőt iktattunk be, hogy megcsodálhassuk a tájat, az egymás mögött sorakozó hegyvonulatok különböző színű árnyalataival.

A sárga zuzmós, lapos tetejű szürke köveken lépkedve egy pillanatra a Retyezát-hegység nosztalgiája ragadott el, amelyre mindig szívesen emlékszem és ahová visszavágyok.

Az indulástól számítva négyórányi járást követően érkeztünk meg a Rekettyés-tetőn található meteorológiai állomáshoz. Itt, a három megye találkozásánál elhelyezkedő Kelemen-havasok tetején egy hosszabb pihenőt tartottunk és ebédeltünk, miután megszemléltük a környező hegyeket, a Magyar-Negoi és a Nagyköves kiemelkedő csúcsait, meg a kénbányászat miatt lecsupaszított Román-Negoi tömbjét.

Az ebédszünet nem tartott sokáig, mert a szürke felhők egyre közelebb értek és megnyíltak az égi csatornák. A csoportkép már színes esőköpenyekbe bújtatott társaságot örökített meg.

Lefelé tartottunk a hegyről, rododendron cserjék között, a Jézer-tó fele vettük az irányt a sárga sáv, kék sáv, piros pont jelzéseket követve. Először e kúszófenyők között, majd egy köves útra kiérve, végül ismét törpefenyős, borókás részen keresztül haladtunk, esőtől áztatva, így értünk el egy kialakított pihenőhelyre, ahol kétnyelvű, román és angol feliratú táblák tájékoztattak és hívták fel a figyelmet arra, hogy Nemzeti Park területén tartózkodunk.

Kék kereszt turistajelzést követve, 10 perc alatt értünk el innen a glaciális eredetű tengerszemhez, a Jézer-tóhoz. Mindenki várta, hogy a zöldellő hegyoldalból előbukkanjon a Kelemen-havasok gyöngyszeme, az 1750 m-es tengerszint feletti magasságban található Jézer-tó, ami felfedte magát, mindannyiunk örömére.

Egyesek nagyobbnak vélték, mások, akik 30 évvel ezelőtt jártak itt utoljára kisebbre emlékeztek, úgyhogy mindenkinek nyújtott újat.

Körbejártuk a tavacskát, amelynek felülete 0,13 hektár, legnagyobb mélysége 5 m, és víztükrén, most esőcseppek formáztak kis köröcskéket.

A tavat megkerülve visszatértünk a kiakalított pihenőre, ahol rövid eszmefuttatást tartottunk arról, hogy milyen irányba tartsunk a továbbiakban, végül a helybéliek javaslatát is szem előtt tartva, a kék kereszt turistajelzést követve egy terepjárókkal is járható úton ereszkedtünk visszafele.

Miután egy jó darabig haladtunk ezen, egy nagyobb tisztásra értünk, ahol esztena volt kialakítva és több turistaút is találkozott. Innen a kék kereszt jelzés még másfél órát mutatott az új Lomás menedékházig.

Kicsit hosszúra nyúlt ez a visszaút, de a patak vonalát követte és így sok fotótémát kínált. Helyenként kis csorgók is voltak kialakítva, ahol szomjúnkat olthattuk.

Ahová visszaértünk, onnan még autóink közel 6 km-es távolságra voltak letéve és a rossz útviszonyok miatt csak lassan lehetett haladni. A csapat nagy része ezért itt várakozott, a gépkocsivezetők még plusz terhet vállaltak be azzal, hogy gyalogosan megtették ezt a távolságot, hogy lehozhassák autóikat várakozó társaikhoz, s olyan is volt, aki bevállalta, hogy az autóját elérve visszatér ide, újra felmegy a járhatatlan úton, és felviszi a még várakozó gépkocsivezető társait.

Az előre nem látható plusz kilométerek, amiket megtettünk, a hosszú várakozási idő, meg a nehezen járható út miatti lassú haladás következtében öreg este volt, mire leértünk a főútra és tizenegy óra is elmúlt, mire hazaértünk a túráról, fáradtan, de boldogan.

Külön köszönet illeti túravezetőnket, akinek kitartása példamutató, és aki kemény kórházi kezelése mellett is vállalta ennek a túrának a megszervezését.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin