Mária-kő, és a sziklák közé zárt mesevilág

Kisasszony havának 13. napján a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében, László
Csaba és Ilona túravezetőkkel gyülekezetünk reggel fél nyolckor az autóbuszállomás mellett lévő áruház
parkolójában, majd miután 17 főt számláltunk, útnak indultunk a Békás-szoros irányába. Közel másfél
órás utazást követően lassan közeledtünk a Gyilkos-tó felé, ahol még nem tolongott túl nagy tömeg, talán
még korán volt ehhez, talán a felhők ijesztettek rá a turistákra. A tavat elhagyva, nemsokára
megérkeztünk a már megszokott parkolóhelyre.
Túravezetőink rövid ismertetőt tartottak az előttünk álló gyalogos útvonalról, majd a sárga
háromszöggel jelölt ösvény felé vettük az irányt. Kellemes, árnyas erdőben vezetett utunk, kezdetnek nem
túl meredek emelkedővel.
Pár száz méter megtétele után kiértünk a Cifra-nyereg (1022 m) napsütötte, zöld tisztására, melyet
északkeletről a Mária-kő, délkeletről a Kis-Szurdok-kő, nyugatról a Csíki-bükk (1264 m) ölel körbe. Nem
is töltöttünk itt most sok időt, nekiindultunk a Mária-kő meghódításának, a sárga kereszttel jelölt
ösvényen, mely sűrű fenyves között, hűs árnyékot adva tette elviselhetőbbé a nyári nap melegét.
Utunk első megállója a nyugati oldalon lévő Mária-kő (1125 m) csúcs volt, mely a Hargita Megye
Hegyi- és Barlangmentő Közszolgálat, valamint a Gyilkostó Adventure Egyesület közös munkájából
megvalósított panorámakabinnal lélegzetelállító látványt tárt elénk. Alattunk a Békás-patak hangos
csobogással rohant az Aranyos-Beszterce felé, északról az Oltár-kő (1156 m) és a Lapos-patak szurdoka
nyújtott szemet gyönyörködtető látványt, nyugatról meg a Tündérkert sziklafalai ejtettek ámulatba.
Hosszabb időt eltöltve szívhattuk magunkba a táj szépségét, majd elkészült a kihagyhatatlan csúcsfotó a
csapatról, így némi energiapótlás után szedelőzködtünk, utunk folytatására készülve. Beereszkedtünk a
már ismert szakaszon, majd a déli kilátó felé vettük az irányt. Innen a Kis-Szurdok-kő, a
Fekete-Hagymás, valamint a Kis-Békás tanyavilága Háromkúttal alkotott páratlan panorámát, mintha egy
mesébe illő, tündérek lakta völgybe tekintenénk be. Pár perces pihenő után elindultunk az északkeleti,
Fekete-torony kilátó felé, mely 300 méter magas sziklafal tetején található és biztonsági okokból korláttal
van ellátva. Innen letekintve a Pokol-torkába, mely a Békás-szoros legszűkebb szakasza, a kanyargó
műutat pillantjuk meg, megannyi apró hangyának látszó turistával. A kilátó alatt a Pokol tornáca rejtőzik
sziklafalak között a Magyarok hídjával, itt ömlik a Kis-Békás a Békás-patakba. Északkeleti irányba
tekintve a Szurdok-kő magabiztos szikláját pillanthatjuk meg. Miután alaposan megcsodáltuk az elénk
táruló sziklatornyok sokaságát visszaindultunk a sárga kereszttel jelölt úton a Cifra-nyereg irányába.
A tisztásra érve újból a sárga háromszög mutatta az utat, így dél felé haladva, könnyebb
emelkedőkkel, lejtőkkel, tanyákkal és legelőkkel tarkított tájon közeledtünk a Kis-Békás-patak lágy
csobogásához, útközben néhány ellenállhatatlan málnabokor csalogatott magához pirosló
málnaszemeivel. A patakhoz érve, előbb megcsodáltuk a Kis-Békás-szoros déli bejáratát, itt tört utat a víz
magának a Mária-kő és a Kis-Szurdok-kő meredek mészkőfalai között, majd árnyékot keresve
letelepedtünk a gyér növésű fákkal szegélyezett tisztáson és elfogyasztottuk jól megérdemelt
elemózsiánkat. Itt egy hosszabb pihenőt tartva élveztük a csendet, majd a patakon történő átkelésre
felkészítve magunkat útnak indultunk.
A csapat nagy része egy farönkön egyensúlyozott át, a többiekkel egy gázló sekélyebb vizén,
bakancsainkat lehúzva lépegettünk a patakmederbe, élvezve annak üdítő vizét.
Megkerülve a Kis-Szurdok-követ a sárga sávvaljelzés vitt egyre beljebb a kősziklák birodalmába,
melyek, mint őrszemek zárták közre a gyorsfolyású patakot. Alkalomadtán letekintettünk az alattunk
tajtékzó patakra, amelynek zuhatagai, mint szobrászok vájtak kőüstöket a mederben található mészkő
tömbökbe. Helyenként eléggé meredek és csúszós volt az ösvény, nem árt, ha az ember jól a lába elé néz.
Kisvártatva egy meredekebb ereszkedőhöz érve megközelítettüt a patakmedret, mely fölött
függőhíd ível át. A bátrabbak a hídról nézhettek a mélybe, jobboldalt a Fehér-patak kétlépcsős vízesését
megcsodálva, - már, amikor éppenséggel nincs kiszáradva - ahogy a Kis-Békás-patakkal találkozik.
Visszatérve a korábbi jelzett ösvényre folytattuk utunkat egy enyhébb ereszkedővel, majd kereszteztük a
Fehér-patak medrét, melyben kevés víz csordogált. Mindezt egy nagyobb emelkedő követett, melyen
felkapaszkodva egy kilátóhoz értünk, hol László Csaba szavalatát meghallgatva indultunk tovább. A
függőhídhoz érve újból átkeltünk a Kis-Békáson, egy nagyobb turistacsoport igyekezett szembe,
türelmetlenül és zajosan várva, hogy szabaddá tegyük a hidat. Kisebb mászást igénylő terep következett,
amikor néhányan egy strandpapucs csattogó hangjára lettek figyelmesek és mivel fülük nem csalt,
valóban egy papucsos fiatalemberrel volt szerencsénk találkozni. Reméljük neki is legalább ekkora
szerencséje volt épségben visszaérni a civilizációba.
Nemsokára el is értük a Magyarok hídját, melyen áthaladva kiértünk a műútra. Ebben az órában
nagy a tömeg a szorosba, zsúfolt az autós fogalom, nagy a zaj. Az út mentén, libasorban sétálunk vissza a
Mária-kő alatti parkolóba, ahol az autókat hagytuk, onnan közös megegyezéssel indultunk útnak a
Pongrác-tetőn lévő Oxygen étterem felé, ahol még egy rövid megállót tartottunk. Már lassan indulni
akartunk, amikor eleredt az eső, így égi áldással indulhattunk útnak hazafelé.
Csodás, élményekkel teli napot köszönhetünk túravezetőinknek, Csabának és Ilonának, valamint
az égieknek, hogy ilyen szép nyári nappal ajándékoztak meg bennünket.


Hajnód Katalin, Csíkszereda