Túrabeszámoló

A Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület elszánt 9 tagú csapata Kocsis György túravezető szervezésével és vezetésével, annak  ellenére, hogy  2021 március 15-én  reggel zuhogott az eső, kitűzte kokárdáit, felvette hátizsákját, esőköpenyét és a Csíkszentmárton Csekefalvi letérőjénél tartott rövid tanácskozás után, közös döntéssel felvállalta a minden évben megszervezett gyalogtúrát és elindult tiszteletét leróni és koszorúját elhelyezni a nyergestetői emlékműnél, ahol az 1848-49-es szabadságharcban, a szülőföldért és a magyar haza védelméért, életüket áldozó honvédekre emlékezünk. Ez alkalommal az  autók  egyrészével kimentünk a Nyergestetőre és onnan visszafele gyalogoltunk a hegyeken át  Csíkszentmártonba. Fenn a 878 m magasban , a Csíki és a Háromszéki medencék közötti nyergben, ott ahol Kányádi Sándor  költő verse szerint is a fenyőfák itt zöldelnek a legszebben, ahol ezüst hangú rigók énekelnek a nagyfákon, most is csend honolt e helyen. Már az eső sem esett. Ebben a csendben kis csapatunk elhelyezte koszorúját a műemléknél, fejet hajtva elmondott egy imát. A nyergestető olyan emlékhely, melyhez szellemiségében és méltóságában kevés hely akad a Kárpát medencében. Ezután körbeálltunk és túravezetőnk röviden elmesélte az ezen a helyen zajlott véres csaták történetét. Itt volt az a csata , ahol Tuzson János őrnagy maroknyi csapata feltartóztatta  az orosz–osztrák csapatokat. Neki jutott az a szerep, hogy elterelő hadműveletet végezzen. Ez a csata része volt annak a küzdelemnek, amelyet a magyar honvédsereg szerte Magyarországon és Erdélyben vívott az orosz–osztrák haderő ellen. A székelység feladata az volt, hogy védje a Keleti és a Déli-Kárpátok szorosait és a Székelyföldet, mert csak a szorosokon és hágókon lehetett átjutni Erdélybe. A Kárpátok védték a hazánkat. De 1849 június 18-19-én, az ellenség csapatának sikerült áttörni a szorosokon és megrohanták  Székelyföldet.  Így Bem tábornok, erdély főparancsnoka két részre osztotta a székely csapatokat. Egyiket Gál Sándor parancsnoksága alatt Háromszék védelmére hagyta, a másikkal július 21-én Moldva felé indult expedicióra. A moldvaiakat egy kiáltványban  fegyverbe szólította, hogy együttesen verjék ki az oroszokat. Így szólította fel őket: Moldvaiak ! Ha szabadok akartok lenni keljetek fel! Már–már sikerült a hadművelet, amikor egy 12000 fős orosz csapat előrenyomult, látva a moldvaiak a túlerőt, hátatfordítottak a székelyeknek.  A Bem által szervezett hadművelet célja az lett volna, hogy az ottani népeket a szabadságharc oldalára állítsa. Moldva akkor török fennhatóság alatt volt.  A moldvai hadjárat nem érte el célját, de mégis van egy különös tanulsága, a moldvai csángók és a bukovinai székelyek magyarságtudatának egyfajta megnyílvánulása.  Bem visszatért Háromszékre, de katonai különítményének egyrészét Tuzson János őrnagy parancsnoksága alatt Moldvában hagyta. Azonban csak pár napot maradhatott, mert 28-án a Török Birodalom moldvai képviselője követelte a határra való visszavonulásukat.Tuzson nem tehetett mást, visszavonult Erdélybe. A határon átérve értesült, hogy az ellenség megszállta Háromszéket.  Gál Sándor, a székely hadosztály parancsnoka  július 23-án visszaverte az osztrák-oroszokat, de a túlerő elől jobbnak látta feladni Háromszéket. Visszavonult Csíkszereda felé.  A nyergestetői csata augusztus  1-én kora hajnalban azzal kezdődött, hogy a kászoni úton  felfele nyomuló ellenséget a Gábor Áron féle 8 db ágyúból kilőtt kartácstűzzel állította meg az alig több mint 1000 katona. Mintegy 7 órán át tudták tartani a hadállásukat. Többrendben visszaverték őket.  A csata lényege nem az volt, hogy legyőzzék az oroszokat hanem, hogy feltartóztassák őket, amíg a Bálványos irányába vonuló Gál Sándor csapata biztonságba nem ér, hogy Erdély belső felében a szétszórt csapatokat össze tudják toborozni. Tuzson őrnagy miután hírt kapott, hogy Gál Sándor átért a Mitácson és őket a Nyergestetőn, egy oláh pásztor árulása folytán  Lázárfalva felől bekerítés fenyegeti, nem látta értelmét a harcnak az óriás haderővel szemben, katonáival a hegyeken át visszavonult Csík-Tusnádra, ahol egyesült Gál Sándor különítményével. Tuzson ezzel a jelszóval szólította visszavonulásra katonáit:  A nemzet számára többet ér egy élő katona, mint egy halott hős! Nincs miért hősködni, vissza kell vonulni.  Kányádi Sándor „Nyergestető” című versében azért ír  alig kétszáz katonáról és kétnapos csatáról, mert a seregből kiszakadt maroknyi környékbeli katona nem akarta otthagyni családját, szülőföldjét és a nagyrészt harangokból készült ágyúkat, melyek szentek voltak számukra. Pedig tudták, hogy a biztos halál vár rájuk. Így  szól az idézet Kányádi verséből

„Meg nem adta magát székely,

Mint a szálfák kettétörtek,

Elámult az ellenség is

Ekkora bátorság láttán,

Zászlót hajtva temette el

A hősöket a hegyhátán”   

Túravezetőnk ezt a gyönyörű verset felolvasta és egy kedves ismerősünk, a helyi panzió tulajdonosa még néhány  gondolattal, mondattal kiegészítette a történetet, majd egy kis időre szíves vendéglátását élvezhettük. Mielőtt elindultunk volna a hegyeken át hazafelé, még egy pillanatig elméláztunk és megfogalmazódott bennünk e szent hely üzenete.  Ez a csata szinte vesztes csata volt, de mégis győztes.  Értünk tették.  Ezt a csatát megnyerték nekünk.  A magyarság összetartozásának szimbóluma. Vagyunk még magyar emberek akik hiszünk egy szebb jövőben. A Nyergestető üzenetét akik megértik, mind a Nyergestető harcosai lehetünk. Minden generációnak meg kell hozni a saját áldozatát a családjukért, hazájukért.  Ezek után még egyszer körülnéztünk, fejet hajtottunk és elindultunk a bokáig érő sárban a Fertestetőn, Kecsketetőn át a Paphegy irányába, ahol a csúcsról lejövet, jókedvüen elfogyasztottuk ebédünket egy óriásfenyő árnyékában, közben kis történelemórát  hallgatva. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, időnként a nap is kikukucskált a helyenként felszakadozó felhők közül, megmutatták magukat a környező hegyek, csiripeltek a madarak színesebbé téve az amúgy sem unalmas utunkat. Nagyszetye és Disznótetőalja hegyeken áthaladva  egyre jobban közeledtünk Szentmárton felé. Az időjárás egyre kellemesebb volt és mi egyre jobban örültünk, hogy nem hátráltunk meg  a reggeli zuhogó eső láttán. Ezt a 16 km távolságot és 650 m szintkülömbséget, lélekben feltöltődve, egymásnak és a természetnek örülve tettük meg. A faluba beérve, térdig sárosan, jókedvűen mosolyogva, szeretettel búcsuztunk el egymástól.

Köszönjük a csapatnak a kitartást, a túravezetőnek a szervezést!

                                              

Lejegyezte  Balázs- Bécsi Rozália