Túrabeszámoló

A 2021-es év januári hétvégéi a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület tevékenységében, kivétel nélkül a megemlékező túrákról szólt. Kezdve a január 2.-ai évnyitó túrától, ahol két kedves túratársunkra emlékeztünk, folytatva a 9.-ei Túlélő túrával az Úz-völgyében , ahol a háború idején az ott harcoló és elesett hőseinkre emlékeztünk, következő héten az 1945 szeptemberében, Sebő Ödön vezetésével, a halálraítélt 32-es határvadász zászlóalj kitörésének nyomvonalának egy részét követtük Hidegségből kiindulva, 23.-án az 1764-ben, a madéfalvi veszedelem során lemészárolt maroknyi bátor székely emlékére szervezett túrán vettünk részt. 

Ma január 24.-én reggel Fitód bejáratánál gyűltünk össze, hogy Kocsis György vezetésével, a 29 fős csapat annak ellenére, hogy reggel jeges eső hullt elinduljunk Hosszúaszón át a Xantus kápolna irányába. Menetközben még csatlakoztak hozzánk , így egészen aprócska túratársaink is lettek, akik utunk egyrészéig elkísértek. Ezen túránk célja is, a már évek óta hagyománnyá vált megemlékezés volt eleink bátor harcára nemzetünk fennmaradásáért. A kápolnához érve túravezetőnk felelevenítette , a már egyesek számára ismeretes, az 1694-es utolsó csíki tatárbetöréskor a népééret elesett Xantus Keresztes királybíró sírja fölé , a székelyek által épített Xantus-kápolna történetét. Elmondta, hogy a kápolna, melyet régebb Csonka-kápolnának is neveztek , a több évszázados veszteségeinket és győztes csaták emlékét idézi. Nagy Borbála könyvére hivatkozva , a túravezető röviden de lelkesen elmesélte az utolsó csíki tatárbetörés történetét:

A bucsaki tatárok, akkor a moldvaiak nyakán vendégeskedtek, mint török segédcsapatok és sok kellemetlen napot szereztek az akkori moldvai vajdának. A nagy hideg és hosszú tél miatt kiürült éléskamrákat jónak látták feltölteni. A jól ismert Székelyföldet készültek meglátogatni. Így 1694 február 13.-án 350 fős tatár csapat tört át a gyimesi-szoroson Felcsíkra, hogy kikémlelje a lehetőségeket. Tudták, hogy a Székelyföld meglátogatása nem egészen barátságos dolog, ha verekedésre kerül sor, sok tatárnak beletörhet a foga. A székelység egész történetének alapja a katonáskodás volt. Ezért is várták a bucsaki tatárok, hogy embermagasságú hó essék és farkasölő hideg legyen. Jól kiszámították. Így Sándor János, felcsíki alkapitány sem gondolta, hogy a tatárok éppen ezt használják ki. A régi őrség hazament és az új nem ment ki helyére az alkapitány utasítására. Farsang volt. Minden faluban vigadalom. Így könnyen bejuthattak a falvakba. A tatárok kihasználva a székelység ezen mulasztását, könnyen szétnézhettek, kémkedhettek, hogy február 15.-én éjszaka betörjenek és mire a mélyen alvó falu felébredt már késő volt. Szinte egyszerre gyulladt ki a 8 falu. A tatár először leölte a gazdát, aki ellenállt, elvitt minden megfoghatót és felgyújtott, amit nem vihetett el. Elsőnek Szentmiháy pusztult el a Sándor-kastéllyal együtt. Ezer lakásból 7 öregember maradt és közülük is egy megnémult ijedtébe. Czibrefalva következett, majd Szentmiklós, Szépvíz, Delne, Borzsova, Vacsárcsi és Göröcsfalva egyszerre jajjdult és gyúlt ki. A tatárok több mint 7000 székelyt hurcoltak magukkal. A tatár vezér Mirza khán úgy határozott, hogy Pálfalván gyűlnek össze, bevárva a portyázó csapatokat és onnan indulnak a somlyói kolostor kirablására, majd Alcsíkra. A győzelem mámorában egyszer csak óriás lárma, kürtszó, dobverés, harangzúgás ütötte meg fülüket, de a havazás miatt nem láthatták mi történik a Kis Somlyó oldalában. Úgy gondolták árulás történt és karóba húzták a székelyföldről származó vezetőjük fejét. Közben a templomban Nizet egy belga barát, aki magyarul is beszélt, nem tudta mit kezdjen az oda menekülő asszonyokkal, gyermekekkel, sebesült katonákkal, diákokkal. Elkezdett misét mondani és egyszer csak azt látta, hogy Mária mosolyog. Isteni világosság járta át. Hirtelen elkezdett szervezkedni. A nők fejére fekete kucsmát tettek. Felállítottak egy hadrendet. Elül a lovasok, mögöttük a diákok majd az asszonyok. Ki kardot, ki puskát kapott. Volt három ágyú is amit csak utolsó lehetőségként lehetett volna elsütni. Verték a dobokat, fújták a kürtöket, lövöldöztek, és csoda történt. Az öreg Mirza khán gyors tanácskozás után úgy döntött, nem áll szembe ekkora székely haddal, nem veszélyezteti az eddig összerabolt kincseket. Ezért úgy döntött, visszavonulnak a gyimesi szoroson át. Fia, az ifjú Mirza khán ellenezte apja döntését és a tizenkétezres sereg több mint felével , akik vele tartottak, úgy döntött megtámadja Alcsíkot. Nyolcezres csapatát kétrészre osztotta. Egyik részét Fitódon át Hosszúaszó fele irányította, míg a had zöme az Olt völgyébe indult rabolni. Elsőként Csíkszeredába, ahol a sok kirabolt fenyővíznek köszönhetően lassult az iramuk és így több idejük maradt az addigra már hírt kapott Alcsíkiaknak a szervezkedésre. Amíg Felcsík lángokban állt, Menaságon egy esküvő javában zajlott. A templomban kapták a hírt hogy “jön a tatár”. Így az esküvői násznép kicsiny honvédő csapattá alakult és tette kötelességét, mert tudták, hogy közösségük és szülőföldjük csak így megmaradhat életben. Verték a dobokat, húzták a harangokat és az akkor éppen násznagy Xantus Keresztes királybíró vezetésével aki csak tehette indult a harcba. Hosszúaszó völgyében is muszály volt a kis csapatnak túljárni a nagy haddal rendelkező tatárok eszén. Tudta a székely,hogy hol kell lőni, kiabálni, hogy a visszhangzó völgyben sokszorosára hallatszodjék a lárma. Ennek köszönhették, hogy megfutamodott a tatár. Így menekültek meg a falvak asszonyai, gyerekei és nem égtek le a házak. A hősies csatában sok székely atyafi is életét vesztette, köztük Xantus Keresztes királybiró is, akit ezen a helyen temették el, késöbb kápolnát emeltek emlékére.

Ezalatt a fiatal khán csapata nyomult Zsögöd felé az Olt mentén, még jó hangulatban. Egyszer csak Szentlélek felől egyesével, kettesével kezdtek szállingózni a tatárok. A tatárhad fel nem fogta mi történhetett a bal szárnnyal. Mire megérthették volna, a székely had minden felől körbezárta őket. Most sem volt több ezer lovas és ezer gyalogos székelynél. A zsögödi szorosban árterülete volt az Oltnak és a székelyek mindenütt bezúzták a jeget a tatárok méltó fogadására. Soha olyan eszeveszett zürzavart nem látott a zsögödi szoros. Beszélhetett hozzuk a khán fia. Amikor az Olt-völgyiek Jézus Mária kiáltása felhangzott, a tatár had eszét vesztve menekült. Szereda felé volt az egyetlen lehetőség. Örült vágtában rohantak Taploca felé. Otthagyták Zsögödnél zsákmányukat, foglyaikat, vezérüket Mirzát, aki az apját kiszabadítani akaró Lestyán Imrét megtámadta és kemény küzdelem után lovastól az Olt jegébe esett életét vesztve. A tatárok mind egy szálig elmenekültek .

Ezen a helyen róttuk le kegyeletünket és tiszteletünket a rövid ’’történelem óra’’ után, majd tovább indultunk a kitüzőtt célunk fele érintve a Xantus kastélyt, ahol elmondtunk egy imát a hőseink emlékére. Felérve a gerincre gyönyörű napsütésben volt részünk és meneteltünk a Kigyós puszta fele, túránk következő állomásáig. Útközben egy szép kilátású helyen megebédeltünk, megtartottuk a kis földrajzórát, mert fontos ismerni szülőföldünk csodálatos helyeit. A pusztán egy kicsit napfürdőztünk és nosztalgiáztunk, majd elindultunk a falu fele egy nagyon szép útvonalon, ahol hálát adva a mai napnak, néhány búcsúmondat után elköszöntünk egymástól, hogy mindenki hazaérve kipihenhesse a napi fáradalmait.

Köszönjük, hogy újra együtt lehettünk !

 

Lejegyezte,

Balázs-Bécsi Rozália