Mikulás-túra Szellő-tetőre

Mikulás-túra a Szellő-tetőre

 

Ezen a december elejei hétvégén is bebizonyosodott, hogy megéri egy akár könnyű, akár nehéz heti munka után bakancsot, hátizsákot, sálat, sapkát, túrabotot venni, majd nekiindulni a hegyeknek. Míg a csíki medencét egész nap sűrű köd borította, addig a fáradtságot nem ismerő turista, már nem nagy szintkülönbség megtétele után, a kibontakozó napsugár fényét és melegét élvezhette.

Ezt a már sokadszorra, december első hétvégéjére szervezett Mikulás-túrát, mely idén, 2022-ben, december 3-ra esett, a Csíkszéki EKE szervezésében, most is Márton Adél és Márton Gyula vezette. A szépvízi víztározónál reggel összegyűlt csapat, autókkal még továbbment a Kóstelek fele vezető úton, a Nagy-Gozorú lábáig, ahol kis földrajzi tájékoztató után, lelkes túravezetőinknek köszönhetően, előkerült egy igazi Mikulás és a krampuszok is. Na meg a Mikulásbácsi tarsolya, melyből minden turista, ki átment a krampuszok túrabotjaiból kialakított kapu alatt, kis ajándékot kapott. Majd nekiindultunk egy meredek kapaszkodón felfelé a Nagy-Gozorú gerincére, miközben túravezetőnk szeretettel mesélt gyerekkori emlékeiről.

Felérve a csúcsra, csak ámultunk és bámultunk a látványtól. Csodáltuk a sűrű ködtengerből kimagasló  hegycsúcsokat, melyeket körbe ragyogott a nap sugara. Na meg minket. Fényképeztünk, majd a gerincen haladtunk tovább a Pálos-feje felé, jobbunkon a Pálos völgyével. Előttünk kiemelkedett a Tomot meg a Szellő, balunkon a Péter-havas. A Szellő aljában a télbe is belekóstolhattunk.

Helyenként jeges, havas úton gyalogoltunk. Hamar fényképeket is készítettünk igazolásul, hisz a Mikulás téli tájakon jár. Utolsó kapaszkodónk, túránk célpontja, az 1494 méter magas Szellő-tető volt, ahol elfogyasztottuk jólmegérdemelt ebédünket, fotózás, kis bohókázás, Mikulás ugrálás, majd elindultunk a már csak lefele haladó, kényelmes utunkon hazafelé. A Motorsirülőnél, mint egy kilátónál még megcsodáltuk a minket körülvevő tájat, mert, ahogy lefele haladtunk, egyre jobban sűrűsödött körülöttünk a köd. Mire a 18 km-es túránk végéhez értünk már csak a tarsolyunkban elraktározott napsugarak melegével, a gyönyörű látvánnyal és nem utolsó sorban a csapat vidámságával, jókedvével maradtunk, mert újra benne voltunk a sűrű ködtengerben.

       Köszönjük a túravezetőknek, köszönjük a csapatnak, hogy együtt lehettünk.  

Lejegyezte, Balázs-Bécsi Rozália.