Nőnapi túra Patakországban

Március 8-hoz legközelebb eső hétvégén, minden évben Nőnapi túrát szervez az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya. Idén Kikelet havának ötödik napján, szombaton került sor ennek a tematikus túrának a megszervezésére, melyet évek óta lelkesen Solti Imre túratársunk karol fel, a téli túlélő túrák és nyári kerekezések szervezése mellett.

A korábbi évek gyakorlatához igazodva ezúttal is Patakországba vezetett a gyalogtúra útvonala, a lóvészi vasútállomásról. Csíkszeredából pontosan gördült ki vonatunk 7.25-kor és egy félórás, kényelmes utazást követően, a Karakó-völgyhídon való átkelés után meg is érkeztünk a célállomásra, ahonnan túránk indult.

Rövid eligazítás után a vasúti töltés mellett haladva a völgyhíd felé vettük az irányt, hogy közelebbről is megszemlélhessük az építményt és a vasútvonal kiépítésének történetéről többet megtudhassunk. Itt egyik túratársunk csokoládéval kedveskedett a túra hölgytagjainak, túravezetőnk pedig Áprily Lajos és Ady Endre verseit gyűjtötte egy csokorba, hogy megörvendeztessen minket, ugyanakkor visszavezetett az időben, egészen az 1800-as évek derekáig, rávilágítva a Nőnap kialakulásának kezdeteire. A nap ünnepeltjei énekszóval viszonozták a férfiak figyelmességeit túránk során, amely Kikelet havának ellenére mind nagyobb és nagyobb, hótakaróban folytatódott.

Először csak 10-15 cm-es friss hóréteget szántottuk lábainkkal, aztán Lóvész-tető magasságában, a Bocs-tetőhöz közeledve egyre csak vastagodott a fehér takaró, amikor elértük a Csíki-havasok főgerincének vonalát, a piros sáv turistajelzést már térdig érő hóban meneteltünk, amit a szél helyenként még nagyobb kupacokba hordott össze Bodorvész-fejében. Kisebb pihenőkkel tarkított hótaposást követően, délidőben érkeztünk erre a helyre, ahol a már jól ismert hegyi hajlék szélárnyékában ebédeltünk. Egy rövid időre még a nap is kisütött, utat tört a fény az ólomszínű felhők fogságából, beragyogta a környéket, a gyönyörű, végtelen fehér hómezőt. Az elmaradhatatlan csoportkép is elkészült, megörökítve a pillanatot az utókor részére.

Ebéd után újult erővel folytattunk utunkat az Egyeső 60 teljesítménytúra táborhelyéről, ennek nyomvonalát követve egy szakaszon, igazi téli környezetben, akkora hóban, ami már megkövetelte a hótalpak felcsatolását. Egyeseknek nagy élményt jelentett ez a művelet, mert életükben először próbálták ki ezt a fajta felszerelést, ami bizony megkönnyíti a haladást az ilyen havas terepen. A többiek, viccesen a „lúdtalpasok” a csapat végére zárkóztak fel, így haladtunk tovább szépen libasorban, karácsonyt idéző hószállingózásban.

A hópihék táncától kísérve értük el a Naskalat-gerincének vonalát, megcsodálva a patakországi esztenák csendes, téli világát, elhaladtunk a Kondra kereszt mellett és érintettük a Hármaskő sziklaformációt, ahol ezúttal nem időztünk sokat, tudva, hogy a vonat nem vár és még van amit menni a tarkői állomásig.

Innen kezdtük meg az ereszkedést Antalok-pataka irányába, követve a kék-kereszt turistajelzést, amely egy takaros kaliba területén keresztül vezet a völgy felé. Mindig megcsodálom ezt a barátságos lakocskát apró ablakával, amelyben tükröződik a természet és rácsodálkozom a mellette álló faépületre, ennek medvebiztos ajtajára.

Addig lépegettünk lefelé az egyre nagyobb dőlésszögű lejtőkön, ahol a csúszásgátló karmocskáknak jó hasznát lehet venni, amíg egyszer csak az út kiegyenesedett és beértünk Antalok-pataka házai közé.

Innentől már sima terepen folytattuk utunkat, a vasútállomás felé tartva közelítettük a 20 km-es távolságot, amit egészséges gyaloglással tettünk meg, csodaszép környezetben, jó levegőn, összeforrott csapattal.

Igazi közösségi élményben volt részünk ezúttal is, melyet köszönünk túravezetőnknek, túratársainknak, hálát adva az égieknek eme szép napért.

 

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin