Túrabeszámoló

2019. augusztusának utolsó és szeptemberének első napján, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CsEKE) szervezésében, Gál István vezetésével a Radnai-havasokban túráztunk, az Ünőkőnél (2279 m) és a Lála-tavaknál jártunk, majd a Szuhárd-hegység legmagasabb csúcsát az Ember-tetőt (1932 m) értük el a két napba sűrített, élményekkel telített program során, melyet röviden „tömör gyönyör” jelzővel illethetnénk.

Csíkszeredából hajnali 4 órakor indultunk, egy kisautóval utaztunk ötön gyalogtúránk kiindulási pontjára, ahová 5 órás utazást követően érkeztünk meg.

Hargita megyét az északi részén Gyergyótölgyesnél hagytuk el, majd Neamţ és Suceava megyék következtek. Dornavátrát elhagyva Nagybánya felé vettük az irányt és Cârlibaba település után 7 km-re rátértünk egy balra kanyarodó erdei útra, amelyen még 4 km-t tettünk meg a Rotunda vagy Radnai-hágóig, ahol táboroztunk.

Több megye területén áthaladva a Kis-Beszterce, Beszterce és Aranyos-Beszterce folyását követtük, így értük el a bukovinai régióban azt a térséget, amelyet Dornák-vidékének (Ţara Dornelor) neveznek a helyiek és senkit sem zavaró információs pannókon hirdetnek. 

A táj a Gyimesek vidékére, a Tatros völgyére emlékeztetett, néhol pedig a Maros-völgyének felső szakaszát idézi, csak robusztusabb formákkal. Az építkezés is sajátos, a fehérre meszelt házak falán, akárcsak a szőttes ingeken színes, hagyományos mintakincsek a díszítő elemek.

Pontban reggel 9 órakor érkeztünk meg gyalogtúránk helyszínére, ahol egy kedves idős úr fogadott és emlékeztetett, hogy a Radnai-havasok Nemzeti Park területén személyenként 5 lejes belépővel kell számolni és ellátott információkkal arra vonatkozóan, hogy hol lehet sátorozni és milyen útvonalakat érdemes bejárni a környéken.

A reggeli napsütésben, sudár fenyőkkel körülölelt tisztáson kényelmesen megreggeliztünk és kevéssel tíz óra előtt útra készen álltunk. 1200 m-es tengerszint feletti magasságból indultunk ragyogó napsütésben, úticélunk az Ünőkő felé, fokozatosan emelkedve a hosszú, gyepes hegyhátakon, terepjáróval is járható utakon.

A piros sáv turistajelzést követtük, tempósan, jó sokat gyalogolva a gerinc vonalán először füves, majd sziklás terepen. A meredek lejtőket tömött sorokban haladó juhnyájak “szántották”, a legeltetésre használt hegyhátak most csupaszok voltak, de május végén - június folyamán  ezeket a kiterjedt oldalakat szemet gyönyörködtető rózsaszínű takaró borítja be a rododendron virágzás idején, olyankor is jó volna megismételni ezt a túrát.

A Gázsa-nyeregbe érve tájékoztató pannó jelöli a Zerge útvonalat, melynek turistajelzése egy piros színű zerge és a nyeregből indulva körtúrát tehetünk ezen, érintve a Kis-Ünőkő (2222 m) – Ünőkő (2279 m) csúcsokat – Tó-nyeregnek nevezett helyet – Nagy-Lála és Kis-Lála tavakat. Ez a szakasz innen a nyeregből egy 6,5 km-es távot jelent, közepes nehézségű útvonalat takar és rendkívül látványos, tengerszemekkel, alhavasi növényzettel és állatvilággal, sziklás csúcsokkal tarkítva.

A nyeregből áfonya cserjékkel, kúszófenyőkkel és borókákkal borított, kövekkel megtűzdelt meredek oldalon araszoltunk kifelé, néhol igen keskeny ösvényen, ahol fogódzkodni kellett egy-egy kinyúló ágba, s helyenként a „4x4 meghajtásnak” is hasznát vettük. Aztán ahogy haladtunk felfelé kezdett kinyílni a világ, egyre többet láttunk az alattunk elterülő katlanból, ölében a gyönyörű tengerszemmel.

Két órakor már a Kis-Ünőkő sziklagúlája mellett álltunk boldogan, innen egy rövid gerincszakaszon ereszkedtünk lefelé, majd ismét felfelé egy másik élen, hogy elérjük aznapi túránk csúcspontját, az Ünőkő tetejét. Erre a csúcsra három órakor érkeztünk, már messziről hallottuk azok örömujjongását, akik korábban felértek. A csúcson egy kőből kialakított csúcsjelző tábla és egy igényes faragással kialakított régi feszület fogadott. A csúcsfotót követően előkerült a térkép és próbáltuk beazonosítani a környező vonulatokat, a szemet gyönyörködtető hegygerinceket, kiemelkedő csúcsokat, a csillogó tengerszemeket. A hegycsúcsokon különleges energiák uralkodnak, erővel és nyugalommal egyaránt eltöltenek, végtelen örömet érzel és tudod, hogy itt egy kicsivel közelebb vagy az égiekhez.

 A már ismert útvonalon ereszkedtünk vissza a nyeregbe és a tengerszemek fűzérét jártuk be. A Kis-Lála tó partjára telepedtünk le, itt ebédeltünk, amikor odajött hozzánk egy terepszínű szerelékbe öltözött hölgy, bemutatkozott, hogy ő a nemzeti park igazgatója és érdeklődött, hogy mit tapasztaltunk, mi az, amit még változtatni kellene. Úgy tűnik, hogy a terület jó kezekben van, az utóbbi időben számos jelzés, tájba illő információs tábla, barátságos pihenőhely kialakításával igyekeznek ellátni a helyet.

A Kis-Lála tavat elhagyva az alacsonyabban fekvő Nagy-Lála tó partjára értünk, innen sűrű és illatos törpefenyő állományon, sárga zuzmós, szögletes szürke kövek tetején lépegetve haladtunk egy jókora szakaszon, amely egy elvarázsolt világra emlékeztetett.

Ezt a részt elhagyva meredek kapaszkodó következett és ezzel visszaértünk a Gázsa-nyeregbe, ahonnan enyhe ereszkedő következett és a végeláthatatlan hegyhátakon kanyargó gerincút. Annak ellenére, hogy gerincen járunk, van több forrás is, ahol a vízkészletet pótolni lehet.

Katonásan menetelünk hosszan a gerincen, magunk mögött hagyva 1300 m szintkülönbséget és 23 km-t. A túra terepviszonyait és hosszát tekintve már a közepesen-nehéz kategóriába sorolható, szükséges a jó állóképesség ahhoz, hogy a rövid éjszakai alvást és hosszú utazást követően még jó 10 órát tempósan túrázzunk.

Sötétedés előtt értünk vissza a kiinduló pontra, ahol még hátra volt a sátrak felállítása. Lövészárkokkal körülkerített selymes tisztáson táboroztunk, körülálltuk a hangulatos tűzhelyet, melynek melege jólesően simogatott a nyárvégi estén és gyönyörködtünk a tejútrendszer látványában, a csillagok ragyogásában, aztán álomra szenderedtünk.

Másnap reggel friss hegyi levegő, madárcsicsergés és szikrázó napsütés fogadott. Túravezetőnk gondoskodott a reggeli teáról és kávéról, a bőséges reggeli ezúttal sem maradt el, amelyet közösen fogyasztottunk el. Ilyen gyönyörű környezetben, jó emberekkel még az eledel is jobban esik.

Sátorbontás következett, pakolás és indulás a következő úti cél felé, ezúttal a Szuhárd-hegységbe.

Ahogy leértünk a Rotunda-nyeregbe kellemes meglepetésben volt részünk, kiderült, hogy kicsi a világ, ugyanis kedves ismerősünket üdvözölhettünk az országos EKE elnök személyében, aki terepszemlét tartott a jövő évi Határvadász túrahét előkészítése érdekében. Ő hívta fel a figyelmünket a Radnai-havasokban kialakított védelmi rendszerre és mutatta meg ennek központi részét a „rotundát”.

Ez a túra más volt mint az előző napi, a távolság nagyjából azonos, itt is hosszú hegyhátakon vándoroltunk, de nagyrészt gyephavasokon, sziklás rész ezúttal nem volt, csak az utolsó kétszáz méteres emelkedőn volt érezhető a környezet szubalpesi jellege.  Nagyon sok esztena van kialakítva ezen a részen, de a kutyák mindenhol rendre vannak nevelve.

Mi is sokat legelésztünk az utunk során, csak nem füvet, hanem zamatos áfonyát, amelyből nem volt hiány. Láttuk a messzeségben az Ember-tetőt, s hihetetlennek tűnt, hogy ezt a távoli pontot is el fogjuk érni.

A felhők gyanúsan kezdtek gyülekezni, a csúcs felé haladva az ég egy része ólomszínűre váltott, a távolban már dörgött és villámok cikáztak, mi azért mégis reménykedtünk, hogy az erős idő elkerül minket, s hála a Fennvalónak a hegytetőt elkerülte a nagyidő, ami levonult a völgyben a Máramarosi-havasokat áztatva.

Az utolsó kapaszkodó szakasz törpefenyővel szegélyezett, majd egy kopár részen keresztül vezetett, a csúcsra felérve körös-körül több sávban kialakított lövészárkok fogadtak, amelyekben még virágzott a rododendron.

Szerencsések voltunk, mert erről az 1932 m magas csúcsról is gyönyörködhettünk a környező panorámában, s csak néhány csepp friss permetet kaptunk. 

Itt is előkerült a térkép, behatároltuk, hogy hol vagyunk, s mivel még hosszú volt a visszaút és a vezetés hazáig, ezúttal már nem mentünk tovább a Szuhárd-csúcsra, hanem visszafelé tartottunk a már bejárt útvonalon.

Szemközt a tegnap bejárt gerincet kémlelhettük, az Ünökő felett is gyülekeztek az esőfelhők és mögöttünk is egy másik völgyben vészesen közelített hozzánk egy újabb vihar. Hallottuk ennek félelmetes hangjait, láttuk a cikázó villámokat és a távolban az összefüggő esősávot. Szedtük a lábunkat, ahogy csak tudtuk, s megint abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egy völgyben vonult végig az ítéletidő, kikerülve minket.

Összegezve a két nap alatt kegyes volt hozzánk az időjárás, a havasok a legszebb arcukat mutatták és hálásak vagyunk, hogy megismerhettük a Radnai-havasok térségét, amelyből közel 50 km-t tudtunk gyalogosan bejárni.

E két nap egy kisebb vakációval is felért, olyan telített volt és annyi élményt kínált, minden érzékszervünknek jutott a kényeztetésből.

Hazafele jövet még betértünk egy helyi specialitásokat kínáló étterembe Cozăneşti településen, ahol hagyományos volt a berendezés, az étkeket pedig helyben készült kerámia edényben szolgálták fel. Az ízek háziasak, felejthetetlenek, ilyen finom radóci csorbát máshol talán nem is készítenek, melléje házikenyeret és sűrű tejfölet szolgálnak fel, az illatos, gőzölgő tea a háziak által gyűjtött gyógynövényekből készült.

Köszönet a túravezetőnknek és a köszönet kitartó, lelkes csapat tagjainak, akikkel együtt lehettünk.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin