_{Nem döntött rosszul 12 elszánt turista, amikor 2024 október 5-én hajnali 4 órakor elindult a Csíkszéki Erdélyi  Kárpát Egyesület szervezésében, Kozman Zsolt vezetésével, az eső ellenére a Ráró, majd a Kelemen–havasokba.}

 _{Már induláskor esett az eső és végigkísért egész utunk alatt a Beszterce folyó partján, a Transzráró keskeny, meredeken kanyargós emelkedőin, míg fel nem jutottunk az 1520 m-en levő Ráró szálló parkírozójába. Itt hagyva autóinkat, a több túraútvonal lehetősége közül, mi az egyik legszebbet választottuk. Elindultunk a Fejedelem Asszonynak nevezett mészkőcsodák felé. Ekkor még szemerkélt az eső, de ahogy a fenyőgyökerek alkotta, természetes lépcsőfokokon csúszkálva, fenyvesek kíséretében, lassan haladtunk felfele, kezdett kiderülni az ég és megjelentek előttünk a mészkősziklák. Először egyet láttunk, majd a hasonló társát, melyek két görbe kiflire hasonlítanak. Kőről-kőre csúszkálva-haladva, a jelzéseket követve, elértünk a sziklacsodák aljába, melyek csúcsa eléri az 1651 m magasságot. Egyelőre lentről néztük, ahogy büszkén álltak és ékesítették a Ráró hegységet. Mi ezeket a masszívumokat jobbról megkerülve, meredek sziklafalakon, láncok segítségével felkapaszkodtunk a kilátóra, ahonnan elénktárult a Bukovinai hegyek csodálatos világa. Igyekeztünk fényképezgetni, mert az újra meg újra visszalopódzó ködfátyol, hol egyik, hol másik mészkőcsúcsot eltakarta és sejtelmesen fonta át a fenyőfák törzseit is. A monda szerint: Petru Rares, Moldva fejedelme (1541) ide rejtette el a kincseit. Egy alkalommal, a portyázó tatárok elől ide menekült a Fejedelemasszony kisfiával és imádkoztak Istenhez, hogy mentse meg őket. Egyszer csak hatalmas sziklák váltak le a hegyoldalból és eltemette az itt elrejtett kincseket az ellenséggel együtt. Az uralkodó családja megmenekült, azóta viselik a mészkőszirtek a Fejedelem Asszony nevet. Ezután visszamásztunk a láncos, sziklás szakaszon és egy kényelmesebb ösvényre térve visszaértünk autóinkhoz. Megkerülve a Besztercei hegyeket, elértünk Gura Haitii falucskába, hogy még aznap a tanösvényen keresztül felmenjünk a Kelemen havasok különleges sziklaformátumához, az 1760 m-en található  12 Apostolhoz, Moldva és Bukovina határán. Ott csodáltatják magukat és hagyják, hogy a turista fantáziája szabadon szárnyaljon. A Kelemen-havasok a Keleti-Kárpátok nyugati vonulatának középső részén fekszik és a legnagyobb kiterjedésű vulkanikus hegység Romániában. Ezen a napon nagyon sok napsütést kaptunk, így nem tudtunk betelni a táj szépségével. Amint haladtunk felfele először a fenyvesek birodalma, majd átvették helyüket a törpefenyők, tisztások, melyek sok vörösáfonyát kínáltak nekünk és mi örömmel kóstolgattuk. Felérve a csúcsra már eléggé el voltunk fáradva de még ebéd előtt felmásztunk a sziklák tetejére, nem csak a csúcsfotó miatt, hanem, hogy onnan is körülnézhessünk és csodálhassuk a Kelemen-havasok hegyeit, tájait. Beazonosítottuk a kaldera peremén levő csúcsokat. Kis pihenésünk után, igyekeztünk is lefele, a Vörös-Köveket érintve, hogy a lassan gyülekező felhők mire megerednének, 750 m szintkülönbséggel és 15 km távval a tarsolyunkban, meg az aznapi gyönyörűséget bezsebelve elérjük szálláshelyünket. Jó volt az időzítés, mert az Égiek megvárták, hogy autókba üljünk és eleredt az eső, mely másnap reggelig tartott. Szálláshelyünkön kellemes meleg és fogadtatás várt. Miután átöltöztünk kimentünk a födött nyárikertbe, ahol a túravezetőnk meglepetéssel készült. Meghívtak egy sütögetésre, melyet egy fiatal túratárs készített el nekünk és jó kis társalgás, napi kiértékelés mellett elfogyasztottunk. Ezután pihenőre tértünk, mert egy kemény túranap állt még előttünk.}

 _{Reggel 8-kor indultunk is Gura-Haitiiból még elég sűrű ködben, de legalább nem esett az eső. Autókkal az amfiteátrum szerű egykori kénbányáig mentünk, ahol tanui lehettünk annak a siralmas látnivalónak, ami jelenleg egy hatalmas sebként éktelenkedik a hegyháton. 1969-től a 9o-es évek közepéig az ország legnagyobb kénbányája volt. A kitermelésnek áldozatául esett a teljesen legyalult Román Negoj csúcs. Kihalt a teljes élővilága és a mai napig az esőzésekkor lefolyó savas víz szennyezi az egész környéket. E látványtól kissé elszomorodva indultunk tovább meredeken felfele, de szerencsére hamar beértünk a fenyvesek közé és eltűnt szemünk elől ez a szomorú látvány. Eléggé ködbe mentünk, így messze nem láttunk, de így is időnként megmutatta magát egy-egy színes hegyhát meg hegycsúcs. A 2081 m magas Magyar Negoj csúcsát vettük célba, ahogy egyre fennébb értünk, a fenyők helyét átvették a törpefenyők, átengedve minket keskeny ösvényeiken. Helyenként itt is vörösáfonyát legelésztünk. Elhaladtunk Erdély és Moldva határán, a Mária Terézia idejében épült szekérúton. Ahogy egyre feljebb értünk, egyre kövesebb lett a hegy és egyszer csak teljesen köveken másztunk, mintha a Retyezát hegységben lettünk volna.  A csúcsra érve körülöttünk mindent köd boríttt, így a csúcsfotót is a 21oo m magas Nagyköves megmászása utánra hagytuk. Mivel dél volt a csúcs szélárnyékában falatoztunk és egyszer csak ránk ragyogott a nap. Igaz csak rövid ideig, de sikerült csúcsfotót készíteni és megmutatták magukat a sokszínben pompázó hegyek. Indultunk is visszafele, még néhány hófoltban is meghempereghettük magunkat.}

_{A hegyről leérve, meglátogattuk a Gura Haitii közelében talált megalit kőtömböket. Hálát adtunk az Égieknek és a túravezetőnek, hogy itt lehettünk, elbúcsúztunk túratársainktól kikkel együtt egy nagyon jó csapatot alkottunk és hazaindultunk a gyönyörű Beszterce folyó völgyén át.}

                                               _{Lejegyezte: Balázs-Bécsi Rozália}