Túrabeszámoló

2018. november 10-én, szombaton, egy ragyogó késő őszi napnak reggelén a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesületnek egy tíztagú csapata, Szakáli Mária vezetésével elindult, hogy bejárjon egy csokorra való túraútvonalat.

Mivel az idő szépnek ígérkezett minden adott volt ahhoz, hogy több helyszínt is felkeressünk, mert reggel 9-től délután 5 óráig bizony nagyon sok minden belefér egy napba, még akkor is, ha ilyenkor már hamarabb alkonyodik.

A túlnyomó részt szépkorúak alkotta kis csapat, amelynek tagjai mind széplelkű emberek - amint egyik túratársunk fogalmazott, lelkesen járják a környék hegyeit-völgyeit, nemcsak hétvégeken, hanem hétköznapokon is.

Mindig csodáltam kitartásukat és lelkesedésüket, példamutató tevékenységüket és megtisztelve érzem magam, amikor hétvégén hozzájuk csatlakozhatok.

Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő és a mi generációnk megéri-e egyáltalán, hogy ennyi idős korában még így túrázhasson...bárcsak így lenne.

Minden esetre követendő példa számomra a hozzáállásuk, a természet iránti szeretetük és elkötelezettségük.

A természet annyi szépséget kínál, és annyi örömet nyújt, ez jelenthet kapaszkodót életünk nehéz időszakaiban.

De térjünk vissza a Tusnádi-szorosba, az Olt partjára, mert innen indult a gyalogtúránk a Sólyomkő tetejére, ahová 1 órás járással kényelmesen el lehet jutni.

A Sólyomkő Természetvédelmi Terület a Hargita-hegység vulkanikus vonulatának déli részén található egy közel 1 hektáros területen, gazdag növény és állatvilággal rendelkezik, ezt a kiépített tanösvény mellett sorakozó többnyelvű információs táblák is szemléltetik.

Az úton, amely szerpentinen kanyarog felfelé a meredek oldalon, a piros háromszög turistajelzést követve 222 m-es szintkülönbséget lehet leküzdeni.

Sajnos az elmúlt időszak széldöntései eléggé megtépázták a hegyoldalt, így helyenként akadálypályához hasonlított a terep, de ennek is megvolt a maga rendszere, amint azt az egyik panón is olvashattuk, „ … az erdőkép így jellemezhető összevisszasága, „rendetlensége” adja az erdő igazi rendjét”.

Először lucfenyők, jegenyefenyők és erdei fenyők között haladtunk, majd egyre feljebb érve találkoztunk a lomhullató erdőrészekkel, ami egy szokatlan felállás és a hőmérsékleti inverziónak tulajdonítható.

Másfél kilométer megtétele után elértük a Sólyomkő 858 m magas csúcsát, a kereszttel, ahonnan csodálatos panoráma tárult szemünk elé.

Alattunk Tusnádfürdő a Csomád-hegység ölelésében, a Csukás-tó víztükre és a szorost átszelő Olt folyó, amely ezüstösen csillogott a zöld katlanban.

A szemközti oldalon a városból könnyen megközelíthető kilátók látszottak, kicsit távolabb délen a Bükszádi-medence és a Bodoki-hegység, északon pedig az Alcsíki-medence pereme.

Túravezetőnk hasznos ismereteket osztott meg velünk a helyhez kapcsolódóan, melyet mindannyian érdeklődve hallgattunk.

Olyan jó itt elidőzni, szemlélni a messzeséget és érezni a simogató napsugarak melegét. Közös megegyezéssel fél órát maradtunk a tetőn, ahol tízórai szünetet tartottunk, fényképeket készítettünk, aztán kényelmesen indultunk lefelé.

A lefele vezető út időben rövidebb volt, de figyelmesen kellett haladni, mert a tetszetős, bronzos avarszőnyeg bizony eléggé csúszott a talpak alatt.  

Szerencsére nem volt semmi gond, mindenki épségben visszatért, de még mielőtt leértünk volna az aljba játékos kedvünkben egy hatalmas fenyő kidőlt törzsére – amit már felfele tartva kiszemeltünk - sorban felkapaszkodtunk. Hamar előkerült gyermeki énünk, mindenki „vonatozott” egy-két fénykép erejéig.

Az idő még fiatal volt, így autóba ültünk és folytattuk utunkat a Szent Anna tó felé, felújított úton, gyönyörű ezüst törzsű bükkfák által szegélyezett szakaszon.

A Csomád-hegység kráterében kialakult Szent Anna tó maga a csoda. Minden évszakban más arcát mutatja, sőt körbejárva azt tapasztalod, hogy minden oldalról más és más színben játszik a kék és zöld minden árnyalatát megmutatva.

A tó partján először Kerezsi László gondnokkal találkoztunk, aki régi ismerősként üdvözölte a csoport tagjait, még a medvék elleni védőfelszerelését is bemutatta és a medvés kisfilmek is előkerültek. Ennyivel azonban ki is merült a medvés történet, nem találkoztunk velük a tavat körbekerülve, pedig több helyen is táblák figyelmeztetnek a medve veszélyre.

A tóparti asztaloknál ebédeltünk és végighallgattuk a Szent Anna tó egyik legendáját, amit túratársunk egy napjainkban már kincsnek számító, rég napvilágot látott Hargita megye útikönyvből olvasott fel.

Közben egy másik túratársunk a tónál kialakított pallókon üldögélve kárászokkal barátkozott, ezek táncot jártak ujjai körül és engedték pikkelyeiket simogatni. Akárcsak egy modern kori Szent Ferenc, értett a nyelvükön.

Lassan elindultunk és körbejártuk a tavat, melynek tükrén a napsugarak táncot jártak, ezernyi csillámot varázsoltak felületére.

A napsütötte szakaszok után árnyékos részek következtek, ahol hóharmat volt a fák között, jelezve, hogy azért mégis csak a tél közeleg.

Visszaérve a napos oldalra még egy kicsit elidőztünk a padokon, arcunkat a nap felé fordítva D vitamint raktároztunk.

A kúrát követően folytattuk utunkat az ikerkráterbe, ahol a Mohos-tőzegláp novemberi arcával ismerkedtünk.

A harmatfüvek már visszahúzódtak a mohaszőnyeg alá, de így is volt látnivaló bőven.

A szépen kitáblázott tanösvényre figyelve és a biztonságos pallókon járva nem is gondolnánk, hogy alattunk a pár méteres puha tőzegmoha szőnyeg alatt több méter mély vízfelületen állunk.

Itt szembesültünk azzal is, hogy aprócska rovarok, a szúfélék, amelyek olyan szép hieroglifákat rajzolnak a fák törzsére, milyen hatalmas pusztításokat tudnak végezni.

Idegenvezetőnk részletes bemutatót tartott a tőzegláp kialakulásáról, a tengerszemekről, az itt található növény és állatfajokról, a tudományos ismereteket vicces történetekkel tálalva.

A tőzegláp látogatása jó fél órát tartott, s amikor innen kifele tartottunk az egyre alacsonyabban járó nap utolsó sugaraival még végigsimított rajtunk, átragyogott a fák koronáin, megkoronázva ezzel ezt a csodaszép napot, melyért hálával tartozunk.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin