Tavaszleső a Bodoki-havasokban

 

2023  kikelet havának utolsó túrája

Március 25-én a Cseke szervezésében sikerült megrendezni a hóvirágnéző túránkat, Kozmán Zsolt vezetésével. A hóvirág is a tavasz egyik hírnöke, hogy ne csak a városi környezetében gyönyörködjünk benne elutaztunk Málnás falu határába, Tündérkertünk azon vidékére, ahol tudtuk és reméltük, hogy a tavasz e hírnöke várni fog bennünket és találkozunk vele odakint a Bodoki-havasokban.

A túrára szép számmal érkeztünk, a falu déli kijáratához, ki-ki lehetősége szerint, autóval, vonattal, Csíkból, Gyergyóból, Háromszékről. Örvendtünk egymásnak, s a rügyfakasztó, meleg napsütéses időnek.

Túravezetőnk elmondta, hogy nagyjából 20 kilóméter és 850 méter szint legyőzése vár ránk, azt is megemlítette, hogy virágnéző, avagy ,, vártúra” lesz-e, az majd kiderül !? Mert a tavaszi virágokon kívül az erdő még sok mindent rejtegetett. Várromok maradványait (Herec, Kincsás) megannyi titkot, nem tudott és itt történt dolgokat, jó és rossz eseményeket. Az erdőjáró ember a képzeletében még folytathatta a mesét, csodás mesébe illő gondolatokkal.

Utunkon a szép öreg erdő tavalyi, barna avarját tarkították a szellőrózsák, százszorszépek, hunyorok. A fák árnyéka megkönnyítette emelkedésünket. 1193 méter magasan a hó és csillag virágok társaságában jól eső meleg napsütésben deleltünk a Bodoki-csúcson, hallgatva túravezetőnk ismertetőjét a környék hegyeiről és településeiről. Innen már a Henter mezeje felé indulva vettük észre az erdőben a fák alatt a hóvirágerdőt, amit csillagvirágok tarkítottak fokozva a szépet.

A virágok szinte végig kisérték és tették ezáltal szépé napunkat. Még várt egy tájba illő, szép elnevezésű kiálló nagy sziklatömb, a Prédikáló-kő avagy Egrics-kő (kinek ahogy tetszik), amit a víz formált, alakított. Innen még láthatók voltak a közelebbi és távolabbi hegyek Barcasági-, Háromszéki-, Baróti-hegységek.

Egy hosszabb ereszkedő után, feltöltődve érkeztünk le a falu református templomának a közelébe és megtudtuk, hogy itt szolgált ref.pap ként Tőkés József 42 éven keresztül, aki Tőkés László nagyszülője.

Látvánnyal telve és tudásunkat gyarapítva, jó kedvel, vidáman és a mielőbbi találkozás reményével búcsúztunk el egymástól. Áldást!

Solti Imre.