Túrabeszámoló

Két évvel ezelőtt még csak „szárnyaikat bontogatták” túravezetőink Márton Adél és Márton Gyula, mára már az Európai Gyalogtúra Szövetség kötelékeit erősítik, így a mai napon (2020.11.14-én), megérdemelten és büszkén viselhették a szervezet kitűzőjét azon a télkóstoló túrán, amelyet immár harmadszor szervenek, mindig november derekán, a Központi-Hargita részét képező Csompoly-csúcsra.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindhárom alkalommal részt vehettem ezen a túrán, amely attól különleges, hogy mindig másként alakul, pedig az útvonal nem változik, csak a környezet, a természet alakulása, az emberek, akik velünk tartanak, meg az időjárás, amely nagyrészt meghatározza a program lebonyolítását.

Míg első alkalommal olyan igazi télkóstolóban volt részünk, fagyos, havas környezettel, tavaly simogató napfürdőben melegedtünk és a tiszta időnek köszönhetően csodálatos panoráma tárult elénk az 1680 m magas csúcsról, idén pedig, ebben a korlátok közé szorító, tiltásokkal teli évben még a Csompoly-csúcs is eltűnt a láthatárról, olyan sűrű volt a köd körülötte.

Mégis, a kissé meredeken kapaszkodó út során, sokszorosan felértékelődött az, hogy itt lehetünk, mozoghatunk kint a természetben, szabadon lélegezhetünk, teleszívhatjuk a tüdőnket hegyi levegővel, mert ez sem adatik meg mindenkinek. Jó érzés volt, hogy velünk tartott négy kisgyerek, akik fáradhatatlanul, vidáman, mindvégig elől mentek, eljöttek túrázni annak ellenére, hogy az időjárás nem volt a legbarátságosabb.

Volt amiben gyönyörködni ezúttal is, Hargitafürdőn még tartotta magát az őszutót idéző kép, kicsit fennebb már kezdtek deresedni a fenyők, zúzmarába burkolózott a táj, a felfelé vezető utunkat jégkristályok szegélyezték, a tócsák felülete befagyott és a jégpáncélon mindenféle rajzolatok alakultak ki, a fákról szakáll formájú zuzmók lógtak és fagyos füzérek hulltak alá,  az erdő fái közötti zöld mohatakaró talán sokkal üdébb volt mint máskor, vörös és fekete áfonya fagycsípte bogyói hívogattak. Még nem borította hó az utat, mégis jól megfigyelhettük az erdő lakóinak nyomait, medvék nyomán haladtunk, őzek és szarvasok patáinak lenyomatát követtük. Volt egy négylábú túratársunk is, aki Hargitafürdőn csatlakozott hozzánk és hűségesen végigkísért az útvonalon pár jó falat reményében.

Reggel kilenckor indultunk, egy órányi kapaszkodást követően egyenesedett ki a terep, aztán lefelé ereszkedtünk, majd megint felfelé egy újabb órán keresztül a kék sáv turistajelzést követve, így érkeztünk ahhoz az elágazáshoz, amely a Csompoly-csúcsra vezet. Az irányjelző táblán 1 óra 15 perc jelenik meg, ez csak akkor állja helyét, ha közben a csemegézést is beiktatjuk, másképp kényelmes tempóban fél óra alatt lehet innen feljutni a csúcsra.

Jeges szél tépázta a csupasz kúpocskát és amerre a szem ellátott most mindenhol minden egyforma volt, nem láthattuk az alattunk elterülő összefüggő örökzöld fenyőerdőt, csak elképzelni próbáltuk, hogy mi, merre, hány méter? Nem is időztünk sokat itt, hanem lehúzódtunk az illatos borókák szegélyezte ösvényen egy szélcsendes helyre, ahol az ebédünket elfogyasztottuk, kutyusunknak is juttatva a finomságokból.

Egy darabig követtük a már ismert útvonalat, aztán jobbra tértünk és egy alig kivehető kék pontjelzést követve tartottunk a Csicsói-Hargita 1755 m-es csúcsa irányába. Itt, a mai túránk legmagasabb pontján szélformázta, zúzmarás fenyők,  jégkristályokkal ékesített sziklaformációk, „porcukorral” bevont áfonyacserjéken még mindig pirosló bogyók, jeges páncélba öltözött fűfélék látványa fogadott, háttérben egy antenna halvány körvonala látszott.

Végighaladtunk a gerinc vonalán, elértük a többi fémkolosszust is, melyek a hegygericet uralják. A pálosok emlékkeresztjénél időztünk keveset, majd tovább haladtunk a kék háromszög jelzés mentén, a meredekebb ösvényt választva a lejutáshoz, amelyen mindannyian szerencsésen visszaérkeztünk télkóstoló túránk kiinduló pontjára, az Uz Bence menedékházhoz, fél háromra.

Még napvilág hazaérkeztünk meleg hajlékainkba, egy csodálatos ősz végi-tél eleji napnak élményeivel, maradandó emlékeivel. Túravezetőinknek a kalauzolást a jól ismert rigmussal köszönjük meg: “ez szép volt, ez szép volt, ez nagyon-nagyon szép volt, ez jó volt, ez jó volt, ez nagyon-nagyon jó volt, ezt köszönjük, ezt köszönjük, ezt nagyon szépen köszönjük”.

 

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin