Tengerszemek, kőtengerek, zöld szigetek, avagy a mesés Retyezát-hegység

Tengerszemek, kőtengerek és a zöld minden árnyalata – tömören fogalmazva ez alkotja a Retyezát-hegység vagy Zerge-havasok mesés világát. Valójában azonban jóval több ennél, olyan hely, amely minden érzékszervedre hatással van, édeni környezet, amelyhez fogható talán nincs még egy kerek e világon.

A Retyezát-hegységet legalább egyszer az életben látni kell. Ennek a magashegynek egyedi szépsége semmihez sem hasonlítható, az a vizuális élmény, amivel itt találkozol egyből rabul ejt, örökre szívedbe zárod és mindig visszavágysz ide. Nehezen találom a szavakat, amelyekkel átadhatnám azt az életreszóló élményt, amelyet a tengerszemek, kőtengerek és a zöld szigetek világa - a Retyezát-hegység vagy Zerge-havas kínál a természetjárók számára.

Nyárutó havának utolsó napjaiban, egészen pontosan 2020. augusztus 27-30. közötti időszakban az Erdélyi Kárpát Egyesület Csíkszéki osztályának csapata a csodálatos, mesésen szép Retyezát-hegységbe túrázott Tőke Dénes koordinálásával, Balázs-Bécsi Rozália és Kocsis György szervezésében.

Végtelenül hálás vagyok azért, hogy helyet kaptam a maroknyi közösségben és tapasztalt túratársaimnak köszönhetően eljuthattam immár másodjára a szívemnek oly kedves Retyezátba. Hosszú az út a Déli-Kárpátok nyugati szegletéig, több mint 7 órát autóztunk, mire megérkeztünk a Pelága-réti táborhelyre, gyalogtúráink kiinduló helyszínére. Több száz kilométeres autós utazásunk utolsó szakasza igencsak próbára teszi a gépkocsivezetőket felfelé és lefelé egyaránt, a Gura Apelor vízgyűjtő tavat elhagyva, a Retyezát Nemzeti Park kapujától egy közel 20 km hosszúságú, keskeny, kövekkel tarkított erdei út vezet végig a Lepusnik-völgyén, amelyet több mint egy óra alatt lehet megtenni és a terepviszonyok miatt bizony elővigyázatos vezetést igényel.

Egy meghitt, közös imát követően, hajnalban indultunk Csíkszeredából és délutánra érkeztünk a hegység központi részébe, ennek szívébe. A hegynek ezen a részén a parkoló helytől 5 percnyi járásra van a táborozás céljára kialakított terület. Méretes hátizsákainkkal és a táborozáshoz szükséges minden kellékünkkel egy hatalmas fenyőfa mellett beereszkedünk a sebesfolyású patakvölgybe, átegyensúlyozunk egy rönkhídon, kikapaszkodunk egy kövekkel tűzdelt marton, s már ott is vagyunk a zöldellő Pelága tisztáson (1633m), idilli környezetben. Ennél szebb és jobb szálláshelyet nem is kívánhat magának az ember, s mindemellett az idő is ragyogó, csapadékmentes volt mindvégig.

Délután, a sátorverést követően a terepet térképeztük, mindenki kedvére bóklászhatott a környéken, így több irányba is elindultunk, ki-ki a szíve szerint választhatta meg, hogy mit szeretne első nap becserkészni. Volt aki a szemközti hívogató csúcsokat célozta meg, én a közeli patakpartot választottam, ahol egy különleges jelenségben volt részem, olyan fényfonál ölelt körül, amely két dimenzió közötti köteléket kínálta számomra, csodálatos érzés volt ezt megtapasztalni.

A tisztás közepén található „prédikáló kő” lett a közösségi terünk, ezt körbeülve hallgattuk meg Tőke Dénes túravezetőnk Retyezát-hegységről szóló részletes földrajzi ismertetőjét, itt beszéltük meg első este a másnapi túratervet és ebből rendszer is lett, minden alkonyatkor összegyűltünk ezen a helyen, hogy közös megegyezéssel megtervezzük a soron következő programot és kiértékeljük nyugtával a napot.

Első túranapunkon pirkadatkor keltünk és hét órakor már útra készen álltunk, hogy ezúttal kényelmes tempóban minél többet megismerhessünk a hívogató hegyből. Sokan közülünk most jártak először ezen a helyen, így kellő izgalommal és kíváncsisággal, mosolygó lélekkel várták az ismerkedést, mások pedig a viszontlátásnak örültek.

A klasszikus útvonalon, a kék sáv turistajelzést követve a Bukura-tóhoz (2008 m) tartottunk, amelyet két órányi kapaszkodást követően értünk el. Utunk egy mélyen ülő patakvölgy mellett vezetett erdőben, a koboldok birodalmában, ahol gyökerek szőtte ösvény vezet a szögletes, mohával borított kőtömbök között, üde zöld páfrányok, illatos, több száz éves fenyőfák tövében. Az erdőhatárt elhagyva aztán 1800 m felett megjelenik a jellegzetes szubalpesi növényzet a törpefenyővel, borókával, kúszófenyővel. A látvány egyre lenyűgözőbb, a szemközti Slăvei gerinc tetejét simogatja már a felkelő nap sugara, visszatekintve is egyre jobban kinyílik alattunk a katlan, számba vesszük a mögöttünk húzódó hegyvonulatokat, az előttünk tornyosuló csúcsokat és nemsokára megpillantjuk az első tengerszemet, a Lia nevet viselő tavacskát. Innen már csak egy kevés kapaszkodó marad ahhoz, hogy elérjük a legnagyobb felületű tavát a Retyezát-hegységnek. A Bukura-tó látványa mindannyiunkat örömmel tölt el és meglep a színes sátrak sokasága, melyek lakói éppen ébredeznek. Egy csendesebb helyet választunk a tó partján, közel egy óránk van arra, hogy magunkba szívjuk a látványt, megnézzük a közelben található Anna tavat, megörökítsük a tó fodrain fénylő napsugarat és elfogyasszuk reggelinket. Ezután készítünk egy közös képet és tovább haladunk a Bukura-hágó (2206 m) felé, melynek tetejéről minden irányba ellátni, egyik oldalán a Bukura-tó, másik felén a Pietrele-völgy terül el, és szépen látszanak a Bukura csúcsok, meg a névadó Retyezát csúcs is, melynek különleges formájához kapcsolódó legendát Kocsis György osztja meg velünk. Az igazi emelkedő innen kezdődik, a piros sáv gerincjelzés mentén lehet felmászni a Custura-Bucurei (2359 m) csúcsra, innen a Pelága-tűi érintésével jutunk fel a Retyezát-hegység tetejére, a 2509 m magas Pelága csúcsra. Mindenki másképp veszi az akadályokat, őszintén szólva számomra nem volt könnyű erre a csúcsra feljutni, ahogy túratársam fogalmazott, megvívtam a magam harcát és ez csak úgy sikerülhetett, hogy társaim végig segítettek, mellettem álltak, biztonságot nyújtottak a kitett részeken. Kevés a szó arra, hogy mit éreztem a hegy csúcsára érve, amely számomra a világ tetejét jelentette, ezt csak átélni lehet, örömkönnyek szabadultak fel, túlcsordult a lelkem, hogy ilyen közel lehetek az Égiekhez.  Ez a pillanat örökre velem marad, ezekért érdemes élni. Csapatunkból mindenki szerencsésen felért a Pelága-csúcsra, ahol együtt örültünk az elénk táruló panorámának, a tekintélyes hegynek, amely magához engedett. Az elemek velünk tartottak, így időztünk még egy darabig a Retyezát-hegység tetején, ahonnan egy meredek ösvényen ereszkedtünk vissza a Pelága nyeregbe (2285 m) és az azonos nevű tó partjára. Aki jó erőben volt, az még a nyeregből indulva megmászta a szemközti, 2508 m magas Păpușa-csúcsot is. Jó volt időzni a tó partján és tükrében csodálni a környező csúcsokat, a hegynyereg tükörképét, követni a felhők táncát, a napsugár játékát. Miután mindenki megérkezett és megebédelt, a kék pont turistajelzést követve ereszkedtünk vissza a táborhelyre egy igen látványos útvonalon keresztül.

A harmadik napon a Bukura tó szomszédságában található tavakat követte az útvonal (Lia, Anna, Viorica, Florica), és a Zsudele-nyereg érintésével a Zenóga-tóhoz vezetett (1997 m), egy vizuális élményekben gazdag program keretében, melyről Balázs-Bécsi Rozália túratársam beszámolója következik:

A Retyezát túránk  második túranapja annyiban tért el az eredeti tervtől, hogy egy előző esti megbeszélést és döntést követően, a csapat nagyobb része a hosszabb, terv szerinti, míg másik része egy kicsit rövidebb túrára indult, de ez a szépségén és teljességén semmit sem változtatott. A nagyobb csapat a reggeli kis pakolászás után 7.00 órakor elindult a Pelága-rétről a Bukura-tavat  érintve, az 1997 m-en fekvő  Zenóga-tó irányába. Ez a kétórás útszakasz (a Bukura-tóig) még  akkor sem volt unalmas, ha már  másodszorra mentünk végig rajta, szépségét már Ági szavainál szebben nem lehet leírni. Kissé  borús volt az idő és kértük az Égieket, hogy erre a napra is adja meg az előrejelzett szép időt. Megadta. A Bukura-tó partján, ahol már valódi sátor-város alakult ki, elfogyasztottuk reggelinket, tekintetünkkel végigkísértük az előző napi túránk csodálatos útvonalának egy részét, majd felszedelőzködve elindultunk a piros háromszög  jelzés mentén, a Bukura-katlan lányneveket viselő (Anna, Lia, Florica, Viorica) tófűzérének irányába, hol füves, hol köves párkányon. Bal oldalunkon hamarosan előbukkan az Anna-tó, egy völgylépcsővel lennebb a háromszög alakú Lia-tó. Következő tengerszem a hosszúkás Viorica-tó.  A tavaknál jóval fennebb vezető ösvényünkről jól látható két apró névtelen  tavacska. Továbbhaladva egy kisebb vízesés hangjára lettünk figyelmesek. Ez a Florica-tó kifolyási pontja, mely a Viorica-tavat táplálja. Miközben egyre merdekebben haladunk felfelé, jobb oldalunkon a csodálatos Bukura csúcsa, Bukura kapu, hátunk mögött a Pelága, egyszer csak elénk bukkant a 2200 m-en fekvő Kapu-torony tövében (Turnul-Porții) megbújó Függő-tó. A mesebeli tó fölé, félelmetesen meredek sziklafalaival a gyönyörű Zsudele-csúcs (2334 m) emelkedik.  Kis pihenő után, a gyönyörködésből felocsúdva tovább indultunk, most már egy  nagyon meredek ösvényen felfelé, a Zsudele nyereg irányába. Nem kis erőfeszítést és odafigyelést igényelt. Miután mindenki szerencsésen feljutott, leültünk hogy kifújjuk magunkat és újra erőt gyűjtsünk további utunkhoz. Itt már megjelent a piros négyzet jelzés, mely azt jelentette, hogy a szigorúan védett Gemenele Rezervátum határvonalát elértük. Innen jól látható volt a hegység névadó csúcsa, a Retyezát csúcs, a Bukura, a Pelága és a tavak egy része. Mivel még két órás út várt ránk úticélunk eléréséig, nagy kőgörgetegeken  ugrálva elindultunk egy olyan gerincen át, melynek mindkét  oldalán egy-egy vögykatlan ékeskedett. A baloldali  tele volt gyönyörű tengerszemekkel, melyekben a Nap sugarai megfürödtek. Ahogy  kikerültünk a Szlevej-gerinc védettségéből, elindult a magashegyekben egyáltalán nem szokatlan viharos erejű szél, de annyira, hogy sokszor az egyensúlyunkból is kimozdított. Bármerre néztünk, egyik bámulatból a másikba estünk, így észre sem vettük, hogy a következő katlan tetejéről benézve, elénk tárult a hegység legmélyebb (29 m), és az egyik legszebb tava, a fenséges Zenóga-tó. Fél óra meredek ereszkedés következett és máris ott lehettünk a partján, kezünket belemártogatva vizébe. Miután kigyönyörködtük magunkat, elfogyasztottuk ebédünket, majd egy kis tanácskozás után, a csapat öt vállalkozó férfitagja egy olyan másik jelzett ösvényen indult vissza, felfedező útnak szánva, melyről csak sejteni lehetett, hogy a vadregényes Szlevej-gerinc vonulatán viheti át őket, hogy visszajuthassanak a Bukura-tóhoz. Időnként bepróbálkoztak, hogy az ösvényről letérve, levágjanak  rövidítésként a Pelága-rét irányába, de a sűrű, járhatatlan kúszófenyők visszaparancsolták őket a jelzett ösvényre. A céljukat elérték, s egy panorámás útvonalat fedeztek fel. Mi, a csapat többi része ugyanazon ösvényen mentünk vissza addig, míg leereszkedtünk a Judele nyeregből, ahol egy kis kalandos, de nagyon szép útvonalunk kezdődött. A Tavak Útja  Az elején hagyták magukat a tavak hogy körbekerülgessük  őket, ugráljunk a széleiben lévő köveken, fényképezgessünk, megcsodáljuk közelről a Florica-vízesést, de mivel jelzetlen ösvényen indultunk,  egyszer csak bekeményítettek és nem hagyták, vagy csak nagyon nehezen a továbbjutást. Páran próbálkoztunk és nagy kőrengetegeken és szintkülönbségeken át lejutottunk az Anna-tóhoz, melynek partja szintén tele volt kúszófenyővel és miattuk nehéz volt megközelíteni a partot. Ezalatt a csapat többi tagja úgy döntött, hogy egy másik  útvonalon megy, visszakerülve egy kicsit, de biztosabb útvonalon. A Bukura-tó alatt a csapat két része újra egybekerült és együtt mentünk vissza a már ismert útvonalon a táborig, felfedezve a Tavak Útját  Addigra már mindenki szerencsésen visszaért tele élményekkel.       

Lejegyezte, Balázs-Bécsi Rozália

Ezen a napon egy másik, kevésbé megterhelő túraútvonalat választottam, a Pelága-rétről indulva a kék sáv gerincjelzés mentén, az előző napi útvonalhoz képest ezúttal ellentétes irányba kapaszkodtunk fel páran, szép szál fenyőerdőn keresztül a Buta menedékház irányába vezető nyeregbe, ahonnan az egész korábbi útvonal elénk tárult, meg a Retyezát-hegység H betűt formázó alakja is kirajzolódott innen, amint kiértünk az erdőhatár fölé. Az erdőszéli tisztásokon áfonyacserjék sokasága kínálta nagyszemű, zamatos, érett bogyóit, helyenként még virágzott a havasszépe, aztán a platóra érve még két kicsi tengerszem is megörvendeztetett (a Tăurile Păpușii nevet viselő tavacskák), az előbukkanó felhőformációk is említésre méltóak voltak, nem győztünk betelni a látvánnyal. A völgybe visszaereszkedve még barangoltam egy darabig a napsütötte, kristálytiszta vizű patak mentén, amely sebes folyásával, nagy erejével szépen megformázta a kisebb-nagyobb fehéres-szürke kőgömbőcöket.

Szinte egyszerre érkeztünk vissza a többiekkel a táborhelyre, egy újabb élménydús nap maradandó emlékeivel. Hamar elrepült ez a pár nap, következett a végső esti kiértékelő és a reggeli táborbontás, hazautazás ideje a hálaadást, közös imádkozást követően, amely jólesett a léleknek az újabb hosszú utazás előtt.

Vasárnap estére mindannyian épségben hazaérkeztünk, élményekkel telve, szívünkbe zárva a hegyek talán legszebbikét, amelynek most csupán egy aprócska részét sikerült bejárni, de ez a szerelem örök, úgy érzem lesz még találkozás, mert a hegy visszavár.

Köszönet ezekért a nagyszerű élményekért, a szervezőknek, túravezetőknek egyaránt.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin