Teszla-tisztás tarka tavaszi teremtményei
- április 13-án, szombaton, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CsEKE) szervezésében, Tőke Dénes vezetésével a Csukás hegység nyugati részébe, a Teszla térségébe, Kakasmandikó túrán vettünk részt egy 24 fős csapattal.
Túravezetőnk néhány évvel ezelőtt fedezte fel a Teszla-tisztáson található hatalmas kakasmandikó (Erythronium dens-canis) populációt, azóta minden év áprilisában magashegyi virágnéző túrát szervez ide, hogy minél több ember részese lehessen ennek a csodának.
Reggel hat órakor indultunk Csíkszeredából, két kisbusszal és két személygépkocsival utaztunk Babarunca völgyének végéhez, ahová nyolc órakor érkeztünk, innen 900 m tengerszint feletti magasságból indult a gyalogtúránk a piros háromszög mentén, a völgyön, aztán balra térve a piros sáv turistajelzést követtük.
Indulás előtt túravezetőnk egy részletes ismertetőt tartott a Csukás hegység elhelyezkedéséről, földrajzi jellemzőiről, kőzettani felépítéséről és a tervezett útvonalról.
Az időjárás ezúttal nem volt turistabarát, a napnak sajnos nem sikerült utat törnie a fellegek között, melyek beereszkedtek ködbe burkolva a hegyet, és csendes eső szemerkélt utunk nagy részén.
Nekünk ez nem szegte kedvünket, ahogy az énekes madaraknak sem, amelyek dalolásától zengett az erdő.
Itt a hegy lábánál, ahonnan elindultunk kezdett az erdő tavaszi ruhát ölteni, a rőt avarszőnyeget szépen beborította a zöld aljnövényzet, berki szellőrózsák, fogas írek, odvas keltikék, csillagvirágok és hóvirágok hívogattak.
Az esőcseppek még üdébbé varázsolták ezeket, apró szirmaikon és levélkéiken mint valami igazgyöngysor úgy csillogott az égi áldás.
Látványos ez az útvonal, bükkös és fenyves váltogatja egymást, az agyagos út esős időben igaz kicsit csúszós, de fokozatosan emelkedik, így nem megerőltető a közel 500 m-es szintkülönbség.
Kényelmes tempóban haladtunk, többször is pihenőt tartottunk, hogy mindenkit bevárjunk.
Az első emelkedő szakaszt követően a piros sáv jelzés találkozott a piros kereszt turistajelzéssel, ezen folytattuk utunkat lankásabb terepen.
Ezen a részen bizarr formájú bükkfák szegélyezik az utat, s a köd miatt ezúttal még sejtelmesebb arcukat mutatták. Volt aki elvarázsolt erdőbe képzelte magát, volt akit inkább félelmetes filmbéli jelenetre emlékeztetett ez a ködtől sűrűn átszőtt erdő.
Én már alig vártam, hogy a ködből megmutatkozzon a kedvenc fám, amelynek törzsén, elérhető magasságban egy szenteltvíztartó kehely alakult ki, amelyet szép mohapárna bélel és üregében mindig összegyűl az esővíz.
Itt mindig szeretek kicsit többet időzni, a hely szelleme minden alkalommal magával ragad.
Tovább folytattuk utunkat, újabb emelkedő szakasz következett faóriásoktól szegélyezve, melyeket lépcsőzetesen elhelyezkedő taplógombák ékesítettek.
Ahogy haladtunk felfelé egyre több hófolt kezdett megjelenni és helyenként kiterjedt hóvirágszőnyegek borították be az erdőt ezen a részen mindenki nagy örömére.
Kicsit tovább haladva már a hóréteg képezett összefüggő takarót az erdő között, itt még tartotta magát a tél, de kisvártatva kiértünk a Teszla mezejére, ahol utat törtek maguknak a pöttyös levelű, ciklámenhez hasonló, liliomfélék családjába tartozó kecses kakasmandikók.
Korábbi évekhez képest a virágzás kicsit megkésett, körülbelül tíz nap múlva mutatkoznak teljes pompájukban, most még nagyon zsengék, várják a napsugarat, hogy kitárhassák szirmaikat.
A Teszla-tisztáson a kakasmandikók jól megférnek a hóvirágokkal, csillagvirágokkal és sáfrányokkal, együttesen olyan tarka tavaszi kavalkádot alkotnak, amelyhez foghatót máshol nem lát az ember.
Életre szóló élmény itt lenni e pompás virágszőnyeg közepén, csak lépteinkre kell vigyáznunk, nehogy megsérüljenek ezek a tüneményes teremtmények.
A tisztáson álló terebélyes, magányos fenyőfák alatt leltünk pihenőre, itt az örökzöld ágak védelmében, száraz füves helyen tudtuk elfogyasztani elemózsiánkat.
Túl sokat nem is időztünk, mert a nyirkos köd azért itt is próbált bebújni bőrünk alá, az egyhelyben üldögöléshez még nem volt elég meleg.
Mindenképpen megérné ide visszatérni szép napos időben, hátha lesz olyan, aki kedvet kap hozzá.
Elkészültek a csoportképek és indultunk visszafelé, a tisztás szélén, ahol a hóhatárt elértük többekből előbújt gyermeki énük, a hancúrozást az utolsó hóval borított oldalban nem lehetett kihagyni.
Az időjárásra való tekintettel, közös megegyezéssel nem a Babarunca-szoros felé kerülve jöttünk vissza, hanem ugyanazon az úton, ahol korábban felfele tartottunk. Ezúttal jóval rövidebb idő alatt értünk vissza a völgy aljára, s örömömre a kedvenc fa mellett újra elhaladtunk.
Nekem a virágok feledhetetlen látványa mellett ez a különleges mohás törzsű fa jelentette a boldogságot, másoknak pedig a sok zsenge, aromás medvehagyma, amivel az egyik útelágazásban találkoztunk.
Mire déli tizenkettőt ütött az óra már vissza is érkeztünk az autókhoz.
Brădet településen szerettünk volna beülni a szimpatikus nevű „menedékbe” (Il Rifugio), amelyet korábban is többször látogattunk, de ezúttal rendezvényszervezés miatt nem volt lehetséges. Azért a túrát záró „könyvtározásról” nem mondtunk le teljesen, Prázsmáron az erdődtemplom szomszédságában találtunk egy barátságos helyet, amelyet percek alatt jó hangulattal töltöttünk meg a borús idő ellenére.
Újra egy szép nap részesei lehettünk, köszönjük túravezetőnknek, hogy megismerteti velünk a természet rejtett csodáit.
Arra biztatok mindenkit, hogy kapcsolódjon be a CsEKE programjaiba, nem fogja megbánni!
Lejegyezte,
Péterffy Ágnes-Katalin