Túrabeszámoló

A Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület keretén belül, október 10-én elkezdődött a Vándor láss! témás túrasorozat, amelyben hadtörténelmi, irodalomtörténeti  vagy más kultúrtörténeti téma ötvöződik majd a gyalogtúrával.

„Olvassuk a tájat, mint egy elbeszélést és ne csak a színes leveleket, a csodálatos kilátást érzékeljük, hanem idézzük fel a múltban itt történteket, az itt élt, itt járt emberek cselekedeteit, nyomait.

Kb. 10-25 km gyaloglás ahol “egészséges mértékű”, (mindig 1000 m alatt) szintkülömbség segít a keringési rendszer karbantartásában.

Mens sana in corpore sano

Csak azoknak, akiket érdekel az ilyen tipusú kirándulás…”-írja a felhívás

S akkor álljon itt az első Vándor láss! túra beszámolója.

 A szép napsütéses vasárnapon csodálkozhattak nagyon az arrajárók a túrabakancsos, túrabotos csoporton, aki elszántan vágott neki a meredek hegyoldalnak. A jórészt csíki természetjárók (de képviseltette magát az Udvarhelyi és Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület is) célja nem volt kevesebb, mint az 1941-ben felépített szalárdi völgyzár megmaradt nyomainak keresése. És ez épp azért történt ezen  a vasárnapon, mert 2021 október 8-án múlt  77 éve , hogy 1944 október 8-án a magyar hadvezetőség kiadta a szalárdi völgyzár védőinek és a környező hegyekben harcoló magyar haderőnek az általános visszavonulási parancsot. Ezzel, a szovjet hadsereg előtt, nyitva állt a marosvölgyi út.

A túránk, „sok szöveggel kezdődött” térképekkel, rajzokkal is illusztrálva. Ezt azért is tartottuk fontosnak, mert az Erdély területén található történeti örökségi elemek, még mindig konfliktusos jellegűek. Ez abból fakad, hogy ezek területi hovatartozás alapján Románia örökségének részei, viszont kulturális kötődéseikkel más nemzetek örökségei is. Így beszélhetünk magyar, román, orosz, német vonatkozású határvédelmi vagy hadtörténeti örökségi elemekről.

 

A tematikus útvonalak bejárása során, konkrét „megfogható” tereptárgyakhoz kötve, és a természet lélekgyógyító békéjében talán könnyebben tudatosabbá válik az, amit más nemzetek már megértettek, hogy külömböző etnikumok számára eltérő lehet a történelmi eseményekhez, földrajzi tájakhoz és az ott található épületekhez, emlékművekhez, kapcsolódó történelmi emlékezet.

Ez az etnikum saját kulturális örökségének része, ami nem irányúl a másik nemzet ellen. 

Ezért jó a tudományosan dokumentált, a nagyobb nemzeti vagy nemzetközi történések összefüggéseibe ágyazott és nem a túlzottan elfogult, meg etnocentrikus értelmezés.

 

Amiután már majdnem belefáradtunk „ az elméletbe” nekivágtunk a meredeknek, hogy nagy szuszogva jussunk el az első bunker romjáig amit még másik három követett.

A szalárdi völgyzár az Árpád-vonal, a Magyar Királyi Honvédség által a második világháborúban a Kárpátokban kiépített védelmi rendszer része volt, kb. 600 km hosszúságban a Keleti-Beszkidektől egészen a Berecki-havasokig terjedt. Az Árpád vonalat a  határszéli hegyeken átvezető utak mentén létesített völgyzárak alkották. Ezek maradványai, az utólagos robbantások ellenére is, még sok helyen fellelhetőek. A völgyzár egy átjáró, hágó vagy völgy  megerősített terepszakaszát jelenti, mely sejtszerűen összekapcsolódó futóárkokból, tüzelőállásokból és betonbunkerekből állott.

Az alapsejtet, a körvédőképes rajállást, a közepes tüzérségi telitalálatnak is ellenálló vasbeton bunker és a hozzá tartozó futóárokrendszer meg lövőállások alkották. A bunkereknek egyetlen kijárata volt, födémjük 60-100 cm vastag. A völgyzárakat Székelyföldön 1941-től kezdték építeni. Összesen 12 erődítés jött létre.

Miután a bunkerromok és körkörös futóárkok tanulmányozásának örve alatt megfelelően visszanyertük az erőnket, hamar eljutottunk a Szerecsen sziklai kilátóhoz ahol gyönyörű őszi panoráma volt a jutalmunk. De itt se felejthettük el, hogy témás túrán vagyunk, mert a túravezetőink bekormányoztak bennünket egy sziklába vésett lövészárokba, s benéztünk egy ugyancsak sziklából kivésett valamikori kötözőalagútba is.

A következő programpont igencsak kellemes volt. Szép őszi napon üldögéltünk, szendvicseket eszegettünk, bár később egy kicsit elborult a kedvünk Ivás István, 1944-ben a környező hegyekben harcoló leventekatona visszaemlékezéseinek felolvasását hallgatva.  Egyik székelyföldi hadtörténészt idézve, fontos az emlékezés s hogy a következő generációk tanuljanak  a háborús szenvedéstörténetből, ne tekintsék soha mintának a 20. század militarista ideológiáit.

 

Ezután megint meredek mászás következett ki a Páfrányos mezőre, majd  árkon –bokron, olyan terepen ahol még a GPS se működött , de biztonságban leértünk a Ládás kunyhója rönklenyomat-barlangig. Ezek a barlangok körülbelül 5 millió évvel ezelőtt keletkeztek, amikor a vulkáni üledékes kőzetréteg  betemette a növényeket. A betemetett fatörzsek szárazon maradt vége kapcsolatban maradt a felszínnel és a levegő, szél, nedvesség hatására megindult a rothadási folyamat. A fák elkorhadása után maradt üregek képezik a mai barlangjáratokat. A Ládás kunyhója barlang több járattal rendelkezik, jól láthatóak a fatörzsek és ágaik lenyomatai (legalábbis ezt képzeltük mi).

 

Túránk az utolsó meredek (hogy is lehetne más) ereszkedő után  szerencsésen végződött az Andrenyásza vendéglő melletti kanyarban. Amikor elköszöntünk egymástól, mindenki arcán mosoly világított, szép nap volt ez a mai.

 

Lejegyezte, Kedves Zsuzsanna