XXIX. EKE Vándortábor

Gyimesfelsőlok, 2020. augusztus 4-9.

Túrák

Meghívó

Kedves Természetbarátok,

A 2020-as év egy nagyon fontos mérföldkő a Csíkszéki EKE életében, hiszen pontosan tíz évvel ezelőtt döntött úgy harmincnégy csíki természetjáró, hogy megalakítják az EKE helyi osztályát. Tíz évesek leszünk, átlépünk a tinédzser korba. Lelkesedésünk azóta is töretlen, tagságunk gyarapodik, színesedik, programjainkon nagyon sokan részt vesznek. Jubileumi évünket, örömünket meg szeretnénk osztani Veletek, ezért ismét vendégségbe hívunk magunkhoz. Az együttlét minden pozitív élményét ezúttal a Gyimesek völgyében szeretnénk átélni, Patakországban. Lehetőségünk lesz bebarangolni és megismerni az itteni tanyavilágot, máig élő népi szokásokat, hagyományokat és a mai napig emlékeinkben elevenen élő ezeréves határt. Az utóbbi években Hargita megyének ezen része jelentős turisztikai fejlődésen esett át, hisz sípálya épült, itt található Románia leghosszabb bob pályája, példaértékű skanzent működtetnek, a régi hétköznapi élet minden szükséges elemét tartalmazó tájházat építettek. A Tatros szülőhazája nem szokott csalódást okozni az idelátogatóknak, hisz az önzetlen vendégszeretet, amely végig kíséri az ittlétet az messze földön híres, főleg, ha ez még kiegészül az eredeti ízvilágot magában hordozó helyi termékekkel, ételekkel.

A 29 nem kis szám, a felelősségünk is nagy. Az évek során töretlenül gyarapodott a Vándortábor lakóinak száma, a mi felelősségünk sem kicsi. A minket körülvevő világ is változik, mi is megpróbálunk ehhez a változáshoz felnőni. A jövő évi tábort markánsan a környezettudatosság jegyében szervezzük. A természetjáró társadalomnak is felelőssége van, példát kell mutasson, hogy így is lehet. Követendő példát szeretnénk állítani másoknak. Kérlek hozzatok magatokkal evőeszközöket melyek nem törnek bele az ételbe és amelyeket majd használat után elmosogattok, hozzatok poharat, amelynek hangja van a koccintáskor. Várunk Titeket szeretettel 2020 augusztus 4-8 között Gyimesfelsőlokra.

Szabó Károly, elnök, EKE Csíkszék

Túrák

Hegyes-havas túra

  • Útvonal: Tábor – Gyimesközéplok (800 m) – Hidegségi eltérő (autóbusszal) – Hegyes-havas (1515 m) – Minit (1396 m) – Pipás/Papoj (1271 m) – Apa-havas (1329 m) – Ugra-tető – Gyimesfelsőlok (890 m) – Tábor
  • Indulás: 8:00
  • Nehézség: Közepesen nehéz túra
  • Távolság: 25 km
  • Táv busszal: 9 km
  • Menetidő: 9–10 óra
  • Szintkülönbség: +1200 m/–1100 m
  • Túradíj: 25 lej
  • Napok: Szerda (08.05), Csütörtök (08.06), Péntek (08.07)