Túrabeszámoló

Az élet egy harc. Meg kell tanulnunk túlélni és érősnek maradni. Így teszi már pár éve az Erdélyi Kárpáti Egyesület csapata is. A 2021-es év január havának 9-dik napján, immár ötödszörre indult neki a Solti Imre által szervezett és vezetett ”Túlélő-túrának” az Úz-völgyébe a túlélő csapat. Ezúttal a Csíkszentmárton Úz felőli kijáratától indultunk 2 terepjáróval az aznap reggelre lehavazott havas , csúszós úton. Az 1100 m magasan levő Rugát–tetőn át az Úzvölgye település fele, mely Hargita és Bákó megye határán fekszik. A tetőt elhagyva, már az Úz patak völgyében jártunk. Az Úz-völgyi szoros fő vízfolyása mindvégig az Úz-pataka, mely Csíkbánkfalva határának nyugati részén ered és sorra felveszi a Bence, Medvés, Sóvető, Baska és sok más patakok vizét, majd a Rugát tetőn eredő patakok vizét összegyűjtve, Úz folyó néven Moldva területén Dormánynál a Tatrosba ömlik.

Áthaladtunk Csinód, Egerszék, Aklos kis hegyi településeken és ahol a Baska az Úzba ömlik, vagyis a Baska sarkánál letettük autóinkat és innen indultunk az aznapi gyalogtúránkra, felfele a Baska –patak völgyén, a Hadak Ösvényén, ahol eleink véres harcokat vívtak a háborúk idején. Baloldalunkon a Baska hegygerinc magaslott, jobbunkon a Baska pataka csobogott. A ragyogó napsütésben, alul jeges, fölötte bokáig érő havas útunkon haladva megfigyelhettük a természet csodáit. Helyenként a patak mentén emelkedő magas fal kőzetének különleges rétegződésében, máshol a patak fölé emelkedő jégfüggönyök csüngésében gyönyörködhettünk. Túravezetőnk meghívására, velünk tartott a helyi erdész és felesége, kitől nagyon sok értékes történelmi és földrajzi információt hallottunk. Tovább gyalogolva és kellőképpen megéhezve 9 km után úgy döntöttünk, megállunk egy szép helyen elemózsiánkat elfogyasztani és egy kicsit megpihenni. Innen majd visszafordultunk, hogy még világosságban elérjünk az Uz mezejére, arra a kis hegyi településre, melynek 2002-ben 8 állandó lakósa volt ( ma már egy sincs) és az egykori honvéd szállások(kaszárnyák) szomszédságában szállást verjünk a csillagos ég alatt, a fagyos hó tetején. Merthogy erről szól a Túlélő-túra. Ha csak egy éjszakára is, de betekintést nyerhettünk abból a nehéz időkből, megpróbáltatásokból. Ez évben is szerencsénk volt, mert jó sok csillag volt az égen, így kiválaszthattuk melyik alá húzzuk fel sátrainkat. Szálláshelyünk kialakítása előtt, a közelünkben levő menedékház gazdáinak jóvoltából megmelegedhettünk, hogy könnyebb legyen a - 12 fok hidegben felhúzni sátrainkat egyrészünknek, mert a csapat néhány tagja a tőlünk kb. 1 km-re levő szétrombolt bunker maradványainál éjszakázott. Így lehetőségünk volt éjszakai csillagtúrára, mert mi sátorlakók, fejlámpákkal egy csúszós és kövekkel tele széles patakon átkelve, az erdő közt botorkálva meglátogattuk őket. Majd ők kísértek vissza sátrainkhoz, ahol egy kis pislákoló tűz mellett beszélgettünk, nevetgéltünk és történeteket meséltünk egymásnak. Csodáltuk a csillagokat és töltöttük az időt, hogy minél közelebb kerüljünk az éjszakához, és minél kevesebb időt kelljen töltsünk a fűtetlen sátrakban. Reggel arra ébredtünk, hogy túléltük. Igaz kissé átfázva, de vidáman bújtunk elő sátrainkból, egymást kérdezgetve, hogy ki hogy bírta? Reggelinket ismét lehetőségünk volt a menedékház házigazdáinak köszönhetően egy forró kávé mellett a melegben elfogyasztani, hogy felmelegedjünk. Majd hálát adva a Fennvalónak a túra szépségéért, értékéért és hogy nem a -25C fokban kellett kint aludjunk mint közülünk néhányan 5 évvel ezelőtt, hanem csak -12 C fokban.

Csomagjainkat összeszedve elindultunk hazafele. Aklos településen megálltunk, letettük autóinkat és elindultunk a Sajhavas irányába, ahol túravezetőnk megmutatta a kis katonai temetőt, ahol csak felíratok nélküli kis halmocskákat látni, ahol több nemzet ártatlan katonája van eltemetve és ezek a katonák egytől-egyig valakiknek a gyerekeik voltak. Tiszteletünk jeléül imádkoztunk és elmondtunk egy Miatyánkat. Elmondtuk azokért is akiket el sem tudtak temetni, mert itt oly sokan haltak meg a véres harcokban, hogy csak egy tömegsír jutott számukra. Még megnéztünk néhány lövészárkot, kicsit elméláztunk, teleszívtuk magunkat ózondús levegővel és élveztük a ragyogó napsütést. Majd hazaindultunk a hóval borított, síkos úton, ahol a kis hegyi településeken lépten–nyomon szánkózó gyerekeket és felnőtteket kerülgettünk óvatosan. Így jöttünk hazáig, tele élményekkel, feltöltődve testileg, lelkileg.

Köszönjük a túravezetőnek, köszönjük a csapatnak , hogy újra együtt próbálhattuk ki magunkat, időnként határainkat feszegetve.

Lejegyezte és túlélte Balázs-Bécsi Rozália