A Tatros forrásánál jártunk

Már több mint három hónapja koronavírus szabja meg mindennapjainkat, ténykedéseinket, gondolkodásmódunkat: maszk, hőmérőzések, kézmosás, távolságtartás. Egyedül a Természet az, ami pontosan, szépen működik. Annak rendje s módja szerint elolvadt a hó, felmelegedett az idő, eső esett, nap sütött, miközben mi a Maradj otthon!-hoz tartottuk magunkat.

Hosszú volt ez a bezártság! Nem csoda, hogy a meghozott enyhítések a felszabadult öröm, a boldog szabadság érzését hozták s nagyon sokan úgy érezték, hogy ezt leginkább kinn, a természetben tapasztalhatják meg, ott élhetik át legjobban. Bizonyság erre, hogy a legutóbbi hétvégére ajánlott négy gyalogtúra mindegyikére nagyon sokan kívánkoztak.

Én a Tatros forrásához meghírdetett 2o kilométeres túrát választottam.

Reggel 7 órakor, az egészségügyi előírásokat betartva, indultunk Csíkszeredából. A Csíkszépvíz utáni szerpentineket elhagyva a Gyímesi hágón leparkoltunk. Harminckétfős csapatunk tettre készen állt a Keleti Kárpátok központi átjáróján, az Erdéyt Moldvával összekötő út mellett,  115o méterrel a tenger színtje felett,  az Olt és Tatros vízgyűjtő területének választóján.

Keletre vesszük az irányt, felfelé haladunk a Fügés teleken,  majd nemsokára megállunk, hogy betájoljuk magunkat. Van itt mit nézni. Látjuk a Csíki havasok gerinceit, a Pogányhavast (1351m), a Széphavast (1336m), a Szellőt (1494m), lenn a Tatros folyó mentén egy szűk völgyben a Gyímeseket, látjuk a legelső települést Felsőlokot, jobbra pedig, a folyóba ömlő patak mentén az első kis oldalági települést Bükklokát. S így folytatódnak tovább a települések a Tatros mentén s az abba jobbról és balról beömlő patakok mellékvölgyeiben. Rögtön megértjük, hogy miért nevezik „Patakországnak” a Gyímeseket.

Aztán folytatjuk az utat enyhén felfelé kaptatva, de mindegyre megállásra késztet a körülöttünk pompázó megannyi vadvirág, melyeket legalább egy fotón szeretnénk magunkkal vinni. Ámulatba ejtő a havasi kaszálók színes világa! Ilyenkor, nyár derekán annyi a virág, mint csillag az égen s leírhatatlan szépségben pompáznak minden színben a fehértől és halvány rózsaszíntől a sötét liláig, a sárgák és kékek különböző árnyalataiban. Ha képen látnám, azt mondanám, hogy ilyen nincs is! De mi, akik ott voltunk bizton állíthatjuk, hogy bizony van! S a nevük is olyan szép, hogy sokan késztetést éreztünk rögtön megtanulni azokat, hiszen a név hallatán szinte magunk előtt látjuk a virág termetét, formáját, színét: nárciszképű szellőrózsa, zergeboglár, vitézvér, gömbös kosbor, varjúköröm, szúnyoglábú bibircsvirág. Egyetértek Orbán Balázs véleményével, aki azt mondta erről a tájról: Önmaga ellen vétkeznék, ki e gyönyörű havasi táj megnézését elmulasztaná.

Megyünk tovább, látjuk az első világháború emlékét őrző Motorsirülőt, aztán balra fordulunk a Gyímesek felé s elérjük a hegyimentők által kiképezett pihenőhelyet, ahonnan már csak kis ereszkedő a Tatros forrása. A folyó neve állítólag a tatárosból származik, mert a völgyében törtek be Csíkba a tatárok évszázadokon keresztül. Túravezetőnk, Szakáli Marika elmesélte, hogy a Tatros forrása sokáig jelőletlen volt, aztán 2o14-ben lelkes Csekések közreműködésével megtisztították a helyet, a forrást szép faragott táblákkal látták el. Kegyelettel gondoltunk az egykor oly aktív Pomjanek Bélára, Búzás Mártonra és pár perces elcsendesedéssel emlékeztünk.

Aztán megkóstoltuk a friss forrásvizet, kis pihenőt tartottunk s a Piposz tanya irányába folytattuk az utat árkon-bokron s az itt még csak kis patak méretű Tatroson által, minden jelzés nélküli rengetegben. Kicsit igénybe vett ez a szakasz, de túléltük s mindenki boldog volt, mikor végre leértünk. Innen már csak néhány kilométerre lett volna Bükkloka száda, de mi a visszatéréshez inkább a gerincutat választottunk, újra találkoztunk a sok szép virággal, a szerencsésebbek gombát is gyűjtögettek. Megálltunk egy pillanatra a Sebő Ödön főhadnagynak állított kopjafánál, aki a második világháborúban maroknyi honvéd élén az általunk is bejárt helyeken három hétig tartóztatta fel a benyomuló szovjeteket.

Szép napunk volt, sok minden belefért, földrajz, történelem, növénytan, nyomolvasás révén kis állattan is. És a friss levegőn, napsütésben megtett 32.575 lépésről, mint testünk-lelkünk edzéséről s a kedves túratársakkal folytatott jó csevegésekről ne is beszéljünk.

Szerencsések vagyunk, mert gyönyörű helyen lakunk, szülőföldünk nagyon sok szépet kínál. Alig néhány óra alatt eljuthatunk olyan helyekre, amit mások csupán könyvekből ismernek vagy csak hosszú utazással, drága pénzen érnek el. Lehet, hogy a koronavírus miatti korlátozások ezután felébresztik bennünk a szűkebb pátriánk iránti érdeklődést s külföldi kirándulások helyett inkább hazai tájakon barangolunk majd.  

 

Lejegyezte,

Petzinger Klára

Túra kép