Túrabeszámoló

Szépen indult októberünk – Magvető vagy Mindszent havának, kinek melyik elnevezés tetszik – első szerda napi kirándulása is.

Ezúttal a Baj-havasban fekvő, Clăbucetul Taurului nevű hegytömbhöz vezetett, mely Brassó és Prahova megyék határán fekszik, kedvelt kirándulóhely, mindkét csúcsáról kiváló kilátás nyílik a környező hegyekre.

A Clăbucetul Taurului szó szerinti fordítása Bika süvege, de nekem tetszik a magyar nyelvű leírásokban néhol Bikakelebucs emlegetése is.

Reggel 7 órakor indult kis 9 fős csapatunk Csíkszeredából kisbusszal útnak Brassó irányába, majd a Prahova völgyébe, úticélunk első állomására Predeal városába.

Ahogy haladtunk, a nap csak szerényen mutogatta sugarait, főleg a mi vidékünkön, a hegyek ormain, az Olt mentén pedig vastagon pipált a ködlepel, de aztán mintegy függönyt fellibentve Kovászna megyében már valójában éreztük, hogy igen, ezt a napot nem szabadott otthon tölteni, így társaim, helyesen „zaklatták” telefonon csoportunk szervezőjét Szakáli Marikát, hogy mi lesz, hova megyünk, hogy kihasználjuk a beígért jó időt, a nyári meleggel vetekedő őszi napot. Ezúttal is nagyon jó választása volt, amit Tőke Dénes, a CsEKE tapasztalt túravezetője – egyben pilótánk (sofőrünk) is bevállalt, s szakszerűen, nagyon kényelmes tempót diktálva, s ismertetve az útvonalat, gyönyörű napot varázsolt nekünk.

Predeal üdülőváros, az ország legmagasabban fekvő városa, ismert gyógyhely és síparadicsom volt célunk első pontja, ahova 9 órakor érkeztünk meg, innen 1100 m tengerszint feletti magasságból indult gyalogtúránk a kék háromszög jelzésű ösvényen, a Clăbucet (Kelebucs) sípálya aljáról.

A rét deres volt, rövid kis reggeli, gyönyörködés és fotózás a különböző méretű palástfű levelek harmatcseppes gyöngyözésében és folytattuk a sípálya bal oldalán a kapaszkodást.

Körbe nézelődve a barcasági hegyek már kezdték mutogatni magukat, de mi kb. 300 méter után bekanyarodtunk az erdőbe, az ösvény szélén késői virágzású fecsketárnicsot fedezve fel.

Szép, könnyű erdei séta következett, kisebb-nagyobb emelkedőkkel és ereszkedőkkel, ami később újból kivezetett a sípályára.

Elértük a felső Clăbucet kisfelvonó alját, ahonnan jobbra térve, újból az erdőben haladtunk a két csúcs közti 1350 méteren fekvő Gârbova nyeregbe.

A jelzett erdei ösvényen haladva, váratlanul elő-előbukkant az addig fák takarásában megbúvó, de már bizonyos részeiben napfürdőző Bucsecs, s ilyenkor túravezetőnk bemutatta a gerincek, mély völgyek, csúcsok elnevezését, pihenőt tartva amíg kigyönyörködtük magunkat e fenséges hegy legpompásabb oldalában és az ősz egyre tarkább színeiben.

Az ősz teljes pompájával megérkezett. Káprázatos vörös, narancs és sárga színekben pompázó levelek reszkettek még az ágakon és készülődtek utolsó útjukra, hogy aláhulljanak a nyirkos gyepre.

A nyeregben pihenőt tartottunk, ahol túravezetőnk érdekes és számunkra ismeretlen dolgokat mesélt a szarvasok világáról és párzásáról, minek befejezését megkoronázta szavalattal:

„…És lett pompás agancsú háziállat

Vadász-szívekbe dobbantó remek,

S csudálva nézte, rajta mit csudálnak

Csudálkozó kiránduló szemek…”

Igen, mi is rácsodálkoztunk, amikor meglepetésül elszavalta Áprily Lajos: Az irisórai szarvas című csodálatos versét teljes egészében.

Döntéshozatal következett, felmegyünk, kimászunk az előttünk magasló 1520 méteres Kelebucs csúcsra vagy nem. Többen úgy döntöttünk, hogy legalább a feléig, hisz itt már csak 250 m szintet kellett volna legyőzni.

Kissé leereszkedtünk a Gârbova menedékházhoz, hogy aztán induljon a csúcstámadás gyönyörű déli napsütésben, körülöttünk a lombhullató fák barnás, rozsdás, aranysárgás foltjai keveredtek a sötétzöld fenyők nyugodt, néma és méltóságteljes színével.

Valahol egy regényben olvastam és tetszett a fogalmazása: “Csodálatos teremtmények a levelek, mert arra emlékeztetik az embert, hogy addig éljen jól, ameddig csak tud, s amikor eljön az idő, méltóságteljesen adja át magát az elmúlásnak”. Hát igen, ezt azt hiszem, hogy mindnyájan így szeretnénk…

És kimásztunk, nem félig, hanem egészen, mindnyájan és ezt nem is szabadott volna kihagyni, mert ez a kis mászás csodálatos körpanorámával kárpótolt minket.

Nyugaton – délnyugaton a Bucsecs, távolabb a Királykő királyi fensége, északra balról a Keresztényhavas, jobbról a Nagykőhavas, keletre a Baj-havas és délen itt álltunk 1586 méteren a Bika süvegén, a Clăbuceten.

A hegyek nem burkolóztak el, a havasok lilán, barnán, sötétzölden, puhán, bársonyosan, nyirkosan és méltóságteljesen mutogatták magukat, minket pedig ősz illatú hűvös szellő ölelt a csúcson.

Vidáman ereszkedtünk visszafele, prémes tárnicsot, bánáti sáfrányt, őszi kikericset és szártalan bábakalácsot fedezve fel a fűszálak között.

A menedékháznál elfogyasztottuk elemózsiánkat, majd ugyanazon az erdei úton, amelyiken jöttünk, másfél óra alatt, a kilátóknál búcsút intve a Bucsecsnek, visszaereszkedtünk Predealra, ahonnan 17 órára már itthon is voltunk kis városunkban.

Ez a hegy is csúcsaival csodálatos és nem igényel különösebb erőnlétet, felszereltséget.

Köszönjük Dénes, köszönjük Marika.

Köszönjük, hogy vagytok nekünk!

Mi volt, ne bánd,

Mi lesz, ne várd

Szeresd, ami van

És élj boldogan - emlékezett vissza Klárika, az emlékfüzetébe írt sorokról. Hogy miért jutott pont itt eszébe, talán azért, mert mi nagyon szerettük ezt a napot is, és boldogan, feltöltődve értünk haza.

Na, de azért várjuk a következőt …

 

Lejegyezte,

Solti Adél