Túrabeszámoló

A Kőd-vonulat kincsei

Pünkösd havának második szombatján a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében, útnak indultunk Csíkszentmihály felé, hogy a megbeszélt időpontban találkozzunk a település vasútállomásán a vállalkozószellemű túratársainkkal. Az előrejelzés nem kecsegtetett sok jóval, de arra azért mégsem szamítottunk, hogy a környező hegyeket, beleértve az utunk során érintett egyik hegytetőt is friss hóréteg fog borítani.

A találkozóhelyen végül 28 lelkes és bátor túratárs gyűlt össze, így vonatra szállva utaztunk tovább Lóvészig, ugyanis innen indult túránk gyalogos része.

Utunk kisebb emelkedővel kezdődött, időnként rövidebb pihenőket tartottunk, majd pár kilométer megtétele után felértünk túránk legmagasabb pontjára, az 1290 méter magas Lóvészi-tetőre, amely nem túl barátságos időjárással fogadott, de szerencsére az éjszaka során lehullott hónak már nyoma sem volt. A csúcsfotó elkészítését a télies, hideg szél igencsak megsietette. Mindezt leszámítva szép panoráma tárult elénk, északra a Naskalat magasabb részeit, a Hagymás-hegységet, nyugatra a Hargita-hegyvonulatot a Csíki-medencével, keleti irányba a Csíki-havasokat láthattuk.

Tovább haladva, már csak erszkedtünk befelé és az idő is javulni látszott. Nemsokára elértük a Csorgó erdőrészt, ami egy állandó vízhozamú forrásról, csorgóról kapta a nevét, még a nagyobb aszály idején is szomját olthatja az erre járó. Egy hosszabb pihenőt tartottunk, majd tovább haladva elhagytuk a Kőtöz(-)tetőt és már a Lóvészi tanyavilág virágos rétein, méhlegelőin találtuk magunkat.

A vadvirágos réten sok szépséget pillanthattuk meg, többek között tavaszi tárnicsot, kankalint fehér és lila kosborokat.

A Kőd erdő felé közeledve egy csorda mellett haladtunk el, majd az erdő széléhez érve megtartottuk a várva várt ebédszünetet. Elemózsiánkat elfogyasztva indultunk tovább, egyre beljebb haladtunk a Kőd erdő égig érő fái között, mintha óriások földjén járnánk. Nemsokára egy vadetető mellett vezetett az utunk, láttunk is sok megve-, szarvas- és őznyomot. Erdei utunkon mindvégig madárének kísért bennünket.

Amint az erdőből kiértünk, túravezetőnk egy pöfeteggombát talált, néhányan meg szegfűgombát gyűjtögettünk az utunkba eső legelőn.

Egy szűk órányi járást követve már megpillantottuk az első henye boroszlán bokrokat, nemsokára már rózsaszínű szőnyegben gyönyörködhettünk, melyek szépségét a felhők közül előbújó nap sugara fokozta. A cserjék között sétálgatva erős késztetést érzhetett az ember, hogy minden egyes bokrot egy fotóval örökítsen meg. Itt készült el a cserevirágos csoportkép, miután folytattunk utunkat Vacsárcsi irányába, érintve egy kéknefelejcs mezőt és egy riadt őzet is volt alkalmunk megpillantani.

A településre beérve, a műutat követve visszatértünk autoinkhoz, ahol túravezetőink, Gyula és Adél megköszönték, hogy nem riadtunk vissza a kedvezőtlennek tűnő időjárástól és velük tartottunk a mai túrán.

Mi pedig hálásak lehetünk, hogy ilyen szép vidéken kalauzoltak bennünket.

Lejegyezte, Hajnód Katalin

Csíkszereda.