Esőpermetes Eszenyő expedíció

Esőpermetes Eszenyő expedíció

Mindszentek havának derekán, még pirkadat előtt, lelkes természetjárók gyülekeztek a borongós őszi nap ellenére Csíkszeredában, hogy elindulhassanak úticéljuk felé, egyesek Istenszéke irányába egynapos túrára, mások a Bucsin-tetőre tartottak, innen pedig Eszenyő felé gyalogosan egy kétnapos kalandra, az Erdélyi Kárpát Egyesület Csíkszéki osztálya szervezésében.

Balázs-Bécsi Rozália és Kocsis György kalauzoltak a kétnapos túrára, amely idén a harmadik kiírásához érkezett és a Görgényi-havasokat, ezen belül az Észak-Görgényt hivatott megismerni. A korábbi években is élményekben gazdag expedícióban volt részük azoknak, akik szeretik ezt a fajta kihívást, ezúttal sikerült az útvonal befejező szakaszát is bejárni, október 16-án, a 16 főből álló csapatnak.

Az expedíciót alapos előkészítő munka előzte meg, túravezetőink gondoskodtak a nagyobb volumenű csomagjaink helyszínre szállításáról és a túratársak megfelelő szállításáról is. Szemerkélő esőben jutottunk fel a Bucsin-tetőre, ahol az előző napokról megmaradt hófoltok látványa fogadott, ezt ellensúlyozva, meleg szeretettel a Bujdosó székely panzió házigazdái indítottak útnak „medvebiztos”csodaszerükkel.

Mielőtt nekivágtunk a rengetegnek, közösen imádkoztunk és megemlékeztünk azokról, akik fentről kísérnek minket utunkon.

Az időjárás nem ígérkezett barátságosnak, köd ülte meg a hegyet, szitáló, nyirkos, hideg, amolyan a bőr alá bújó, ami arra késztetett, hogy szaporázzuk lépteinket. A fokozatosan emelkedő, kövekkel tűzdelt turistaút is hozzájárult ahhoz, hogy ne fázzunk. Az elején nem is nagyon tudtunk figyelni a körülöttünk lévő tájra, csak lábaink elé nézve baktattunk az erdő között, ami aztán mind sűrűbb és sűrűbb lett és teljesen eltűntek benne a kezdetben halványan megjelenő kék sáv és háromszög turistajelzések.

Egy idő után már csak a H betűvel jelölt határjelzések, meg a hegygerinc vonala nyújtottak támpontot és a helymeghatározó műszerek, amelyek ezúttal nagy segítségünkre voltak. Olyan helyeken jártunk, ahol sem út, sem ösvény nem található, vadcsapásokon keresztül lehet haladni, érintetlen fenyőerdőkben, árkon-bokron keresztül, közben mindent beburkol a köd, még sejtelmesebbé téve ezt az amúgy is varázslatos, egyedi környezetet. A fenyőfák csapjai már a föld szintjétől kezdődnek, átláthatatlanná téve a rengeteget, a széldöntötte, tövestől kifordult fenyők gyökerei között már új életterek alakultak ki az évek során, a korhadó rönkök szépen visszaolvadnak eredeti környezetükbe, mindent mohatakaró borít, az áfonyacserjék pedig helyenként derékig érnek.

Egyre kevesebb már az ilyen igazi vadon, ahol ember ritkán jár és háborítatlanul élnek az erdő lakói, ahol még érzed az őserőt. Életre szóló élményeket nyújtanak ezek a felfedezőutak, amelyeket jó megtapasztalni egy olyan csapattal, melynek tagjai nem riadnak vissza a kihívásoktól, nehézségektől és jól kiegészítik egymást.

Utunk során fajdkakasokkal találkoztunk, termetes szarvasokat láttunk, őzek, vaddisznók, medvék nyomait kereszteztük, szemet gyönyörködtető, kisebb sziklaformációkat érintettünk.

A szintkülönbség nem volt számottevő, szépen megoszlott a 23 km-es útszakasz során, a legmagasabb pont, amit érintettünk a Tatárka-masszívum teteje volt 1688 m-es tengerszint feletti magasságban, innen a Méhes-pusztára ereszkedtünk le, erdei utakat követve.

Útközben két szépséges fás legelőn mentünk keresztül, előbb egy kisebbet, majd egy nagyobb kiterjedésűt érintettünk, ahol termetes, sokat látott bükkfák dacolnak elszántan az időjárás viszontagságaival, s most éppen meleg színekben pompázó, rozsdásodó lombkoronával ékeskednek, megtörve ezzel a szürke ködöt, amely megülte a legelőt.

Ebédünket a két puszta közötti erdőrészen, egy hatalmas, színes lombkoronájú bükkfa szomszédságában fogyasztottuk, kisebb fenyőfák alá húzódva, amelyek megvédtek a szemerkélő esőtől.

Új erőre kapva folytattuk a menetelést, továbbra is jelzés nélküli ösvényeken, utakon, amelyek már promenádnak tűntek a korábbi a vadcsapásokhoz képest. Nagy volt az öröm, amikor rátaláltunk arra az erdei útra, ahonnan már célegyenesben voltunk az Eszenyő-bükki szálláshelyünk felé, ahová még napvilág megérkeztünk.

Vendéglátóink, a Balázs-Bécsi család jóvoltából, fedél alatt, fűtött házban tölthettük az éjszakát, a szívélyes vendéglátásért ezúttal is hálásak vagyunk. Estére még finom, meleg egytálétel is készült, ami jólesett a megfáradt vándoroknak.

Másnap a környéket igyekeztünk bejárni, egy távolságban rövidebb 15 km-es, ám szintkülönbségben számottevőbb szakaszt ismerhettünk meg, a piros háromszög turistajelzést követve a Kecskekőre (1489 m) tartottunk.

A gyergyói EKE osztály egyik kedvelt turista útvonala ez, jól járható, megfelelően ellátva jelzéssel. A közel 700 m-es szintkülönbséget folyamatos emelkedő szakaszok teszik ki, egy esztenát is érintünk útközben, ettől nem messze egy vadles és etető van kialakítva.  

Az esztena körül sok a gomba, de az erdő közötti szakaszon is gazdag az állomány, az út mindkét oldalán szederbokrok kínálják érett gyümölcseiket, s közben zamatos áfonyát is lehet szemelgetni. Az itteni fenyőfák hatalmasra nőttek, gyönyörű ezek látványa, sugárzik belőlük az életerő, energia, több ember is kell ahhoz, hogy törzsüket körülölelje és még nem is írtam az erdő illatáról, amely magával ragad, felfrissíti tüdődet, elmédet.

Erőss Zsolt hegymászóról elnevezett forrást is érint ez a turistaút és egy zsenge lombhullató fenyők tarkította részt, amelyek éppen színesedtek ottjártunkkor és az esőcseppek gyöngysorok formájában sorakoztak ágaikon.

A Kecskekő ködbe burkolózott, csak sejtetni engedte alakját, tetejéről most az alattunk elterülő ködpaplant láttunk. Tiszta időben az egész környék jól kémlelhető innen, látszana a Kereszthegy, ahol a világháborúk idején apák és fiúk védték életük árán ezt a gyönyörű vidéket, erről meséltek nekünk túravezetőink ezen a helyen.

Az expedíciónk tovább folytatódott, mert visszafelé tartva az esztena szomszédságából egy jelzetlen utat választottunk a lejutáshoz, amely végül a kőbányához vezetett. Innen a patak völgyét követve az őszi színkavalkád teljes pompáját csodálhattuk az út mindkét oldalán.

Lassan gyalogtúránk végéhez érkeztünk, szállításunk ezúttal is biztosítva volt a szervezőknek és házigazdánknak köszönhetően. Útban a ditrói vasútállomásra még megnéztük a készülő remetei repülőteret és innen követtük a felhők közül előbukkanó napsugarakat, amelyek így a nap végére, beragyogták az egész Gyergyói-medencét.

Köszönjük túravezetőinknek, hogy felvállalták ennek a nem mindennapi, élményekben gazdag túrának a megszervezését, csapattársainknak pedig a közreműködést és kitartást.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin

Túra kép