Túrabeszámoló

Böjtelő havának ötödik napján az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya hótalpas farsangi túrát szervezett, melynek útvonala a lázárfalvi CsEKE háztól a Szent Anna-tóhoz vezetett és vissza egy 23 km-es szakaszon, és amelyre ezúttal is Kocsis György és Balázs-Bécsi Rozália kalauzoltak bennünket.

Reggel 9 órakor, hótalpakkal felszerelkezve gyülekeztünk a barátságos birtok udvarán, ahonnan gyalogtúránk indult, késő délután ugyanide tértünk be egy kis melegedőre. Túravezetőnk köszöntötte a résztvevőket és egyesületünk eme gyöngyszeméről is mesélt.

Védett területre tartottunk, a Vulkánok földjére, a természet szépségeiben gyönyörködni, mégis mindjárt a túraútvonal elején, a faluból kivezető mezei út mentén lehangoló látvány fogadott, egy illegális szeméttelep, amely úgy tűnik egyre inkább terebélyesedik, még a téli hótakaró sem tudja palástolni. Ettől a helytől nem messze patak folyik a völgyben, ennek sem használ a szomszédjában kialakult lerakat és az idelátogatóknak is keserű szájízt kölcsönöz.

A patakot helyenként jégpáncél borította, ezen most könnyűszerrel át lehetett kelni, majd egy tehénpaták által taposott emelkedőn lehet kifelé kapaszkodni a völgyből. Visszatekintve látható a medencében meghúzódó zsáktelepülés: Lázárfalva, melynek történetéről túravezetőnk osztott meg érdekességeket az első pihenő alkalmával.

Utunk folytatódott a Kis-Haram aljában, a Macskalik nevű hely érintésével, előttünk a Nagy-Haram magasodott, de csak távolról szemléltük, elhaladtunk mellette követve az útvonalat a Meszes irányába. Újabb rövid pihenőt tartottunk, Kápolnamező közelében, ahol egykor a település állt. Eddig jelzetlen úton haladtunk, innen délnek tartva rácsatlakozunk a piros ponttal jelzett turistaútra, amely elvezet a Mohos-tőzegláp sarkáig.

Egy erdőkitermelő útkereszteződésben rövid tízórai szünetet tartunk, abrakolunk egy kicsit a hegy alatt, mielőtt az újabb emelkedő szakasz következne. Szemtanúi vagyunk, ahogy hatalmas szálfákat húznak lefelé a friss havon, izzadnak szegény lovak a nehéz terűt mozgatva, a környéket belengi a fenyőforgács és gyanta illata.

A kicsivel több mint 500 m-es szintkülönbség nagyrésze itt kezdődik, de szép menedékesen emelkedik az út, így nem megerőltető , a hómennyiség sem akkora, mint amire eredetileg számítottunk. Közben figyeljük a hóban a különböző lábnyomokat, amiket az erdő lakói maguk után hagytak és amelyek most télen még jobban kirajzolódnak a nagy fehérségben. Külön öröm számunkra, hogy ezúttal is velünk tart az erdész túratársunk, aki ezeknek a jeleknek jó ismerője és mindig szívesen megosztja tudását.

Az út egy nagyobb kanyarulatot vesz, bal oldalán egy meredek löszfal magasodik, amelyen jól megfigyelhetők a rétegződések és az erózió nyomai, a tetőn álló fák gyökerei légtornásszá változtak. Innen már csak egy keveset kell menni, hogy eljussunk a Mohos-tőzegláp közelébe, az út is lassan kiegyenesedik. Ilyenkor télvíz idején a tőzegláp nem látogatható, de túravezetőnk elmondta keletkezésének történetét, rávilágítva az itt található védett növényvilágra és felcsigázva ezzel az érdeklődést egy tavaszi látogatásra.

Az ikerkráterek közötti nyeregben most is nagy volt a nyüzsgés és hangzavar, szánkósok hada sorakozott csúszásra készülve. A Szent Anna-tóhoz való lejutáshoz a csendesebb változatot választottuk, a szakszerűen, biztonságosan kialakított erdő közötti turistautat, ami a kilátópontot is érinti.

A lázárfalvi kiindulóponttól számítva 4 óra alatt értünk be a befagyott krátertó partjára, ahol minden évszakban jó időzni. A Szent Anna kápolna szomszédságában létrehozott pihenőhelyen fogyasztottuk ebédünket, az időközben előbukkanó napsugár által kísérve felelevenítettük a tó legendáját, a csoportkép elkészítését követően pedig visszatértünk a már jól kitaposott úton Lázárfalvára, ahol befűtött kályha melege és illatos, gőzölgő, gyógyfűtea fogadott túravezetőink jóvoltából. Élménydús napunk volt, köszönet érte.

 

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin