Kaláka Lázárfalván

„Budit kell építeni, emberek! Találkozzunk  Lázárfalván szombaton reggel kilenckor”-szólt a felhívás a vezetőség részéről.

Össze is gyűltünk úgy délig, harmincnál is többen. Volt ott gyermek, felnőtt, négy Román Udvarhelyről és egy kutya. 68 láb ösvenyelt a harmatos fűben...

Az udvar hátsó felében a férfiak már izzadtak: gödröt ástak, földet lapátoltak, gerendát cipeltek, méretre szabtak, simára csiszoltak. Próbáltak szót érteni a hangos munkagépek mellett.

A ház előtt, szintén jó hangulatban, a csajok. Hámoztuk, vágtuk, aprítottuk a tokányba valót. Finom is lett, mint mindig. Ezúttal a fő kóstoló-kavargató „főszakácsné” János bácsi volt!

Ebéd után, jóllakottan szemügyre vettük a csűr hátát. Majdminden csemete megélt. Termés is volt, de ezúttal elmaradt a szüret, mert nem tudtuk annyi fele osztani azt az egy almát...Inkább kapott  puszit és simogatást Rozitól.

Jók ezek a kalákák, csinosítjuk a CsEKE-birtokot. Kijön a gyom a ház hátától, lejön a moha a régi cserepekről, eltűnik a gazkupac az udvar sarkából és kapott minden gyümölcsfa olyan téli háló-kabátot, hogy beletörik a nyulak foga.

Az illemhely-projekt folytatódik, lesz még kaláka jó hangulattal. Sokkal többen is elférünk azon a szép nagy udvaron, és a szomszéd kutyájának is mindegy, hogy harminc embert ugat egész nap, vagy kétszer annyit...

Lejegyezte, Márton Adél