Szépvíz – Szénás út – Motorsirülő
- január 19-én, szombaton a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CsEKE) Boldogasszony Papucsa Baráti körének szervezésében, Szakáli Mária túratársunk vezetésével a Szépvíz – Kóstelek közötti útnak egy közel 9 km-es szakaszát jártuk be, oda-vissza körülbelül 18 km-t tettünk meg.
24-en indultunk útnak, hárman Sepsziszentgyörgyről csatlakoztak, két kiskorú gyermek is volt a csapatban, ugyanakkor a józanító túráról ismert Hobo kutyus is velünk tartott.
10 órakor indultunk Csíkszeredából és Csíkszentmiklóson, Szépvízen keresztül a Gyimes felé vezető úton haladtunk a víztározó mellett. Ennek felső végében hagytuk a gépkocsikat, innen kezdtük a gyalogtúrát.
Az ide vezető útról, még az autókból megcsodálhattuk a Nagyhagymás napsütésben ragyogó mészkőszikláit. Érdekes jelenség volt, mert a Hagymás-hegység szégyenlősen felhőkbe burkolózott, de egy részen a napsugár utat tört magának és éppen az Egyeskő magányosan kiemelkedő sziklatömbjét világította meg, felejthetetlen látványt nyújtva ezzel.
A tó mellett a Mogyorós oldal alatt tartottunk a Szépvíz pataka mentén kelet felé. A szépvízi tó vize befagyott, a halászok léket vágtak a jégen és türelmesen várakoztak a jó fogás reményében.
Túravezetőnk itt a tó partján köszöntötte a csapatot, ismertette az útvonalat, aztán a vízgyűjtő tó történetéről is mesélt, melyet a nyolcvanas évek közepén fejeztek be és a megyeszékhely, valamint a környező települések ivóvíz ellátását biztosítja.
Érdekessége, hogy az erdő, amely körülöleli különleges technológiának köszönhetően rögzítve van, hogy stabilan megmaradjon a helyén.
A tárolt vízmennyiség aszály idején is elegendő lenne legalább 2 évig.
Túratársaink közül többen emlékeztek arra az időre, amikor itt még patak vezetett keresztül és egykor a tó medrében sétáltak.
A tó túlsó partján vezető út a Szalonka völgye felé tart, ez a helyszín a Madéfalvi veszedelem idején játszott fontos szerepet. Többen itt tanácskoztak és ide, valamint Kóstelekre menekültek a besorozás elől.
Kóstelek az ötvenes években még Szépvízhez tartozott, napjainkban viszont csak egy jó 50 km-es kerülővel lehet elérni a Bákó megyéhez csatolt települést, ezért is döntöttek úgy az elöljárók, hogy a Szénás-úton keresztül megteremtik a lényegesen rövidebb összeköttetést a hegy két oldalán található települések között.
Az évszakhoz képest az idő kellemes volt, a szél csak enyhén fújdogált, pedig máskor ezen a szakaszon hevesebben dolgozik, a Szellő tető is erről kapta a nevét, kár, hogy ezúttal nem mutatta meg magát, sűrű ködbe burkolózott.
Egy közel 6 km-es nagyjából vízszintes szakasz következett, hétvégi házak és gazdasági épületek mellett vezetett a patakkal párhuzamosan.
Először a Szépvíz pataka mentén haladtunk, később ömlött bele a Szeretők pataka, még fennebb a Fata pataka és még sok más kisebb patak a mellékvölgyekből.
Tartottunk attól, hogy jeges lesz az út felülete, de szép havas úton haladhattunk, olyanon, amely tökéletes terepet nyújt lovas szánozáshoz, motoros szánozáshoz.
Többen haladtak el mellettünk terepjárókkal és motoros szánokkal egyaránt.
Mi csodáltuk a havas tájat és a helynevekkel ismerkedtünk. A Szalonka-völgyét követően a Nagy-Gozorút és Kis-Gozorút láthattuk az út jobb oldalán.
Tovább haladva az út bal oldalán egy szakaszon erdei fenyővel beültetett részhez értünk, ezt még Mária Terézia idejében ültették elődeink.
Az enyhe időnek köszönhetően itt szinte mind leolvadt a fákról a hó, üde zöld színük szemet gyönyörködtető látványt nyújtott.
Meg is álltunk egy időre, hogy megcsodáljuk a környéket és elfogyasszuk az elemózsiánk egy részét.
Ezalatt Szakáli Mária elmesélte, hogy hogyan is kezdődött történetük, hogyan indult a mozgalmuk, a lábfájósokból miként lett sétáló csapat, a kezdeti Bábakalácsról pedig hogyan tértek át a Boldogasszony papucsa névre. Ez a csoportosulás nem alkot külön bejegyzett egységet, hanem a CsEKÉn belül fejti ki tevékenységét. Lelkes tagok alkotják, akik hétről-hétre újabb és újabb helyszíneket keresnek fel a maguk kényelmes tempójában és szívesen fogadják a téma iránt érdeklődőket.
A 6 km-es szakasz megtétele után egy hídhoz értünk és egy táblához, ami jelezte, hogy november 15 – április 15 közötti időszakban ezen a szakaszon forgalom korlátozás van. Innen kezdődött az emelkedő szakasz a jól kiépített úton, amelynek bal oldalát betonfallal erősítették meg, jobb oldalát pedig védőkorlát szegélyezte, mert bizony a patakvölgy egyre mélyebben húzódott alattunk. A völgybe tekintve takaros nyári szállások sorakoztak.
Itt még a nap is ránk mosolygott, igaz aránylag kevés ideig tartott a napsütés.
Az oldalban a gyűrődéses hegyekre jellemző kőzeteket láthattuk, szépen rétegződve, szabályos redők formájába sorakozva, ez is egy különleges vizuális élményt ad.
Az út folyamatosan emelkedett, többször megálltunk és visszatekintettünk a völgybe. Volt amikor összeszűkült és sokszor kanyargós volt, de jól járható, nem kellett nagy havat taposnunk, így nem volt fárasztó a terep.
Egyre fennebb érve aztán már mind több és több hó jelent meg a fenyőfákon.
800 m-es tengerszint feletti magasságból indultunk a völgyből és 1400 m körüli volt a legmagasabb pont, ahová felértünk.
A sárga kereszt turistajelzést követtük utunk során, igaz ez kicsit szokatlan volt, mert valamikor csak piros színű turistakjelzések voltak a Csíki-havasokban, a szemközti Hargita vonulatán lévő turistautak jelölésére pedig a kék színt használták.
Két óra körül érkeztünk a Motorsirülő nevű helyre, amely onnan kapta a nevét, hogy valamikor itt fordultak meg a nagyobb harci járművek.
Most éppen motoros szánok forgolódtak ezen a helyen, megmutatták, hogy milyen az, amikor valaki sirül egyet kettőt.
Túravezetőnk mindenkit megdicsért az érkezéskor, mert igen kitartóan meneteltünk idáig.
Innen a Motorsirülőtől szép kilátás nyílik a vízgyűjtő tóra, a Csíki-medencére és a Hargita vonulatára.
A medence napfényben fürdőzött, a Hargita vonulatát azonban felhők takarták.
Ennek a helynek a közelében található a Szerelmesek forrása is, melyhez különböző legendák fűződnek.
A témánál maradva, László Csaba túratársunk - akinek „tarsolyában” mindig van egy-két szép költemény – ezúttal kedvenc költője Ady Endre: Biztató a szerelemhez című versét szavalta el nekünk. Rafain Enikő pedig saját szerzeményével, a Hívnak a hegyek, csábítanak a csúcsok … kezdetű versével ajándékozott meg. Nem maradhatott el a Boldogasszony papucsa baráti társaság indulójának az eléneklése sem.
Fél órát időztünk ezen a helyen, elfogyasztottuk ebédünket, fényképeket készítettünk, csodáltuk az elénk táruló panorámát, aztán elindultunk visszafelé.
A lefelé vezető úton már sokkal tempósabban haladtunk és fele annyi idő alatt tettük meg a távolságot a már ismert útvonalon.
Köszönjük Szakáli Mária túratársunknak a lelkes szervezői munkát, örvendünk, hogy együtt lehettünk.
Találkozzunk jövő hétvégén is a Buzás Márton vezette Hosszúaszó – Xántus-kápolna túrán.
Lejegyezte,
Péterffy Ágnes-Katalin