Túlélő túra az Úz völgyében
Idén január 12-13-án került megszervezésre a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület által már hagyományossá vált Úz-völgyi túlélő túra, amelyen 12 személy vett részt, Solti Imre vezetésével.
Szombaton reggel 8 órakor indultunk Csíkszeredából személygépkocsikkal, majd Csíkszentmárton végében terepjárókba szálltunk és Aklosig így folytattuk utunkat, hiszen a hóviszonyok nem engedték volna, hogy személyautókkal tovább jussunk. Gyönyörű havas, jeges utón kanyargóztunk a túra kiindulási pontjáig. Aklosnál leparkoltuk a nagy hóban az autókat, majd nekiindultunk a Saj-havas tetőnek. Gergely Jószef helyi erdőgazda is elkísért bennünket, akinek óriási tudása van nem csak a hely földrajzi fekvésére vonatkozóan, hanem történelmi jellegzetességére vonatkozóan is. Ő kalauzolt el minket a világháborús emlékhelyekre. Már ahogy elindultunk a havas tájon kifele, pár lépés megtétele után, egy „elveszett” temető mellett vitt el az utunk. A behavazott táj miatt nem igazán lehetett felismerni a sírhantok helyét, de az erdőgazda elmondása szerint tavasszal, nyáron jól kivehetők a sírhelyek. Kellemes volt hallgatni a „rendhagyó történelem órát”, amit ahányszor csak megálltunk pihenni folytatott József. Sok érdekes dolgot megtudhattam én is és úgy gondolom, hogy túratársaim is sokat gazdagodhattak. Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy milyen életük lehetett a katonáknak ott fent a hegyekben, hidegben, melegben, esőben, fagyban. Eddig is tisztelettel gondoltam a hazát védő honvédségre, de ez a hétvége után még mélyebb tisztelettel hajtok főt előttük.
Menetelt a kiscsapat felfele, habár ahogy emelkedtünk úgy növekedett a hóréteg vastagsága is. A túrázók egymást felváltva törték a nehéz hóban az utat. Sajnos nemcsak a hó nehezítette utunkat, hanem a hideg szél és persze a köd sem maradhatott el. Látási viszonyaink sem voltak túl jók, de mégis úgy gondoltuk, hogy feljutunk a Saj-havas tetejére (1553 m). Végül sajnos 1444.80 m-nél nem tudtunk tovább haladni, hiszen már combig jártunk a hóban és egyre nehezebb lett volna fennebb jutni, így meghúzódtunk a hóval borított fenyvesek alatt, elkészítettük a „csúcsfotókat”, majd visszaindultunk az autókhoz. Végülis 7,02 km-es távot jártunk be 3 óra 50 perc alatt, amelyben kb. 550 m szintkülönbség is volt. Visszaérvén a terepjárókhoz tovább folytattuk az utunkat az Úz-völgyi kaszárnyákig. Itt a csekefalvi közbirtokosság házában vártak minket jó meleggel, ahol mindenki nyugodtan falatozhatott kedvére. Elő is került a zsákokból a finomabbnál finomabb szalonna, kolbász, sonka, füstölt hús, sajt, hagyma és persze a finom pálinka is. Ezután a csapat fele elindult megkeresni az éjszakai szálláshelyet, majd a csapat másik fele is utánuk eredt, hogy megnézzék hol lesz a „kint alvóknak” a szállása. Mivel már besötétedett és amúgyis nehéz a havas erdőben tájékozódni nagyon kalandosan találtuk meg a kinti szállást adó táborhelyet. Egy adott pillanatban ahányan voltunk, annyi felé indultunk el és keresgéltünk, aztán végül megtaláltuk. Az ott alvók berendezkedtek, majd tüzet raktunk, hogy egy kicsit melegedjünk, illetve vacsorára, akinek kedve volt még szalonnát is süthetett. Aztán a csapat másik fele visszaindult a házhoz, ugyanis nem mind aludtunk kint a szabadban. Jó magam sem voltam annyira merész, hogy kint aludjak, de arra jó volt az idei tapasztalat, hogy eldöntsem jövőre is szeretnék részt venni a túlélő túrán és kint aludni a szabadban.
Visszaérve a házhoz egy kis borozgatás, beszélgetés, nótázgatás után nyugovóra tértünk. Vasárnap reggel miután ismét egyesült a két csapat egy rövid sétán vettünk részt a „hősök kápolnájához”. Hétágra sütött a Nap, gyönyörűek voltak a havas hegyek. Megnyugvás töltött el. Hála volt a szívemben, hiszen egy olyan helyre sikerült eljutnom, ahová gyerekkorom óta vágyok és most, hogy ilyen gyönyörű időben láthattam ezt a tájat ki sem tudom mondani mekkora öröm volt bennem. A kápolnától visszatérve falatoztunk, majd ismét autóba zsúfolódva elindultunk hazafelé, abban a reményben, hogy nem kell egy évet várni, amíg ismét ellátogatunk az Úz-völgyi történelmi helyszínekre, hiszen megfogalmazódott néhány túrázóban, hogy jó lenne nyári időszakban is ellátogatni erre a helyre és végig járni a hadiutakat.
Sok szép emlékkel, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk és ezúton is köszönjük túravezetőnknek ezt a csodálatos, gyönyörű hétvégét.
Rédai Teréz