Túra a Gyilkostóhoz
Kettő az egyben túra
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Csíkszéki osztálya 2024 augusztus 17-én túrát hirdetett a Gyilkos-tóhoz két részben ,, Kettő az egyben” megnevezéssel. A túravezető László Ilona és férje, Csaba voltak. A CsEKE ( Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület) célkitűzései között tartja számon behívni a csapatba az ifjakat. Ezúttal két fiatal fiú is részt vett a túra első felében, ők is írták meg a saját élményeiket, melyet megosztunk Veletek :
„Túránkat augusztus 17-én kezdtük meg a Penny parkolójából reggel 7 órakor. Innen röpke másfél órás autóút vezetett a helyszínre.Az autók letételét és a rövid népszámlálást magunk mögött hagyva, neki is vághattunk az első, 6 kilóméteres szakasznak, ami körülbelül 450 méteres szintemelkedéssel várt ránk. A kezdeti szakasz erdőben, hirtelen emelkedő túraútvonalon vezetett. A jó hangulat végigkísérte a túrát, még úgy is, hogy néhány kollégától már útközben búcsút kellett vegyünk.
Az útvonal rövidesen egy tisztásba torkollott, ahonnan a tiszta időnek hála jól kivehetőek voltak a környező hegyek, még akár a messzebbiek is. A tisztást elhagyva egy sziklás részhez értünk, amit egyik irányból a meredek sziklafal falazott be, a másikból a hirtelen aláhulló lejtő támasztott alá. Itt, habár sokunknak meggyűlt a baja a meredek hegyoldallal, mégis szilárd elhatározással folytattuk utunkat a most már elérhető távolságban lévő hegycsúcs felé. Egy könnyedebb és pihentető szakaszt követően, ami az erdőben vezetett, már meg is pillantottuk úticélunkat, a toronyszerű Gyilkos-kő kimagasodó kilátóját. Egy rövid tízórai szünetet követően elkészülhetett az ikonikus csoportkép a zászlóval a fenséges szikla szélén.
Nyugalomban eltöltött perceinket követően átsétáltunk a sziklafal tetején büszkén trónoló kis kunyhóhoz, melyről az egész környéket beláttuk, mintha egy kicsinyített mását szemlélnénk az erdőben megbúvó Gyilkos-tónak és az annak partján terpeszkedő vendéglőknek. A kedves kis kunyhó árnyékában végre tovább tudtunk látni a napszemüvegek lencséiénél, hiszen a Nap erős napsugarakat bontott felettünk a túra első fejezetének majdnem egésze alatt.
Bizony, csak majdnem, hiszen lefelé haladván nyakunkba ömlött a záporeső. Eláztunk mindannyian, még úgy is, hogy esőköpenyeink és -kabátjaink menedékében folytattuk utunkat egészen vissza a tó másik végéig. A kunyhótól lefelé vezető út nagy része az erdő védelmező környezetében zajlott, ám még így is annyira elkedvetlenítő volt az addigi és az azután kilátásban lévő eső, hogy elég sokan a lenti pihenőnél búcsút intettek a csoportnak.
(A csoport, maradék tagjaival nekivágott a Kis-Cohárd megmászásának, ezúttal félig elázva bár, de törve nem, az előre látható esőzés kapcsán.)”
….és innen kezdődött a túra második része….
A csapat megpihent egy pár percre, tanakodott, vajon az eső kitart vagy sem. Az internet becsapós volt, néhányunknál azt javasolta, menjünk haza, hisz nagy zivatar vár, másunknál húsz százalékot ígért csak. Volt, aki szót fogadott, s szomorúan lemondott a Kis-Cohárdra vezető túráról, Ilona túravezető tántoríthatatlan volt, s rendíthetetlensége erőt adott, s voltunk tizennégyen, akiket elcsábított a hegy.
Kicsit megszárítkoztunk, észleltük, hogy a Nap is kibújt már, s nekiindultunk a ránk váró 6 kilométernek s a 400 szintkülönbségnek. Eleinte jól kiépített út várt bennünket, a tapasztalatlanabbak örvendeztek, hogy laza séta mindez, de hamarosan a hegy lábához értünk, felpillantottunk a tetejére, s látni véltük a magasban integető tündéreket--muszáj volt haladnunk. Az ösvény bevezetett az erdőbe bandukolni kezdünk, apró kavicsos utacska kis sziklalépcsőkkel fogadott bennünket. S mi kapaszkodtunk. Lassan kiértünk egy tisztásra, a hegyoldalon észrevettünk egy pár sziklamászót, akik töretlenül kúsztak fennebb s fennebb a meredek oldalon. (Lehet nekik az internet nem is írt esőt?)
Kényelmes, enyhén nehéz terep volt, közel két óra után feljutottunk a csúcsra. Elképesztő látvány fogadott bennünket. Kellemes idő volt, szemben velünk a Gyilkos-kő mosolygott, ő is felismert bennünket. Percekig nem tudtunk betelni a tájjal, 1348 m magasan voltunk, körbe-körbe a hegyek ontották a tejfehér párát, megtöltve tüdőnket frissességgel, szívünket szeretettel. Esni kezdett, először kis cseppekkel, majd nagyobbakkal. Mi még el kellett készítenünk egy csoportképet. Fontos nekünk. Ezeken a képeken mindannyian ujjongunk, összeköt bennünket a közös élmény. De a vihar nem viccelt. Egy hatalmas villám apropózott, hogy siessünk lefele a csúcsról. Apró kis jegek kopácsolták esőköpenyeinket, iszkiri, kacagva szedtük magunkat, meggyorsítottuk lépteinket, be az erdő óvó fái közé. Szedtük a lábainkat, kicsit csúszott a terep, kis esőpatakok szaladtak mellettünk, a kavicsok is rohantak vele, de nekünk biztonságot adott egymás léte. Kicsit búsultunk, hogy a Tündérkertbe nem értünk el, de majd legközelebb!
Kevés idő múltán visszaértünk a tisztásra, bevártuk egymást, itt levehettük a köpenyeket. Aggódva néztünk vissza a sziklára, vajon az alpinisták megúszták? Mintha válaszoltak a riadtságunkra, hamarosan leszaladtak mosolyogva, azt mondták esőáldást kaptak. Boldogan visszanéztünk a hegy ormára, a csuromvizes tündérek integettek nekünk. Gyertek vissza jövőre!
Visszaértünk a kocsikhoz, elbúcsúztunk egymástól, megköszöntük Ilonának és Csabának, hogy nem adtuk fel. Nem számított, hogy bakancsaink átáztak, nadrágjaink vizesek lettek, ezek kis semmiségek ahhoz képest, milyen gyönyörű napunk volt. Szép időnk volt, a kirándulás jól sikerült.
Sipos Balázs
Fejér-Király Mátyás
Bálint Csilla